A fővárost 1944-45 telén védő katonák emlékére szerveznek túrát minden év februárjában a Budai-hegységben – négy szegedi résztvevővel beszélgettünk.
Budapest második világháborús szovjet ostromának végóráiban a város magyar és német védői 1945. február tizenegyedikén megpróbáltak kitörni a Vörös Hadsereg ostromgyűrűjéből, a több mint 40 ezer katonából mindössze 700-an érték el a német vonalakat – erre emlékezik a „Kitörés 60” elnevezésű emlék- és teljesítménytúra, melyet idén tizedik alkalommal szervezett meg a Börzsöny Akciócsoport február 13-ról 14-re virradó éjjel. Az éjszakai túra a Budai Várból indul és Szomor község a cél, lehet nevezni 25, 35 és 60 kilométeres távon is, a teljesítőket pedig emléklappal, kitűzővel és 60 kilométeres távon pedig felvarróval jutalmazzák. Az esemény különlegessége, hogy sokak korabeli katonai egyenruhában és menetfelszerelésben teszik meg, ami miatt számos támadás érte a rendezvényt. Idén a Szegedi Tudományegyetem négy hallgatója is részt vett a túrán.
Fehér Péter
,
Palásthy Máté
,
Szűcs Attila
és
Törő Balázs
mind rutinos túrázók, azonban a Kitörésen először próbálták ki magukat – civilként, a teljesítményre koncentrálva a leghosszabb, 60 kilométeres távnak nekivágva. „A Budai Várból indultunk, gyorsan haladt a regisztráció, hallottunk ellentüntetésről, de elég kevesen voltak, nem is találkoztunk velük” – mondta el hírportálunknak Palásthy Máté. „Sokan komolyan vették a túra ideológiai töltetét, korhű öltözetben teljesítették a távot, a legtöbben német egyenruhában, többek közt maguk a szervezők is, számos német induló is volt, de találkoztunk csehekkel is, legtöbbjük teljes katonai felszerelésben vágott neki a túrának” – erről már Szűcs Attila mesélt. Fehér Péter kiemelte, hogy magyar zászlót nem lehetett látni, horogkereszteset annál inkább, valamint a második világháborús egyenruhát viselők mellett honvéd alakulatok is voltak a legalább kétezer induló között. „Terepfutók is rajthoz álltak, azonban kevesebben, mint általában a teljesítménytúrákon, pedig a nehéz terep miatt a hasonló nehézségű túrákon sokan kipróbálják magukat, de itt - valószínűleg a történelmi jelleg miatt - nem ez volt a jellemző” – hangsúlyozta Szűcs Attila. A történelmi túra sajátosságaira hívta fel a figyelmet Palásthy Máté is, aki szerint sokan voltak, akik más túrára nem mentek volna el, de itt viszont elindultak a történelmi plusz miatt. „Nagyon tetszett, hogy korabeli járműveket, katonai járműveket, egyenruhákat láttunk, és nem csak németet, minden ellenőrző pontnál más nemzet katonáival találkoztunk, a német mellett amerikai és szovjet katonák is voltak” – sorolta Fehér Péter. Törő Balázs hozzáfűzte: „Én úgy éltem meg, hogy a hős katonákra emlékeztem, akik a magyar fővárost és egyben Európát védték, de ebben benne van a kitörés tisztelete is, tehát a bátorságé és hősiességé, de a civil lakosság szenvedése is. Szimpatikus volt, mint történelmi túra, egyedül az szúrt szemet, hogy magyar zászlót nem láttunk.” A túra alatt végig katonasírok szegélyezték az utat, ismeretlen hősök síremlékei, ezeknél sokan gyújtottak gyertyát. A túrázók szerint maga táv nem kiemelten különleges, viszont a kivilágított Budapest nagyon szép látványt nyújt éjjel, melyben bőven lehet gyönyörködni, ugyanis a hatvanból húsz kilométer a főváros mellett megy északi irányba, utána fordul nyugatra. „Maga a tény, hogy egy éjszakai túráról van szó, elvesz az élményből, mert az ember csak megy a sötét úton, és nem tudsz nézelődni, például elhaladtunk a Zsíros-hegy mellett, amit jó lenne megnézni világosban is” – utalt az éjjeli túra hátrányaira Fehér Péter. A legnagyobb kihívásként a hatalmas sarat emelték ki a túrázók. „A közepén nem hittem, hogy a végén is ott leszek, 20-30 kilométer környékén volt a holtpont, ott nekem már menet közben leragadt a szemem” – mesélte Szűcs Attila. A fordulópontot a Muflon Itató jelentette a harmincadik kilométerpontnál, ahol a tea, víz és a kis pihenő után újult erővel folytatták az utat, ami ezt követően lényegesen könnyebb lett: a 33. kilométerre az emelkedők nagy részét letudta a csapat. „A Budai-hegységben elég kalandos volt a sár miatt, de ha az nem lett volna, lényegesen könnyebben megtettük volna a távot, az emelkedők után ugyanis gyakorlatilag harminc kilométer pihenő következett” – idézte fel Palásthy Máté, akinek további hátráltató tényezőt jelentett, hogy jobb térdét megviselték az út viszontagságai. A végén az nehezítette meg a haladást, hogy szántásban kellett haladniuk a túrázóknak. „Ennél a terepnél még a hegymenet is jobb lett volna, a vége felé még fel kellett mennünk a Kakukk-hegyre, az sokkal könnyebb volt, mint a szántás sártengerében” – fogalmazott Szűcs Attila. „Nagyon kivoltunk a végére, viszont egymást elég jól sikerült támogatni, jól haladtunk együtt” – fűzte hozzá. A szegedi csapat végül sikeresen teljesítette a túrát, a 17 órás szintidőhöz képest 13 óra 30 perc alatt mentek végig a hatvan kilométeren. „13 órát terveztünk, de a megállóknál a sorban állás sok időt elvitt, még nem tettük meg a felét a távnak, mikor már hét órája mentünk, mégis a végére sikerült hoznunk a tervet” – mondta el Fehér Péter. A túrázó csapat szerint egy-egy ilyen kihívásra leginkább másik túrán való részvétellel készülni, mind voltak a Kitörést megelőző hetekben valamilyen más teljesítménytúrán. „Nem szabad megállni az emelkedőn menet közben, ha egyszer ott megáll az ember, akkor vége” – hangsúlyozták. Abban is egyet értettek, hogy indulni fognak még a túrán, a történelmi hangulat mellett a szervezést is dicsérő szavakkal illették. „Ha hidegebb lesz jövőre, akkor biztosan megyünk, mert a fagyban könnyebb lehet, mint a sárban, és kíváncsiak vagyunk arra, hogy más időjárási körülmények között milyen időt futnánk” – fogalmazott Palásthy Máté.
A fővárost 1944-45 telén védő katonák emlékére szerveznek túrát minden év februárjában a Budai-hegységben – négy szegedi résztvevővel beszélgettünk: http://szegedma.hu/?p=616023
Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 15.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.