Kettesfogathajtó-vb: Elstartolt a maratonhajtás



Az előzetes terveknek megfelelően rajtolt el a 16. Kettesfogathajtó Világbajnokság mezőnye a Kinizsi Parkban. Az eddigi legeredményesebb magyar hajtók délután kerülnek sorra, előbb ifj. Dobrovitz József indul nem sokkal 16 óra előtt, majd Lázár Zoltán, végül pedig Lázár Vilmos látható szombaton a maratonhajtó pályán. A mai verseny várhatóan délután öt óra után ér véget. Az óvási idő lejárta után, 18:30-kor tartanak sajtótájékoztatót a szám győzteseivel a Sajtóközpontban. A fábiáni fogathajtó VB legnagyobb érdeklődésre számot tartó kísérő programja is a ma este lesz, az este 7 órakor kezdődő Mága Zoltán koncert.
Még két nap van hátra a 16. Kettesfogathajtó Világbajnokság végeredményének kihirdetéséig, az összetett verseny végeredményébe a szombati maratonhajtás és a vasárnapi akadályhajtás pontszámai is beleszámítanak, mind az egyéni, mind pedig a csapatversenynél. A magyar hajtók annak ellenére, hogy jelenleg a második helyen állnak mindenképp éremesélyesek. Ha a házigazdák várakozásának megfelelő eredmény születik, az eddigi 6 egyéni világbajnoki aranyérem mellett magyar hajtó szerezheti meg Fábiánsebestyénben hazánk 7. egyéni aranyérmét, illetve a csapatversenyben a magyar válogatott tagjai bővíthetik az eddigi 5 aranyérem számát 6-ra a kettesfogathajtó világbajnokságok történetében. A verseny folyamatosan figyelemmel kísérhető
ITT. A startlista ugyanezen a weboldalon a VB2015 menüpont Satrtlisták almenüjében található. Itt tekinthetők meg a folyamatosan frissített, élő eredménylisták is.
Munkát adott az eső, kisebb balesetek vannak a csúszások miatt
A szervezők az éjszaka folyamán rengeteget dolgoztak azon, hogy a kitartó esőzés miatt felázott maratonhajtó pályát és a nézők által használt utakat rendbe hozzák. A pálya A-szakaszát végig letakarították, ahol szükséges volt hengereltek, az akadályokba és a közlekedőutakra mulcsot szórtak - tudtuk meg a pályaépítő
Fintha Gábortól
, aki elmondta, hogy több száz köbméter fa darálék került a kritikus pontokra. Az időjárás kedvezett a maratonhajtó versenyen indulóknak. Délelőtt naposabbra fordult, így a mezőny végén helyet foglaló hajtók, - köztük több magyar - már szárazabb pályán teljesítheti gyakorlatát. Ez azért is pozitív hiszen kisebb elakadások, apróbb “balesetek”, kicsúszások nehezítették az eddigi indulók dolgát, de szerencsére sem a lovak, sem a hajtók nem sérültek.
Kísérő programban sincs hiány
A fogathajtó VB-n számos kísérő program várja az ideérkezőket. Ma eset
Mága Zoltán
és sztárvedégei, többek között
Malek Andrea
és
Sasvári Sándor
szórakoztatja a VB közönségét. Az Ízek utcájában, a Kézműves faluban és a vásározók között több mint 70 árús kínálja portákéját, ezek döntő többsége a környékből érkezett termelő, vagy dísztárgykészítő illetve iparművész. Az öt napos világverseny lebonyolításában közel háromszáz önkéntes segít.
A díjhajtás után két olasz egy magyar hajtó a dobogón
A kettesfogathajtó világbajnokság díjhajtó versenyszáma után egyéni versenyben a dobogón egy olasz és két magyar versenyző foglal helyet. Egyéniben negyedik helyen végzett
Lázár Zoltán
44.66 hibaponttal, harmadik lett
Dibák József
, 44. 12 hibaponttal, az olasz válogatott versenyzője. Második helyen zárta a versenyszámot
Lázár Vilmos
, 43.36 hibaponttal, és a díjhajtás győztese
Claudio Fumagalli
lett, 42.18 hibaponttal. A csapatversenyben az első két nap után az olaszok vezetnek a magyarok előtt, Németország jelenleg a harmadik.
Mocsai Lajos: lovaskultúra a Testnevelési Egyetemen is
Mocsai Lajos
is ellátogatott tegnap a 16. Kettesfogathajtó Világbajnokságra. A Testnevelési Egyetem rektora számára pozitív meglepetés volt Fábiánsebestyén. Mint elmondta, több világversenyt látott már, éppen ezért örült, hogy a Kinizsi Parkban magas színvonalú versenyrendezést tapasztalt. Hozzátette, az egyetemen is szeretnék a magyar lovas hagyományokra és a jelenlegi kiváló eredményekhez méltó módon elérhetővé tenni a lovaskultúrát A neves szakember elmondta azt is, ez a terület személy szerint neki is szívügye, hiszen családjában volt magyar bajnok hajtó, és gyermekei is lovagolnak.