Labdarúgás: elkezdődött a felkészülés a Szeged-Grosicsnál, Andorka is csatlakozik + FOTÓK



Szerda reggel elkezdte a felkészülést a 2015/2016-os szezonra az NB II küzdelmeiben érdekelt Szeged 2011-Grosics Akadémia csapata.
Az utolsó bajnoki óta még egy hónap sem telt el, de máris edzésbe lendült az együttes. A korai rajt egyik legfőbb oka, hogy a bajnokság a hivatalos versenykiírás értelmében már augusztus 1-én elrajtol, így a felkészülési időszak is mindössze alig több mint egy hónapot tesz majd ki. A első edzőmérkőzés július 4-én vár a szegediekre, az ellenfél az NB III-as újonc Hódmezővásárhely lesz, a későbbiekben pedig az Araddal, a Temesvárral és a Gyulával is találkozik a csapat. Az első foglalkozás előtt
Tanács Attila
technikai igazgató bemutatta a keret tagjainak az
új vezetőedzőt,
Klausz Lászlót
, illetve bejelentette
Popovics Pál
érkezését, aki a 2013/2014-es szezonban az NB III-as Gyulát irányította, mostantól pedig pályaedzőként már a szegediek szakmai munkáját segíti majd.

Mint azt korábban írtuk, az idény végeztével
heten is elhagyták a klubot, akikhez nagy valószínűséggel csatlakozik még az első tréningről hiányzó
Slobodan Markovic
. Érkezési oldalon is feljegyezhető már ugyanakkor egy komoly igazolás, hiszen július 1-jétől a csapathoz szerződik
Andorka Péter
. A 30 éves, veszprémi születésű támadó az előző fél évben a Siófok gárdáját erősítette, ahol 14 másodosztályú bajnokin 8 gólig jutott, többek között ő döntötte el Balaton-partiak
gyulai fellépésétis. Pályafutása során 122-szer lépett pályára az NB I-ben, ahol játszott a ZTE, a DVSC, a Pécs, a Haladás és a Nyíregyháza színeiben is. A szombathelyiekkel a 2006/2007-es, illetve a 2007/2008-as szezont az NB II Nyugati csoportban töltötte. Ebben az időszakban 55 meccsen 54 gólt jegyzett a bajnokságban.
Elkezdte a felkészülést a Szeged-Grosics - július 1-jétől Klausz László csapatához igazol Andorka Péter! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=549114
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 24.