Hátország: veretlenül jutott az országos döntőbe a SZEOL U15-ös futsalcsapata


A kelet-magyarországi régiós döntő megnyerésével veretlenül jutott a futsal országos bajnokság döntőjébe a SZEOL SC U15-ös csapata, amely a hétvégén Üllőn megrendezendő négyes döntőben küzdhet tovább az országos bajnoki címért.
A megyei U15-ös korosztályos futsal bajnokság megnyerését követően a szegedi gárda előbb régiós selejtezőt játszott a Mezőberényi GYFC együttesével, amelyet szoros csatában 10-9-es összesítéssel nyert meg, így jogot szerzett a kelet-magyarországi négyes döntőben való részvételre. A kelet-magyarországi négyes döntőnek vasárnap Gyöngyös adott otthont, amelyre a SZEOL SC fiataljai egy szombaton, Szolnokon lejátszott és hatalmas küzdelem után 1-1-es döntetlent hozó I. osztályú nagypályás bajnoki mérkőzést követően utaztak el. Az előjelek nem voltak túlzottan bíztatóak a
Virágh József
edző által irányított gárda számára, hiszen a csapat egyik legjobbjának számító csapatkapitány, a vírusos betegséget elkapó
Mészáros Tibor
már a szolnoki mérkőzést sem tudta végig játszani, így Gyöngyös helyett haza kényszerült utazni Szegedre. Gyöngyösön is folytatódtak a nehézségek, hiszen a szintén meghatározó játékosnak számító
Góra Márk
is hasonló, bár szerencsére kevésbé súlyosnak bizonyuló gondokkal küszködött. A SZEOL 15 évesei azonban ezen a napon igazi csapatként küzdve legyőztek minden nehézséget. A négyes döntő első mérkőzésén döntetlent hozott a hazaiak és a kifejezetten futsallal foglalkozó nyírségi együttes, a Nagycserkeszi Szabadidő SE összecsapása. Ezt követően a szegediek rendkívül magabiztos játékkal simán nyertek a debreceni Loki Focisuli ellen. A második körben a SZEOL negyedórányi pihenőt követően az egyértelműen az országos döntőbe jutást célul kitűző hazaiakkal mérkőzött és kiváló védekezéssel, valamint
Mityók Roland
parádés kapusteljesítményével esélyt sem adott a hazaiaknak a győzelemre. A kör másik találkozóján a nagycserkesziek öt gólos győzelmükkel valósággal kiütötték a debrecenieket. A záró kör előtt tehát biztossá vált, hogy a SZEOL SC már bejutott az országos döntőbe, mindössze az maradt a kérdés, hogy az első-, vagy a második helyen. Szeged - Nagycserkesz találkozóval folytatódott a torna, ahol a SZEOL csak veresége esetén végezhetett volna a második helyen, míg a nyírségieknek mindenképpen pontot kellett szerezni az első kettő közé kerülés érdekében. Ezek a tényezők érezhetőek is voltak a találkozón, amelyen a nagycserkesziek láthatóan tartottak a SZEOL-tól. A találkozó végül is mindkét részről óvatos játékot hozott és döntetlennel zárult. Ezzel eldőlt, hogy a SZEOL SC csoportelsőként került az országos döntőbe, ahol a nyugati régió második helyén végzett Gyál gárdájával mérkőzik majd a döntőbe jutásért és ezzel elkerülte a nagy esélyesnek számító Rába ETO csapatát. A gyöngyösi torna zárótalálkozóján a kissé későn ébredő debreceniek 0-3-ról fordítva nyertek a vendéglátók ellen.
A futsal kelet-magyarországi négyes döntő eredményei:
Gyöngyösi AK - Nagycserkeszi Szabadidő SE 2-2
Loki Focisuli Debrecen - SZEOL SC Szeged 1-4.
Szegedi gólszerzők: Végh Máté, Góra Márk, Albert Csaba, Kovács Patrik.
SZEOL SC Szeged - Gyöngyösi AK 2-0.
Szegedi gólszerzők: Végh Máté, Góra Márk.
Nagycserkeszi Szabadidő SE - Loki Focisuli Debrecen 7-2
Nagycserkeszi Szabadidő SE - SZEOL SC Szeged 1-1.
Szegedi gólszerző: Kiss Márkó.
Gyöngyösi AK - Loki Focisuli Debrecen 3-4
Végeredmény:
1. SZEOL SC Szeged 3 2 1 0 7-2 7 pont 2. Nagycserkeszi Szabadidő SE 3 1 2 0 10-5 5 pont 3. Loki Focisuli Debrecen 3 1 0 2 7-14 3 pont 4. Gyöngyösi AK 3 0 1 2 5-8 1 pont
A SZEOL SC csapata:
Mityók Roland, Kovács Patrik, Daróczi Dominik, Kiss Márkó, Vágó Gábor, Góra Márk, Dézsi Botond, Hegyesi Balázs, Albert Csaba, Végh Máté.
Edző:
Virágh József. A futsal U15-ös országos döntőre május 17-én (vasárnap) kerül sor az Üllői Városi Sportcsarnokban, a következő menetrend szerint: 10.00 Rába ETO Győr - Nagycserkeszi Szabadidő SE 11.00 SZEOL SC Szeged - Gyáli Lurkó FC 12.00 A III. helyért az első két mérkőzés vesztesei 13.00 Az Országos Bajnoki címért az első két mérkőzés győztesei
Veretlenül jutott az országos döntőbe a SZEOL U15-ös futsalcsapata! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=536900
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 11.