Hátország: a SZEOL SC nyerte az U15-ös megyei futsalbajnokságot


A Hódmezővásárhelyt a döntőben legyőzve a SZEOL SC hódította el az U15-ös megyei futsalbajnokság bajnoki címét.
A 16 induló csapatból a SZEOL két gárdája, illetve a HFC és az L-IT SZEAC jutott be a március 1-i, vásárhelyi négyes döntőbe. Az első elődöntőben a SZEOL házi meccse büntetőkkel dőlt csak el, a másik ágon a házigazdák szűk sikert arattak a SZEAC felett. A döntő már simábban alakult, a szegediek négygólos sikerrel nyerték el az aranyérmet. Virágh József, a SZEOL SC trénere:
"A megyei futsal torna remek versenyeztetési lehetőséget nyújtott a nagypályás átmeneti időszak során. Az időzítésben problémát jelentett, hogy a gyermekek a nagypályás tavaszi szezonra való felkészülés alatt igen nagy terhelésnek voltak kitéve naponta, így sok volt a sérülés, köszönhetően annak, hogy a futsal más jellegű mozgást igényel. Érdemes lenne megfontolni, hogy legközelebb előbb rendezzék meg a bajnokságot, érjen véget már január első heteiben. A gyermekek nagy kedvvel készültek és vettek részt a játéknapokon, sok nagyon jó teljesítményt lehetett látni. A Közép csoportban nagy küzdelem folyt a továbbjutó helyekért, de végül a két továbbjutó csapat a döntőben is bizonyította, hogy a két legerősebb lépett tovább. A SZEOL SC "A" megnyerte a bajnokságot, míg a Pázsit SE a végén második helyezést elérő Hódmezővásárhely csapatától nagy csatában, az erős mezőnyfölénye ellenére kapott ki az elődöntőbe jutásért. Kellemes színfoltja volt a döntő mezőnyének a SZEOL SC "B", amely kizárólag 2001-es és 2002-es születésű játékosokból állt. Technikai tudásuk, tetszetős játékuk és fegyelmezettségük a döntőbeli harmadik helyet és a közönség szimpátiájának az elnyerést is eredményezte, a döntőbe jutásért jól megizzasztva a későbbi győztes SZEOL SC "A" 2000-es születésű játékosait. A 3. helyért játszott mérkőzésen fölényesen nyertek a SZEAC csapata ellen, akik csak nagy csatában maradtak alul a döntőbe jutásért a Hódmezővárhellyel szemben. A döntőben találkozó két csapat már a finálé előtti napon is találkozott az országos I. osztályú bajnokság 16. fordulójában, akkor a szegediek nyertek. A visszavágás lehetőségét nem tudták kihasználni a vásárhelyi gyerekek, a döntőt a SZEOL SC "A" csapata meggyőző fölénnyel nyerte."
Eredmények:
Negyeddöntő:
Móravárosi Kinizsi - SZEOL SC "B" 0-7 Szentes Junior FC - SZEOL SC "A" 2-8 Zsombó SE - L-IT SZEAC 1-4 Hódmezővásárhelyi FC - Pázsit SE 2-1
Elődöntő:
SZEOL SC "B" - SZEOL SC "A" 2-2 - büntetőkkel 1-2 L-IT SZEAC - Hódmezővásárhelyi FC 1-2
Bronzmérkőzés:
SZEOL SC "B" - L-IT SZEAC 6-2
Döntő:
SZEOL SC "A" - Hódmezővásárhelyi FC 6-2.
Gól: Mészáros Tibor (2', 4', 28'), Dézsi Botond (7'), Góra Márk (16'), Liliom Nataniel Axel (23'), ill. Vargacz Zikó János (13', 26').