Sport

Kézilabda: ideglelős KSZSE-pont az újszegedi sportcsarnokból

Kézilabda: ideglelős KSZSE-pont az újszegedi sportcsarnokból

2014. november 11., kedd
Kézilabda: ideglelős KSZSE-pont az újszegedi sportcsarnokból
kszse_szise

Döntetlennel folytatta szereplését a KSZSE a másodosztályban, a szegediek hazai környezetben remiztek Szent István SE csapatával.

Szépszámú közönség előtt lépett pályára Kézilabda Szeged SE az újszegedi sportcsarnokban egy olyan alsó középházi rangadón, amely számukra is szokatlan volt. A két csapat nagyon idegesen, nagy iramban kezdte a találkozót, de csak a nyolcadik percben született meg az első találat, amely

Velky Viktória

nevéhez fűződik. Mindkét csapat nagy iramot diktált, ami nagyon sok technikai hibát, rossz lövést eredményezett. A kapusok igen jó napot fogtak ki, így kevés gól született az első játékrészben. A vendégeknél volt az előny 1-3 góllal a második játékrészben is. Küzdöttek, erőlködtek a hazaiak, továbbra is sokat hibázva, de nem adták fel egy pillanatra sem. Az utolsó perc is nagy izgalmakat hozott, amely során két gólt tudott lőni a hazai gárda, így otthon tartva legalább az egyik pontot. Velky Viktória sajnos a meccs végén súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, így biztosan kihagyásra kényszerül egy ideig.

Női kézilabda NB I/B Keleti csoport:

Kézilabda Szeged SE - Szent István SE 19-19 (7-9)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Sándor György, Szabó Balázs.

KSZSE:

RÉPÁS - Farkas, Sebők 2, Homoki 3/1, Huszka 1 , Velky 6, Draxler O. 3/2.

Csere:

Varga (kapus), Mihálffy, Debreczeni, Draxler D., Faragó 1, Forgó 3/2, Farkasinszky, Sebestyén.

Edző:

Buchholcz Huba Dóra.

Hétméteres:

6/5, ill. 2/1.

Kiállítás:

6 perc, ill. 6 perc. Buchholcz Huba Dóra:

"Örülök a sok nézőnek, a sírból visszahozott egy pontnak. Remélem, hogy elindulunk felfelé és sikeresebbek leszünk hátralévő őszi fordulókban."

A junior mérkőzésen:

Kézilabda Szeged SE - Szent István SE 27-36 (14-19)

KSZSE:

KÜRTI, VARGA (kapus), Kecskés, Lengyel, SEBŐK 8/2, SEBESTYÉN 5, Sevaracz, Kertész 2, Borbás 2, Szepesi, Benák, Kiss 1, FRÁNYÓ 6/2, Kovács 3/1, Karácsonyi.

Hétméteres:

6/5, ill. 4/3.

Kiállítás:

8 perc, ill. 18 perc. Vojkovics Gyula:

"Az első félidőben elfogadható volt a játékunk mert hittünk magunkban, a másodikban elfogytunk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.