Labdarúgás: erőltetett menetben a Szeged-Grosics



A szombati zalaegerszegi bajnokit követően kedden lép újra pályára a Szeged 2011-Grosics Akadémia. Nyilas Elek csapata a Magyar Kupa második fordulójában a Szigetszentmiklóst fogadja a 32 közé jutásért.
Osztálybeli riválisa ellen harcolhatja ki a továbbjutást a Szeged 2011-Grosics Akadémia kedden, hiszen Kériék a Szigetszentmiklóst kapták ellenfélként a sorsoláson. A bajnokságban majd november 22-én találkozik a két csapat, szintén ebben az elosztásban, Gyulán. A kék-feketék a Tatabánya testén keresztül jutottak el a legjobb 64 csapatig, miután 2-2-s rendes játékidőben elért eredményt követően a hosszabbításban Mészáros Márk gólja eldöntötte a továbbjutást. " Mindenféleképpen jó lehetőség lesz ez a meccs arra, hogy tapasztalatot szerezzünk majd a bajnoki mérkőzés előtt a Magyar Kupa keretein belül, ahol a 32 közé jutás a tét egy osztályon belüli ellenféllel szemben, hazai pályán. Remélhetőleg nagy kedvvel és vehemenciával játszó fiatalokat fogunk látni a pályán, gondolok itt az akadémisták szerepeltetésére, akiknek jó lehetőség ez a mérkőzés arra, hogy megmutathassák a tudásukat, illetve hogy mennyit fejlődtek a tavalyi évhez képest. Elsősorban azok fognak játszani kedden, akik kevesebbet szerepeltek eddig a bajnokikon, plusz még a tehetséges akadémisták jutnak szóhoz." - nyilatkozta a mérkőzés előtt
Nyilas Elek
, a Szeged 2011-Grosics Akadémia trénere. Nincs könnyű helyzetben az edző, hiszen hat nap alatt három meccset is játszik a Szeged, a keddi kupameccset követően pénteken már újabb bajnoki vár a játékosokra, ismét idegenben, Csákváron folytatódik a pontvadászat a kupaküzdelmeket követően. " Azért is megterhelő ez számunkra, mert a kezdéshez képest a keretünk sérülések miatt eléggé szűkös, ez a hat nap alatti három komoly mérkőzés ez elég komoly energiát fog igényelni a játékosoktól, és próbálok sakkozni a szereplőkkel, hiszen bármennyire is jó kondiban vagyunk, edzésben vagyunk, ez azért elég erőltetett iram. A sok utazás a profi futball velejárója, azonban sajnos a játékosok többsége nem volt még ilyen szituációban, rengeteg játékosnak új ez a dolog, ezt is meg kell tanulni, erre is meg kell tanulni készülni, hogy valaki elutazik egy nappal a mérkőzés előtt, ez nem olyan egyszerű dolog. Alakulóban vagyunk, remélhetőleg nem veszítünk semmit a lendületünkből, ha egy kicsit más összeállításban is, de az igazi arcunkat remélhetőleg megmutatjuk. A Szigetszentmiklós eddig hét pontot szerzett az NB II-ben, a Zalaegerszeg és a Cegléd elleni győzelem mellett Csákvárról csent el egy pontot az elmúlt fordulóban. A Magyar Kupában az NB III-as Cigánddal szemben jutott tovább, miután idegenben 60 perc alatt hármat rúgott ellenfelének, és bár a véghajrá izgalmasra sikeredett, köszönhetően az egy percen belül esett két cigándi gólnak, végül 3-2-vel továbbjutott a Szigetszentmiklós.
Vágó Attila
együttese egy nappal többet pihenhetett a szegedieknél, hiszen legutóbb pénteken lépett pályára Csákváron. A továbbjutási reményekkel bíró Szeged 2011-Grosics Akadémia kedden 15:30-tól fogadja az SZTK-Erimát, a 32-be kerüléshez nyernie kell a szegedieknek, döntetlen esetén kétszer 15 perc hosszabbítás, majd büntetőrúgások következnek.
A Szeged 2011-Grosics Akadémia várható kezdőcsapata:
Molnár - Szabó P., Tímár, Szabó Cs., Zabari, Kovács B., Hegedűs, Oláh G., Pászka, Manga, Oláh L.