Asztalitenisz: rohamosan fejlődik a móravárosi pingpong + FOTÓK



Pénteken ünnepélyes évadzáró összejövetelt rendezett a Móravárosi Asztalitenisz Club (MOAC) az Aranyhal étteremben.
A rendezvényen vendégként látták
Gyimesi László
városfejlesztési tanácsnokot,
Nógrádi Tibor
önkormányzati képviselőt, Móraváros képviselőit, és
Feketű Bélát
, a Szegedi Ipari és Szolgáltató Szakképző Iskola intézményvezetőjét, míg a Móravárosi Kinizsi SE képviseletében
Varga Gábor
elnök és
Gerecz Péter
vett részt az eseményen. Az egyéves megalakulást és a 2013/14-es bajnoki évet záró ünnepi rendezvényt
Csiszár Sándor
szakosztályvezető nyitotta meg. Beszédében kitért a Móravárosért Egyesület és a MOAC közt fennálló együttműködésre, amelynek köszönhetően nem csak a helyi közösségépítésben, de a minőségi sportszakmai munkában is olyan figyelemre méltó eredmények születtek, melyek méltóan öregbítik a városrész hírnevét. Az éves szakmai munkát illetően
Kovács János
, a szakosztály technikai vezetője elárulta, 2013 szeptemberében az amatőr pingpongélet felkarolását tűzték ki célul. Az alig egy éve működő klub taglétszáma a kezdeti 13 főről mára 33 főre duzzadt. Ugyanakkor az örömtelien népes játékoskeret szervezésbeli nehézségeket, túlzsúfoltságot is hozott a tréningeken. "Klubunk jelenlegi legnagyobb szakmai problémáját is ez a helyzet okozza. A meglévő 33 fő játékosunknak olyan teremre volna szüksége, ahol edzésenként 12-14 asztal felállítására lenne lehetőség, azaz duplája a mostaninak. Ha mindenki jobban elférne, több egyéni mérkőzést lehetne játszani, ami minőségi változást hozna, és az eredményességünkben is megmutatkozna" - mondta a technikai vezető.

"Szakmai munkánk éves ütemezése által, jövőbeli távlati célunk, hogy a helyi iskolákkal együttműködve, megteremtsük az amatőr sport mellett az utánpótlás-nevelés megfelelő szakmai és anyagi hátterét. Idővel létre szeretnénk hozni egy állandó pingpongteremmel rendelkező, korszerű 21. századi utánpótlásbázist. De akár egy szegedi vonzáskörzetű, az ország, a régió eredményes serdülő és ifi játékosait idevonzó, bentlakásos intézményt,- iskolát, kollégiumot, szakembert igénylő - Szegedi Asztalitenisz Akadémiát is" - fogalmazott a jövőt illetően Kovács János. Kitért rá, az elmúlt egy évben az asztalitenisz csapatversenyek mellett az egyéni versenyek nyújtották a legközkedveltebb szabadidős mozgástevékenységet. "A klub vezetői havi egyszeri verseny rendezését tűzték ki reális célul, és ezt sikerült is megvalósítanunk. Vándorkupák formájában a mögöttünk álló versenyévadban - a Móravárosért Civil Egyesülettel karöltve - életre hívtunk 9 különféle típusú és lebonyolítási formájú, érdekesnél érdekesebb nyílt amatőr és szakosztályon belüli házi tornákat. Egy év alatt több mint 250 ember látogatta meg versenyeinket. Több ezerre tehető a lejátszott szettek és az izzasztó labdamenetek száma. Szeretném megköszönni és dicsérettel illetni minden játékosnak a sportszerű helytállását, amelyet edzésen, csapat- és egyéni versenyeken tanúsítottak. Gratulálunk az ott elért helyezésekhez és a személyes sikerekhez. Jó látni, hogy sokan lelkesednek a sportért, az egészséges életmódért" - mondta el a szakosztály technikai vezetője.
A Móravárosi Asztalitenisz Club helyezései a 2013/14-es bajnoki évadban:
Megyei I. osztály:
10 csapat - 9. hely 18 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 15 vereség - 5 pont
Játékosok:
Molnár András, Wang Xiao Zong, Sejben Lajos, Sajó László.
Megyei II. osztály:
10 csapat - 7. hely 18 mérkőzés, 8 győzelem, 1 döntetlen, 9 vereség - 17 pont
Játékosok:
Tutrai Ádám, Fránki László, Márta Dániel, Nagy László, Jójárt Zoltán.
Megyei III. osztály:
11 csapat - 5. hely 20 mérkőzés, 12 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség - 27 pont
Játékosok:
Dömötör Gyula, Erdélyi Lajos, Csiszár Sándor, Csanádi Tamás. Horváth Klára, Velez Roland és Bódi Zoltán a Bordány színeiben az első helyen végeztek a megyei harmadosztályban. Szeptembertől már a MOAC megyekettes csapatát erősítik majd.