Labdarúgás: Búrány Zoltán tavaszra már százszázalékos formába lendülne

Pénteken nevelőegyesülete, a Tisza Volán SC karácsonyi ünnepségére volt hivatalos Búrány Zoltán, az NB I-ben szereplő Mezőkövesd-Zsóry labdarúgója. Szegedi látogatása alkalmával a SZEGEDma.hu rövid interjút készített a tehetséges védekező középpályással.

A játékos 2008 nyarán hagyta el a várost, az Edda zenekar híressé vált dalában foglaltakkal ellentétben éppen Miskolcra szerződött, az első osztályban vitézkedő DVTK csapatához. Később megfordult a Szolnoki MÁV-nál (így már ellenfélként visszatérve élhette át, amint a Tisza Volán hatalmas bravúrt végrehajtva

magasabban jegyzett új kenyéradóját a Magyar Kupából) és a Szombathelyi Haladásnál, az idei szezonban pedig már Mezőkövesden kergeti a labdát, aktuális csapata tizenhét fordulót követően a 12. helyen áll a 16 gárdát számláló élvonalban. A még mindig csak huszonnégy éves

Búrány Zoltán

öt év alatt 110 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, a mértékadó transfermarkt.de 200 ezer euróra becsüli játékospiaci értékét. Pályafutása méltó példa lehet a szegedi utánpótlásban pallérozódó tehetségek előtt.

- Újoncként nem szerepelt rosszul a Mezőkövesd az ősszel. Véleménye szerint mennyire reális a csapat tabellán elfoglalt pozíciója?

- Elég nehezen indultunk, hiszen amikor elkezdtük a felkészülést, nem volt még teljes a keret. Ebből kifolyólag több idő kellett, hogy összeálljon a csapat, így a szezon elején sok pontot veszítettünk. Úgy gondolom, az utolsó három mérkőzésünkre nagyjából kialakult az, amit a szakmai stáb eltervezett. Azt hiszem, a Mezőkövesd abszolút nem kiesőjelölt csapat, hiába hangoztatták ezt többen is a szezonkezdetkor. Sok helyütt olvastam, hogy a tavalyi Egerhez hasonlítottak minket, de meglátásom szerint teljesen más körülmények és hozzáállás jellemeznek minket. Szerintem joggal bízhatunk a bennmaradásban.

- Mennyire elégedett a saját teljesítményével?

- Ami engem illet, el kell mondanom, hogy talán életem legrosszabb félszezonját tudom a hátam mögött, aminek legfőbb oka egy sajnálatos sérülés. Mint utólag kiderült, a bal combhajlítóm beszakadt, ezért hosszú pihenőre kényszerültem. Nagyon bízom benne, hogy a felkészülés, illetve a tavaszi fordulók alatt ennek már nem lesz nyoma, így képes leszek a maximumot kihozni magamból jövőre.

- Eddigi pályafutása során több csapatban is megfordult már, ezért talán testhezálló lehet a kérdés: mennyire jellemző, vagy tartható a mai futballban, hogy egy labdarúgó hosszú ideig egyetlen együttesnél szerepeljen?

- Mindig is irigyeltem azokat a játékosokat, akik egy klubnál hosszabb időt el tudtak tölteni, különösen akkor, hogyha otthon tehették mindezt. Nagyon jó lenne, ha Szegeden lenne egy NB I-es klubcsapat, de sajnos még messze vagyunk ettől. A gyakori klubváltásomról úgy gondolom, hogy számtalan tényező befolyásolja egy labdarúgó karrierútját. Az ember nyilván látja, hogy például az edzője mennyire számol vele, ebből kifolyólag valamelyest tud tervezni a jövőre vonatkozóan. Ugyanakkor a fociban nem könnyű előrelátni a dolgokat, és sok minden közrejátszik egy-egy csapatváltásban - esetleges szerződéshosszabbítások, egyéni motiváció, vezetőségi elképzelések, és kár tagadni, ennek az egésznek van egy anyagi vonzata is.

- Bár, mint mondta, nehéz előretervezni, elképzelhető-e mégis, hogy egyszer újra Szegeden futballozzon, akár karrierje végén?

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszottam még el a gondolattal. Persze, messze van ez még. Egyelőre nem tudok erre a kérdésre választ adni. Ígérgetni nem akarok felelőtlenül, de el kell ismernem, hogy szép dolog lenne, ha itthon fejezhetném be a labdarúgó pályafutásom, illetve tudnám segíteni az itt folyó munkát.

- Milyen érzésekkel tölti el, ha a Tisza Volán karácsonya kapcsán újra Szegedre látogathat?

- Nagyon jó érzések vannak ilyenkor bennem, ezért is fogadom el minden évben

Pali bácsi

(

Halkó Pál, a Tisza Volán SC szakosztályvezetője, ügyvezetője - a szerk.

) meghívását. Látva ezt a rengeteg gyermeket, óhatatlanul eszembe jut, hogy annak idején én magam is itt álltam a csapattársakkal, és együtt izgultunk, ki kapja majd a különböző kupákat, díjakat. Megnyugtató és boldog érzésekkel tölt el egy-egy ilyen látogatás idehaza.

- A legkisebb ma résztvevő korosztály tagjai 2007-ben születtek, mit tudna nekik és idősebb társaiknak tanácsolni a jövőre vonatkozóan, hogyan válhat belőlük is komoly futballista?

- Talán ilyen pici gyerekeknek nem is szabad még igazán komoly gondolatokat megfogalmazni, számukra egyelőre az a legfontosabb, hogy szeressék meg a labdarúgást, szeressék, amit csinálnak. Ne a számítógép előtt üljenek, hanem járjanak össze minél többször focizni, és alakuljon ki köztük egy egészséges csapatszellem.