Fitnesz: nagyszerű vásárhelyi helyezések az Európa Kupán



Eredményes nemzetközi hétvégén vannak túl a kiváló hódmezővásárhelyi fitneszesek. November 2-3-án Belgrádban rendezték a XI. Fit Kid Európa Kupa versenyeit.
Ezen a versenyen Magyarországról, a több hónapos pontgyűjtő bajnokságok eredményeként a magyar válogatott tagjaként több hazai egyesület mellett a hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE tizennégy sportolója is kijutott. A szombati versenynapon kilenc korcsoportban az egyéni selejtezők zajlottak, amelynek eredményeként felállított rangsor alapján az egyes országok első helyezettjei jutottak tovább a vasárnapi döntőbe. Vasárnap az egyéni verseny döntője mellett a csapat és a Fitness Woman kategória Európa-bajnoksága volt. Csapatban három korcsoportban és három kategóriában mérték össze tudásukat az országok -
. Összesítésben a Hód Fitness sportolói az Európa Kupán csapatban 3 arany- és 2 ezüstérmet, egyéniben pedig 3 arany- és 1 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek.
Rácz Ildikó
és Miklós Melinda edzők a Vásárhelyi Híreknek elmondták, hatalmas sikernek élték meg a belgrádi versenyt. Véleményük szerint az eredményeken meglátszik a sok munka. A sportolók felkészítését
Szatmári Zoltán
akrobatikaedző segítette.
Hód Fitness eredmények:
Csoportban:
2. korcsoport kis csapat: Rakitta Milla, Hegyi Viktória, Szöllősi Sztella 1. helyezés 2. korcsoport nagy csapat: Rakitta Milla, Hegyi Viktória,Szöllősi Sztella, Faur Kata, Kis Letícia, Törökgyörgy Adrienn 1. helyezés 3. korcsoport duó kategória: Gál Bea - Kosztolanyi Anna: 2. helyezés 3. korcsoport kiscsapat: Dobos Rachel, Nagy Viktória, Kása Viktória 2. helyezés 3. korcsoport nagycsapat: Nagy Viktória, Kása Viktória, Törökgyörgy Adrienn, Dobos Rachel, Kosztolanyi Anna, Börcsök Fanni 1. helyezés
Egyéniben – szintén szombaton rendezett - nemzetközi Grand Prix versenyen
4. korcsoportban Faur Kata: 3. helyezés 6. korcsoportban Törökgyörgy Adrienn 2. helyezés 9. korcsoportban Gál Bea 2. helyezés
Az Európa Kupa egyéni döntőjének eredményei:
1. korcsoport Szkalonai Fanni: 2. helyezés 4. korcsoport Rakitta Milla: 1. helyezés 6. korcsoport Kása Viktória: 1. helyezés 9. korcsoport Nagy Viktória: 1. helyezés
Fitness Woman
Kosztolányi Anna 3. helyezés