Labdarúgás: harmadszor is hármat lőtt, de mégsem nyert az Ásotthalom


Harmadik felkészülési meccsén ismét három találatot jegyezhetett az Ásotthalom Bács-Kiskun megyei edzőpartnere ellen, ám ez ismét kevés volt a győzelemhez.
A hét első edzőmérkőzésére Ásotthalmon került sor, ahová a hazaiak már-már megszokott felkészülési partnere, a Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokság bronzérmese, a Tompa SE gárdája látogatott kedd este. A hazaiak keretében jó néhány változás történt eddig, érkezett
Hatvani Zoltán
,
Gantner Gergő
és
Tóth Béla
, míg távozott
Patarcic Krisztián
,
Frank Attila
,
Bisztrovics Róbert
, legutóbb pedig - érzékeny veszteségként - a Hódmezővásárhelyre igazoló
Hatvani József
hagyta el az alakulatot. A zuhanyhíradó szerint az elmúlt napokban több Bács-Kiskun megyei játékosért is bejelentkeztek a szomszéd megyéből, ám a jelenlegi keret végül úgy tűnik, egyben marad. A Csongrád megyei élvonal bronzérméről épp csak lemaradó ásotthalmiak egyébként eddig két felkészülési találkozón vannak túl: az FK 1899 Szeged ellen
gólokban dús 3-3-as döntetlentvívtak, majd Kiskunfélegyházán is meglőttek egy triplát, ám
a házigazdák végül 4-3-ra megfordították a találkozótjúlius 20-án. A szerb légiósok hadával megtűzdelt tompai alakulat - a beszámolók szerint három magyar játékos volt a vendég csapatban - de a hazaiak is meglehetősen tompán kezdtek, a kapuk kevéssé forogtak veszélyben. Egyenlő erők küzdelme volt jelen a pályán, ám a fordulás után feljavult az Ásotthalom, s 3-1-es vezetésre tett szert a második félidő közepére
Baji Renátó, Kiszner
és
Török
révén. A végére azonban elfáradt a hazai csapat, s a vendégek ki tudtak egyenlíteni a hajrában, kialakítva a 3-3-as döntetlent.
Hevesi Tibor
tanítványai legközelebb szombaton 18 órakor, hazai környezetben fogadták volna amolyan visszavágó gyanánt a Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnok Kiskunhalas együttesét soron következő felkészülési mérkőzésükön, ám a vendégek jelezték, hogy nem tudnak elutazni szombaton, így egyelőre nem tudni, játszik-e a Csongrád megyei alakulat aznap felkészülési találkozót.
Felkészülési labdarúgó mérkőzés:
Ásotthalom TE - Tompa SE 3-3 (0-0)
Ásotthalom:
Ábrahám - Németh, Rencsár, Vastag B., Bogdán, Szlobodnyik, Kiszner, Török, Baji R., Csáki, Hatvani Z., Kothencz L., Baji Sz., Somlyai, Szolákovics, Gantner, Vígh D.
Vezetőedző:
Hevesi Tibor.
Ásotthalmi gólszerzők:
Baji R., Kiszner, Török. Hevesi Tibor:
"A héten megéltünk nehéz pillanatokat, de végül megnyugtatóan alakultak dolgaink, s ez játékunkon is meglátszott, azonban van még min dolgoznunk. A meccs végére elfáradtunk, így ki tudott egyenlíteni ellenfelünk."