Női futball: győzelem helyett váratlan vereség a legvégén + FOTÓK



Győzelemre készült a Szegedi AK, de keserű csalódás lett a Hegyvidék elleni rájátszásmeccs vége.
A számos hiányzóját nélkülöző csapatok szombat délutáni szegedi összecsapásán fizikai fölényét kihasználva a Hegyvidék lépett fel támadólag az első negyedórában, előbb
Dénes Dorottya
riogatta kétszer is a szegedi védelmet, majd egy ügyes keresztmozgást követően
Kovács Nikolett
került helyzetbe a tizenhatos jobb oldalán, de 10 méteres lövésénél
Földesi Lilien
jól zárta a rövid sarkot. A 19. percben
Szil Tünde
mozgott kifelé a játékszerrel a bal szélre, ahol két védőt is kicselezve befelé húzott és jól fedezve a labdát beadásra készült, amikor a kétségbeesett védők hátulról akasztották. A játékvezető a büntetőpontra mutatott, a sértett pedig a jobbra vetődő kapust becsapva magabiztosan vágta a bőrt a jobb sarokba (1-0). A 25. percben emberelőnybe is kerültek a hazaiak, miután
Patocskai Rita
igyekezett kifelé szorítani
Németh Felíciát
a tizenhatoson kívülre, ám a vendégek játékosa visszakönyökölt, a hazai labdarúgó pedig vérző szájjal a földre került, le is kellett cserélni, míg a vétkest azonnal kiállította a játékvezető. A 37. percben
Miklós Gabriella
ívelt középre, ahol
Lipták Lilla
lekészítette, Szil pedig ballal rálőtte a játékszert, de a löket fél méterrel elkerülte a bal felső sarkot. A 39. percben Lipták ütötte be a bőrt az üresbe Szilnek, aki meglépett a bal szélen, majd két védőtől szorongatva nagyszerűen adott középre, majd egy röpke fejpárbajt követően a hosszú kihagyás után visszatért
Baksa Katalint
találta meg, aki csak centiméterekkel stukkolt a jobb kapufa mellé. A 45. percben Miklós ívelt be lágyan egy szabadrúgást a jobb oldalról, amelyet ismét Baksa fejelt rá, ám
Novotny Gréta
óriási bravúrral védett - a kipattanó labdára
Lévai Nikolett
érkezett, de közelről a kapusba lőtt. Az ezt követő sarokrúgást
Harcel Boglárka
ívelte be, de Lévai Nikolett fejesét ismét hárította Novotny.
Női labdarúgó NB I felsőházi rájátszás 5. forduló:
Szegedi AK - Hegyvidék SE 1-2 (1-0) Szeged, Felső Tisza parti stadion, Fű2, 100 néző. Vezette: Bartucz F. (Bartucz T., Hideg). SZAK: Földesi - Kardos, Harcel, Miklós, Szil, Szalai, Lévai, Lipták (Vékes 75'), Nagy Dzs. (Végh 55'), Patocskai (Dudás 29'), Baksa. Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs Hegyvidék: Novotny - Jánosik, Tóth E., Bíró, Németh F., Kajdy, Kovács Zs., Molnár R. (Horváth T. 70'), Dénes, Staar, Kovács N. Vezetőedző: Korcsogh Orsolya. Gól: Szil (19' - tizenegyesből), ill. Molnár R. (51'), Bíró (90'). Sárga lap: Dudás (38') Kiállítva: Németh F. (25') Cserenkó Szabolcs: "Viszonylag gyorsan megszereztük a vezetést az első félidőben egy jogos tizenegyessel, majd utána történt egy kiállítás a vendégcsapatnál, ami sajnos minket zavart meg jobban. Abszolút nem játszottuk az előzetesen megbeszélt dolgokat, és a passzjátékunk sem érvényesült. A mai mérkőzésen abszolút nem ezt vártam a lányoktól. Gratulálok a Hegyvidéknek, hiszen emberhátrányban is rúgtak két gólt, míg mi csak egy találatot tudtunk elérni." Korcsogh Orsolya: "Nagyon örülök, hogy megnyertük ezt a mérkőzést, mert az utóbbi hetekben nem úgy álltunk a dolgokhoz, ahogy kellett volna. Ezen a héten próbáltunk egy kicsit visszazökkenni a rendes kerékvágásba... Mivel eddig a rájátszásban csak vereségeink voltak, ezért nagyon kellett nekünk ez a győzelem. Remélem, hogy ezt követően most már fel tudunk állni, bár ez a meccs is eléggé nyögvenyelős volt, emberhátrányba kerültünk az első félidő közepén, és emiatt eléggé megzavarodtunk. A második félidőben viszont odatettük magunkat, talán a szerencse is mellénk állt, és megnyertük a meccset!"További eredmények:
MTK Hungária FC - Astra-Bíró-Kert FC 4-1 (0-1) 1. FC Femina - Viktória-Trend Optika FC 1-8 (0-5)A női labdarúgó NB I felsőházi rájátszásának jelenlegi állása:
