Labdarúgás: parázs hangulatú találkozón nyert a HFC


Újabb felkészülési találkozót játszott a vásárhelyi alakulat, amelynek vendége ezúttal a Békés megyei I. osztályban szereplő Tótkomlósi TC volt.
A kilátogató szurkolók első meglepetését a két csapat cserepadja jelentette, hiszen amíg a vendégeknél nyolcan foglaltak helyet bevetésre készen, addig a hazaiaknál mindössze három cserejátékos állt
Dezső Ferenc
rendelkezésére. A vásárhelyiek felkészülése akár ideálisnak is mondható lenne, hiszen jó talajú, hó mentes műfüves pályán készülhetnek a tavaszi idényre, viszont a sérülések alaposan megnehezítik a kék-sárgáknál a csapat kialakítását. Ezúttal is közel egy csapatnyi labdarúgó –
Máté D., Bokor, Marton, Konc A., Nagy A., Keller, Juhász I. S., Czibere A., Juhász II. S.
– nem lépett pályára, így a megyei I. osztályú csapatból felhozott
Brizik-Bodrogi István
kapott bizonyítási lehetőséget, és a fiatal játékos élt is vele, hiszen együttese egyik legjobbja volt. Az első negyedórában érződött az összeszokatlanság a vásárhelyiek játékában, többet támadtak ugyan ellenfelüknél, de rengeteg volt az eladott labda. A tótkomlósiak előreívelt labdákkal próbáltak helyzetbe kerülni, és a 21. percben egy ilyen próbálkozás után a kiugró
Szabó Gábor
lövése a léc alá vágódott, 0-1. Mindössze egyetlen percig örülhettek vezetésüknek a vendégek, hiszen a középkezdést követő támadás során
Varga Máté
ügyesen kibújt a védők közül, és ballábas lövését az egykor az orosházi NB II-es csapatban is védő kapus,
Bordás
nem tudta hárítani, 1-1. A 32. percben szépségdíjas góllal vette át a vezetést a HFC,
Varga Levente
húzott el a jobb oldalon, és középre gurítását
Lékónak
csak az üres kapuba kellett továbbítani, 2-1. A szünetben valamennyi cserejátékosát pályára küldte
Kvasznovszky József
, a vendégek mestere. A vendég cserék óriási lelkesedéssel, de rendkívül tisztátalanul játszottak, így félő volt, hogy az egyre feszültebb hangulatú találkozó eldurvul. A 64. perc meghozta az egyenlítést, amikor egy tizenhatoson belüli hazai szerelést a játékvezető túl szigorúan büntetőnek ítélt, és a tizenegyest
Horváth Henrik
értékesítette, 2-2. Magasabb fokozatra kapcsoltak a vásárhelyiek, és négy perc múlva Lékó szélről beívelt szabadrúgását követően
Tóth József
remek fejessel küldte a labdát a vendégek kapujába, 3-2. A komlósiak minden eszközt bevetettek az újabb gólok elkerülése érdekében, de három perccel a lefújás előtt
Szabó Márk
kiugrott a lesre játszó védők között, és megszerezte a találkozó utolsó gólját, 4-2. A vásárhelyiek legközelebb szombaton délelőtt 11 órától az UTC csapatát látják vendégül a vásárhelyi stadion műfüves pályáján.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:
Hódmezővásárhelyi FC – Tótkomlósi TC 4-2 (2-1)
HFC:
Hegyi – Brizik-Bodrogi I., Antal, Huszár, Mucsi – Kökény – Varga L., Hanyecz B., Klimaj, Lékó – Varga M.
Csere:
Vígh (kapus), Tóth J., Szabó M.
Edző:
Dezső Ferenc.
Tótkomlós:
Bordás S. – Jámbor, Ibrányi, Moszeim, Nyíregyházki – Vincze A., Mazán, Lehoczki, Juhász – Kovács, Szabó G.
Csere:
Serfőző, Horváth, Füredi, László D., Benyó, Garai, Balogh T., Kormányos K.
Edző:
Kvasznovszky József.
Gól:
Varga M., Lékó, Tóth J., Szabó M., ill. Szabó G., Horváth H.