Női futball: győzelmével 8. helyen telel a SZAK + FOTÓK



Hosszú idő után végre betaláltak az ellenfélnek a Szegedi AK focista lányai, s győzelmet is arattak a Hegyvidék ellen, elmozdulva az osztályozós helyről a női labdarúgó NB I-ben.
Verőfényes napsütésben, gyászszünettel indult a meccs, melyen a SZAK sérültjei miatt - immár szokás szerint - tartalékosan kezdett. Mindkét csapat felvállalta a nyíltsisakos küzdelmet, így váltakozva kerültek veszélybe a kapuk. Aztán 3. percben
Lipták Lilla
vett át egy labdát 20 méterre a kaputól, megfordult vele, és mivel senki nem támadta, szép mozdulattal a kapus felett a hosszú sarokba emelt (1-0). A gól fellelkesítette a hazaiakat, akik egymás után vezették támadásaikat: előbb
Szil Tünde
bombázott kapura 22 méterről, majd
Papp Dorina
vitte le az alapvonalig a labdát, s cselezett ki két védőt a lövés előtt,
Novotny Gréta
viszont mindkétszer magabiztosan hárított. Nem sokkal később
Zimányi Kovács Anikó
vétette el centiméterekkel a kaput. Ezután a Hegyvidék percei következtek, a 26. percben
Dénes Dorottya
iramodott meg egy tért ölelő indítással a bal oldalon, de
Földesi Lilien
jó ütemben lépett ki kapujából, és önfeláldozóan becsúszva tudott menteni. Két percre rá
Kardos Bernadett
pontatlan mentését
Staar Gabriella
csípte el a tizenhatos magasságában, és rögtön lövésre szánta el magát, azonban a hazai kapus a helyén volt. Ezt követően egy tizenhatoson belüli kavarodás végén tornáztatták meg a kapust a vendégek, de a lövés kifelé kanyarodva centiméterekkel ment el a kapufa mellett.
Női labdarúgó NB I 14. forduló:
Szegedi AK - Hegyvidék SE 2-1 (1-0) Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző. Vezette: Krisán (Kovács K., Zlovszki) SZAK: Földesi - Boros, Kardos, Németh Zsó., Miklós, Szalai (Madarász 65'), Szil, Lévai, Zimányi Kovács (Harcel 90'), Lipták (Nagy Dzs. 56'), Papp D. Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs. Hegyvidék: Novotny - Jánosik, Bíró, Tóth E., Németh F., Kajdy (Faltusz 46'), Kovázs Zs., Szvetlik (Nagy S. 56'), Molnár R. (Maár 80'), Dénes, Staar. Vezetőedző: Korcsogh Orsolya. Gól: Lipták (3'), Papp D. (61'), ill. Boros (72' - öngól). Cserenkó Szabolcs: "A tabellán elfoglalt helyünk miatt mindenképpen győzelmi kényszer alatt szálltunk harcba az év utolsó mérkőzésén. Örülök, hogy végre mindkét támadónk betalált a kapuba! Összességében jó szellemben kezdtük a találkozót. Bár a mai napon két hasonló kvalitású csapatok találkozott, a középpályán nagyrészt megnyertük a párharcokat, és hátul is sikerült többé-kevésbé megjátszanunk a labdákat. Kiegyenlített volt a játék, de úgy gondolom, hogy egy góllal mindenképpen jobbak voltunk ellenfelünknél! Két fiatal játékosunk beállításával már a jövőt kezdtük építeni. Meglátásom szerint mindketten jól szálltak be a meccsbe, és hosszú távon is bátran építhetünk rájuk! Madarász Rékának külön gratulálok első NB I-es mérkőzése alkalmából!" Korcsogh Orsolya: "Megérdemelt szegedi győzelem született, és ugyan nekünk is voltak lehetőségeink, azt gondolom, ebben a meccsben nem volt több a számunkra. A hétközi haláleset rányomta bélyegét a felkészülésünkre, és ez a pályán is egyértelműen érzékelhető volt. Akartunk, de ész nélkül játszottunk, így ez most ennyire volt elég."További eredmények:
Páter Fit-Well-Nagypáli - Viktória Trend Optika FC 0-4 (0-0) 1. FC Femina - Astra-Bíró-Kert FC 0-4 (0-2) BNLC-Csepel - MTK Hungária FC 1-11 (0-8) Szabadnapos: UTE ProfisportA női labdarúgó NB I jelenlegi állása:
# | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | Lg. | Kg. | Gk. | P. |
1. | MTK Hungária FC | 12 | 12 | - | - | 74 | 5 | 69 | 36 |
2. | Astra-Bíró-Kert FC | 13 | 10 | 2 | 1 | 52 | 12 | 40 | 32 |
3. | Viktória Trend Optika FC | 12 | 10 | 1 | 1 | 62 | 8 | 54 | 31 |
4. | 1. FC Femina | 13 | 6 | - | 7 | 23 | 27 | -4 | 18 |
5. | Hegyvidék SE | 12 | 6 | - | 6 | 18 | 38 | -20 | 18 |
6. | UTE Profisport | 12 | 3 | 1 | 8 | 12 | 35 | -23 | 10 |
7. | BNLC-Csepel | 13 | 3 | 1 | 9 | 26 | 70 | -44 | 10 |
8. | Szegedi AK | 12 | 2 | - | 10 | 6 | 37 | -31 | 6 |
9. | Páter Fit-Well-Nagypáli | 13 | 1 | 1 | 11 | 15 | 56 | -41 | 4 |
10. | Nyíregyháza Spartacus FC (visszalépett) | - | - | - | - | - | - | - | - |