Hátország: Gula Eszter volt a meccs hőse a Viktória ellen + FOTÓK



A legutóbbi négy fordulóban négy felnőtt élcsapat utánpótlás egységeivel kellett megütközzön a Szegedi AK U17-es leány alakulata. Egy döntetlen mellett három vereség született, legutóbb a Viktóriától Szegeden.
Az elmúlt négy fordulóban csupa erős élvonalbeli gárda utánpótláscsapatával mérkőzött meg a Szegedi AK U17-es gárdája: a 7. fordulóban az MTK otthonában, a 8. körben Szegeden a Femina ellen lett 1-4 az eredmény, majd egy gólnélküli döntetlen következett az Astra ellen idegenben. A vasárnapi mérkőzésen a SZAK együttese a felnőtt csapathoz hasonlóan tartalékosan állt fel betegségek és egy sajnálatos családi tragédia miatt. Ez rá is nyomta bélyegét a mérkőzésre. A szombathelyiek nagy lendülettel kezdtek, és azonnal beszorították a hazai együttest. Ennek már a második percben meglett az eredménye, mert egy jól belőtt szöglet több fej mellett is elcsúszott - pedig a védők gond nélkül tisztázhattak volna, ha jobban koncentrálnak -, így
Szakonyi Emese
senkitől sem zavartatva könnyedén továbbíthatta a lecsorgó labdát a hálóba (0-1). A vendégek az 5 órás utazás után is frissebbnek, és sokkal szervezettebbnek tűntek, futószalagon szállították a szépen kidolgozott helyzeteket. A szegedi kapusnak,
Gula Eszternek
folyamatosan együtt kellett élnie a játékkal, és bravúrokat kellett bemutatnia, hogy meccsben tartsa csapatát. A 26. percben a bal oldalról indulva
Magyarics Zoé
tört be a 16-oson belülre, és faképnél hagyva a két elmélázó hazai védőt a kimozduló kapus mellett mértani pontossággal lőtte ki a hosszú sarkot (0-2). Egyre inkább úgy tűnt, hogy vagy a SZAK kap egy tízest ezen a meccsen, vagy kapusuk érdemel ki tízes osztályzatot, mert gyakorlatilag felborult a pálya, és a Viktória tetszés szerint alakította ki helyzeteit. Szerencsére Gula Eszter azonban a helyén volt, és mivel bravúrt bravúrra halmozott, így az első játékrész mindössze kétgólos szombathelyi vezetéssel ért véget.
Leány U17-es bajnokság 7. forduló:
MTK Hungária FC - Szegedi AK 4-1 (1-1). (Gól: Vicsek 2, Németh N., Siska, ill. Harcel)Leány U17-es bajnokság 8. forduló:
Szegedi AK - 1. FC Femina 93. SE 1-4 (0-1). (Gól: Sávai, ill. Csányi, Lantos, Szundi, Bokor )Leány U17-es bajnokság 9. forduló:
Astra-Bíró-Kert FC - Szegedi AK 0-0.Leány U17-es bajnokság 10. forduló:
Szegedi AK - Viktória-Trend Optika FC 0-2 (0-2). (Gól: Szakonyi, Magyarics) Szűcs Sándor: "Gratulálok a Viktóriának a győzelemhez! Véleményem szerint a mai napon egy igen alacsony színvonalú, sok hibával tarkított mérkőzésen maradtunk alul a szombathelyi gárdával szemben. Sajnos az utóbbi időben előbukkanó problémák a csapat teljesítményére sincsenek jó hatással és játékosaimnak elsősorban azt kell belátniuk, hogy minőségi munka nélkül nem lehet hosszútávon eredményeket elérni nemcsak a futballban, hanem az élet egyéb területein sem. A jövő héten még gyakorlunk az idény utolsó mérkőzésére, de utána már a téli felkészülésre helyezzük a hangsúlyt, hogy megerősödve, a jelenleginél lényegesen motiváltabban tudjuk elkezdeni a tavaszi szezont." Barczi Péter: "Az öt órás buszozás után jól kezdtük a mérkőzést, és sikerült rögtön felpörögnie a társaságnak, így már a második percben gólt szereztünk. Az első félidőben kissé meddőnek éreztem a fölényünket. Rúgtunk két gólt, de szerezhettünk volna többet is, viszont a hazai kapus remekül védett az egész mérkőzésen. A második játékrészben is voltak lehetőségeink, de sajnos ezek kimaradtak, így némi hiányérzet maradt bennem a helyzetkihasználás miatt. A játék képe a pálya minőségének megfelelő volt, inkább a szegediek védekezésre alapuló játékát segítette. Lassan járattuk a labdát, de talán a pálya állapota is közrejátszott abban, hogy a helyzetkihaszálásunk ilyen pontatlan volt. Azt gondolom, hogy egy rövid periódustól eltekintve egyértelműen miénk volt a mérkőzés, bár a végén a hazaiaknak is voltak lehetőségei. Nagyon szimpatikus csapatot ismertem meg bennük, sok sikert kívánok nekik a továbbiakra!"A leány U17-es bajnokság jelenlegi állása:
# | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | Lg. | Kg. | Gk. | P. |
1. | FTC | 9 | 9 | - | - | 92 | 3 | 89 | 27 |
2. | MTK Hungária FC | 10 | 9 | - | 1 | 76 | 10 | 66 | 27 |
3. | Viktória-Trend Optika FC | 8 | 7 | - | 1 | 57 | 5 | 52 | 21 |
4. | Hegyvidék SE | 9 | 6 | - | 3 | 53 | 12 | 41 | 18 |
5. | Nyírség NSC | 8 | 5 | 1 | 2 | 11 | 18 | -7 | 16 |
6. | UTE Profisport | 9 | 4 | 1 | 4 | 24 | 13 | 11 | 13 |
7. | SFAC OVB Sopron | 8 | 3 | 1 | 4 | 10 | 54 | -44 | 10 |
8. | Szegedi AK | 10 | 2 | 2 | 6 | 10 | 26 | -16 | 8 |
9. | 1. FC Femina 93. SE | 9 | 2 | 1 | 6 | 21 | 59 | -38 | 7 |
10. | Astra-Bíró-Kert FC | 10 | 1 | 3 | 6 | 11 | 30 | -19 | 6 |
11. | Páter Fit-Well Nagypáli | 10 | 1 | 1 | 6 | 8 | 78 | -70 | 4 |
12. | BNLC-Csepel FC SE | 8 | - | - | 8 | 8 | 73 | -65 | -1* |