Vízilabda: egri győzelemmel indult a Taylor&Nash Kupa + FOTÓK


Hullámzó játékkal, gólzáporos meccsen maradt alul a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem női vízilabdacsapata az Egerrel szemben a III. Taylor&Nash Kupa nyitómérkőzésén csütörtök délután.
Nem fogadta kegyeibe az időjárás a III. Taylor&Nash Kupa nemzetközi női vízilabdatorna nyitómérkőzését, melyet a Napfényfürdő Aquapolis SZUE-medencéjében rendeztek. A szemerkélő esőben és hűvös szélben kezdődött találkozón a vendég hevesiek szereztek vezetést, majd
Dalmády Szandra
találata és
Lengyel Dorottya
ötméterese révén rövid időre fordítani tudtak a hazaiak. A negyed hátralévő részében, ahogyan a második játékrészben is, érvényesült az egriek nagyobb technikai tudása és rutinja, különösen a londoni olimpiát megjárt, nyáron Szentesről
Kelemen Attila
egységéhez igazolt
Keszthelyi Rita
jeleskedett a gólszerzésben életveszélyes megúszásai révén. A szegediek a csapatkapitány nagyobbik Dalmády lány góljaival, Lengyel Dominika remek játékával, továbbá a Dunaújvárostól érkezett
Tóth Eszter
több bravúros védésével próbálták ellensúlyozni ezt a fölényt, így sikerült két gólon tartani a tavalyi bajnok vendégeket (5-7). Akik aztán a harmadik játékrész első felében állva hagyták
Lakó Gábor
alakulatát: Keszthelyi Rita tetszés szerint érte el góljait, az Eger elhúzott 11-5-re. A negyed végére aztán szépségdíjas gólokkal tudott valamelyest faragni hátrányából a Taylor&Nash. Sőt, az utolsó játékrészben kiteljesedett a védekezésben és támadásban is jeleskedő
Miklós Dóra
második félidei kiváló játéka, s 14-13-ra felzárkózott az egyetemi csapat. Egyenlíteni azonban nem sikerült, ehelyett egy egri találat zárta a gólzáporos meccset, így a vége 13-15 lett. Az erőfelmérőnek is beillő felkészülési torna programja péntek délelőtt 10 órától Eger - Szentes rangadóval folytatódik, majd a szegedi lányok a BVSC-vel mérik össze erejüket. Délután 16 órától következhet a bajnoki döntő visszavágója az Eger és a BVSC főszereplésével, majd 17.30-tól bemutatkozik az orosz Izmailovo Tóth Petráék ellen. A tornára a Napfényfürdő főbejárata felől lehet bejutni a 800 forintos belépő megváltását követően.
III. Taylor&Nash Kupa női vízilabdatorna:
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem - ZF-Eger 13-15 (2-3, 3-4, 3-5, 5-3)
Szeged:
Tóth E. - Lengyel Dor., Dalmády P. 2, Tóth P. 1, MIKLÓS 3, DALMÁDY SZ. 5, LENGYEL DOM. 2
Csere:
Árkosy, Lengyel A., Vidovics, Vecseri.
Vezetőedző:
Lakó Gábor.
Eger:
Gangl - KESZTHELYI 7, Somhegyi 1, Pócsi 1, VÁLYI 3, Czigány, ZAJÁCZ 3.
Csere:
Pálok, Parádi, Varga R., Miló-Sidló, Veréb.
Vezetőedző:
Kelemen Attila. Lakó Gábor:
"Gratulálok az Egernek! A londoni olimpián járt játékosaik nagyon jól játszottak, nekünk sajnos csak egy Londoni körútunk van eddig, de igykeszünk felzárkózni az élmezőnyhöz... Jól szolgálta felkészülésünket ez a gólzáporos mérkőzés, sok ilyen tornára lenne szükség, ahhoz hogy az élbolyhoz tartozzunk. Azt már látom, hogy bizonyos szituációkat jól reagálunk le, de az Eger ezeket ma sokkal jobban csinálta."
A III: Taylor&Nash Kupa további programja:
Szeptember 14., péntek, 10.00:
Eger – Szentes;
11.30:
Szeged – BVSC;
16.00:
BVSC – Eger;
17.30:
Moszkva – Szeged
Szeptember 15., szombat, 10.00:
Moszkva – Eger;
11.30:
Szentes – BVSC;
16.00:
Szeged – Szentes;
17.30:
Moszkva – BVSC
Szeptember 16., vasárnap, 10.00:
Moszkva – Szentes