Labdarúgás: fontos pontokat hullajtott el a Mórahalom


Dabasi diadalát követően első hazai NB III-as győzelmére készült a Mórahalom, ám amikor adott volt a lehetőség a találkozó eldöntésére, nem tudott élni vele a homokháti alakulat.
Két szoros vereséget követően múlt héten végre megtört a jég, hiszen az újonc Mórahalom Dabason remek játékkal 3-2-re nyert, megszerezve ezzel első sikerét az NB III Alföld csoportban. Fülöp Tiborék ezúttal azt a Tökölt fogadták, mely 2011-ben aranyérmet szerzett ebben a pontvadászatban, s most is igencsak masszívnak tűnik, nem kezdte rosszul a sorozatot (elég csak arra utalnunk, hogy 1-1-et játszottak a Tisza Volán SC Szegeddel, illetve egy hete 2-1-re verték a Várfürdő-Gyulai Termál FC-t).
Tóth Ákos
tanítványai persze cseppet sem tartottak a látogatóktól, egész héten annak jegyében dolgoztak kőkeményen, hogy a hazai közönséget is megörvendeztetik végre egy szép (és mégoly fontos) győzelemmel. A hazaiak kezdtek aktívabban, jóllehet nem volt túl magas a mérkőzés színvonala az első félidőben, de egyértelműen az újonc hazaiak domináltak. A 36. percben egy szép kontratámadás végén a bal oldalról betörő
Dürgő Péter
egy visszacselt követően a tizenhatos bal sarkától nagy erővel a rövid felső sarokba bombázva juttatta megérdemelt vezetéshez a mórahalmiakat (1-0). Fordulás után mozgósította tartalékait a tököli gárda, több lehetőséget is kidolgoztak, ám
Tombácz Róbert
kapus megingathatatlanul állta a rohamokat. Ezekből a kivédekezett szituációkból életveszélyes kontrákat vezetett Tóth Ákos alakulata, s egy ilyen után az egyedül kitörő
Domonkos Ferencet
a vendég hálóőr,
Kóré Norbert
elgázolta, ezzel büntetőhöz jutottak a hazaiak, a kapust pedig kiállította a játékvezető. Helyére
Balázs Levente
érkezett, a mezőnyből pedig
Barbai Gábor
távozott kényszerűen. Óriási lehetőséghez jutottak ezzel a hazaiak, akik ha értékesítik a tizenegyest, bizonnyal megnyerik a mérkőzést - ám a sértett elhibázta a büntetőt. S ahogyan az lenni szokott, az ellentámadásból vezetett akció végén egy bal oldali beadást követően a csereként beállt
Radnics László
fejelt a mórahalmi kapuba, Tombácz a szituációnál tehetetlen volt (1-1). A hátralévő időben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, mindkét csapatnak megvolt a lehetősége, hogy eldöntse a három pont sorsát, ám ez egyiknek sem sikerült, s maradt a pontosztozkodás. A mórahalmiakra a következő körben igen nehéz feladat vár: a bajnokság egyik legnagyobb aranyesélyeséhez, a közel tíz NB I-es rutinnal bíró Soroksár SC-hez látogatnak. A szeptember 15-én (szombaton) 16.30-kor kezdődő derbin bravúrra lenne szükség a pontszerzéshez, ugyanakkor a homokhátiak vannak olyan erősek, hogy képesek legyenek a meglepetésre!
Az NB III Alföld csoport 4. fordulójában:
Mórahalom VSE - Tököl VSK 1-1 (1-0)
Mórahalom, 300 néző. Vezette: Kőrösi János (Kaszala Mihály, Bornemissza Norbert).
Mórahalom:
Tombácz - Gyimesi (Lázár 56'), Sarnyai (Szücs 75'), Udvari, Mészáros, Vojnic-Zelic (Nagy Z. 60'), Kothencz, Podonyi, Fülöp, Dürgő, Domonkos.
Vezetőedző:
Tóth Ákos.
Tököl:
Kóré - Váradi, Polgár (Radnics 46'), Barbai (Balázs 65'), Herczog, Guba, Palásti, Balogh Z., Riedl, Paluska, Langó (Dohány 90').
Vezetőedző:
Hollik András.
Gól:
Dürgő (36'), ill. Radnics (67')
Sárga lap:
Vojnic-Zelic (44'), Tombácz (54'), ill. Váradi (28'), Balogh Z. (45').
Kiállítás:
Kóré (64') Tóth Ákos:
"A meccs képe a lapján igazságos a döntetlen, azonban 1-0-s vezetésünknél a tizenegyesnél a kezünkben volt a meccs, s ha azt értékesítjük, megszerezhettük volna a számunkra oly fontos három pontot. Sajnos elég könnyen hullajtjuk el pontjainkat, s ezek a végelszámolásnál még könnyen hiányozhatnak..."