Sport

Nagy küzdelem, nagy hőség, megérdemelt FK-siker

Nagy küzdelem, nagy hőség, megérdemelt FK-siker

2012. május 2., szerda
Nagy küzdelem, nagy hőség, megérdemelt FK-siker

Jó iramú, fordulatos első játékrész és feledhető második után a vendéggárda a hazai vezetés ellenére magabiztosan gyűjtötte be ismételten a három pontot a Tömörkény ellen.

A rendkívül jó tavaszi formában lévő vendégek voltak a mérkőzés esélyesei, már csak azért is, mert a hazaik egy nappal kevesebbet pihenhettek a nagy kánikulában lejátszott mérkőzés előtt, ráadásul vasárnap a szomszédvár Csanytelek volt a Tömörkény ellenfele, ami errefelé az év meccsének számít. Nos, a hazaiak alaposan rácáfoltak fentiekre, és a mérkőzés elején alaposan meglepték a diszkoszvetősöket és két villámgyors kontrájuk közül a másodiknál nem is hibáztak: jobb oldali akciót követően szép kombináció után

Baktai

közelről lőtt a hálóba, 1-0. Az FK azonban gyorsan tudott váltani,

Csuka

játszotta be magát a tizenhatoson belülre, lőni készült, de felszedték az ütőjét, szólt is a síp, 11-es!

Dóra

szokott magabiztossággal egalizált, 1-1. Ezt követően sokáig maradt az iksz, de mindkét kapu többször forgott veszélyben, egyik védelem sem állt a helyzet magaslatán, a támadók azonban nem tudtak betalálni egyik oldalon sem. Aztán

Hüvös

mester hadrendet váltott, és elővette régi fegyverét, a kapu közeli pontrúgások kiharcolásával próbált a légi fölénnyel élni. A 37. percben egy szabadrúgást Csuka ívelt be a jobb oldalról, a hazaiak közül mindenki az FK-tornyokra koncentrált,

Szalai

kibújt a védője szorításából, és ívelt fejest küldött a léc alá, ezzel megszerezve első FK-s gólját, 1-2. A hazaiak ocsúdni sem tudtak, az agilis Dóra lefordult a védőjéről, 25 méterről életerős lövést küldött a kapu jobb oldala felé, a hazai kapus pedig vesztére fogni kívánta a bombát, mely a hóna alatt a hálóba pattant, 1-3. A félidő vége előtt még a vendégvédők majdnem felhozták egy gólra a Tömörkényt, de a hazai támadó nem tudott az üres kapuba találni, míg

Ács

emelésénél nagyot védett

Bontovics

. A nagy hőség ellenére kifejezetten jó iramú volt az első játékrész, izgalmas meccset láthatott az összegyűlt 100-150 néző. A második játékrészben aztán pont az ellenkezője történt fentieknek: az FK visszaállt, beásta magát 30 méterre a kapujától, és kontrákra helyezkedett be, melyeket igazi ziccerig nem sikerült végigvinniük, nem tudták lezárni a meccset, a hazaiak pedig nem tudták feltörni a félidőben rendbe szedett vendégvédelmet, és nem sikerült izgalmassá tenniük a véghajrát. Maradt tehát az 1-3, és győzelmével, valamint az Üllés remijével újabb helyet lépett előre a tabellán az FK, immáron a dobogóról várják az Újszentivánt a kék-feketék.

Tömörkény – FK 1899 Szeged 1-3 (1-3).

Tömörkény, 150 néző. Vezette: Szöllősi, Csányi, Dénes

Tömörkény:

Bontovics – Janó, Bugyi, Dombi (Kasza 70'), Koncz, Boldog, Baktai, Sallai Sz. (Sallai R. 80'), Tóth (Gulyás 60'), Szőrfi (Pusztai 60'), Simon.

Vezetőedző:

Korom Tibor.

FK 1899 Szeged:

Brunczvik – Holecska, Herczeg, Gonda, Meszes Cs., Szalai (Murányi 62'), Imre (Klippel 75'), Csuka, Kálmán (Burzon 80'), Dóra, Ács (Havas 72').

Vezetőedző:

Hüvös Gábor.

Gólszerzők:

Baktai, ill. Dóra 2, Szalai.

Sárga lap:

Meszes.

Ifi:

Tömörkény – FK 0-2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.