Sport

Labdarúgás: megnyert meccsen vesztett két pontot a Volán + FOTÓK

Labdarúgás: megnyert meccsen vesztett két pontot a Volán + FOTÓK

2012. május 5., szombat
Labdarúgás: megnyert meccsen vesztett két pontot a Volán + FOTÓK

Végig nagy fölényben játszott a Tisza Volán SC csapata a HFC ellen, s a végén ugyan sikerült gólra váltania azt, ám egy kapusbaki révén pontot mentettek a vendégek.

A lendületben lévő Volán mindenképp szeretett volna visszavágni az őszi vereségért a megyei rivális Hódmezővásárhelynek, ennek jegyében támadólag is lépett fel a Buchholcz-legénység. A kék-feketék abszolút uralták az első félidőt, jóllehet fölényük meddőnek bizonyult. Az első komoly lehetőség a 8. percben adódott a hazaiak előtt, ám

Kéri Tamás

beadás után a

Kovács Krisztián

által továbbpaskolt labdával

Beretka Péter

addig totojázott, hogy a hálóőr visszaérve könnyedén fogta a gurítást a 8. percben. A szemébe sütő nap miatt néha bizonytalankodó vásárhelyi kapus egyébként rendre jól mozdult ki az általában jobbról érkező hazai beívelésekre, s magabiztosan húzta le azokat. Kéri a félidő derekán óriási kapufával nyomatékosította, hogy hol a helye a három bajnoki pontnak. A félidő második felére feltámadt a vendég csapat, s

Domonkos Ferenc

két ziccerét kellett bravúrosan hárítani

Dongó Dénesnek

. Szünetig sem pontrúgásokból, sem távoli bombákból nem tudott gólt elérni a Volán, így 0-0-val mentek szünetre a felek.

Fordulás után valamelyest változott a játék képe, Branko Bozovic két kimaradt helyzetét követően felélénkült a HFC, miután Varga István feljebb húzódott Domonkos támogatására, aki újabb nagy helyzetet puskázott el az 53. percben, közelről kapásból a hazai kapu fölé bombázva. Cserékkel igyekeztek frissíteni a mesterek, Szűcs Róbert és Buchholcz Gábor, miközben a kék-feketék továbbra is meddő fölényben játszva próbálták hibára késztetni a vendégeket, ám a piros mezesek védelme nem akart meginogni. Egészen a 85. percig, amikor Szilágyi Norbert beívelt szögletére Buzási Péter érkezett jól és a hálóba fejelve megszerezte a vezetést a hazai csapatnak. Ám nem tartott sokáig a szép számú hazai szurkolóhad öröme - s köztük a vendég drukkerek bánata - mivel az egész meccs alatt a labdát laza eleganciával kezelő, a mezőnybe többször határozottan kifutó Dongó egy hazaadást követően túl sokat várt a támadó Varga Mátéval szemben, s miután belelőtte a labdát, a felpattanót elhozó vásárhelyit már nem tudta beérni, aki higgadtan a bal alsóba gurított. Bosszantó hibából egyenlített tehát a vendégcsapat, s az utolsó pillanatokban még egy veszélyes szabadrúgásuk végén is bravúrral kellett mentenie az egyébként végig remekül védő hazai kapusnak. A remekül védekező vendégekkel szemben igazságtalanság lenne azt írni, hogy győzelmet érdemelt volna a szegedi alakulat, úgy fogalmaznánk inkább, ezt a meccset meg kellett volna nyerniük a hazaiaknak. A Buchholcz-legények legközelebb egy hét múlva, szombaton 17 órától a jelenleg a tabella 4. helyén álló - ám ha vasárnap a Makót legyőzi, a dobogóra visszalépő - Gyulát fogadják 17 órától a Felső Tisza parti stadion centerpályáján, egy igazi dél-alföldi rangadón.

Labdarúgó NB III Alföld-csoport 24. forduló:

Tisza Volán SC Szeged - Hódmezővásárhelyi FC 1-1 (0-0) Szeged, Felső Tisza parti stadion, 400 néző. Vezette: Barta (Viczián, Wengerter) Tisza Volán: Dongó - Kormányos, Pénzváltó, Farkas M., Buzási, Kéri, Vágó, Szilágyi N., Beretka, Faragó (Rácz D. 78'), Bozovic (Grünvald 78'). Vezetőedző: Buchholcz Gábor. HFC: Kovács K. - Boros, Rácz L., Kavaric, Marton, Varga M., Sipos, Bakos (Lékó 79'), Varga I., Kökény (Juhász S. 62'), Domonkos. Vezetőedző: Szűcs Róbert. Gólszerző: Buzási (85'), ill. Varga M. (89'). Sárga lap: Szilágyi (89'), ill. Marton (68'), Juhász S. (75'). Buchholcz Gábor: "Két, ha nem is azonos képességű csapat, de megyei rivális csatája után úgy érzem a Vásárhely jobban tartott tőlünk. Felszabadultan játszottunk a meccs kétharmadában, azután inkább az erő dominált, de abban is felülmúltuk a vendégeket, játékban azonban nem. A végén sikerült betalálnunk - minden edző álma, hogy csapata a 85. percben vezetéshez jusson, ám most ez sem volt elég a Vásárhely ellen. Nem érzem úgy, hogy emiatt Dongó Dénest hibáztatni kellene, hiszen az első félidőben ő volt a legjobbunk, a vendégek két nagy ziccerét hárította. Büszke vagyok a csapatomra, az egy pont a harmadik helyhez lehet nem elég, de az ötödikhez mindenképpen. Tiszta fejjel játszottunk, megérdemeltük volna a három pontot. Gratulálok U15-öseinknek, akik mai győzelmükkel megnyerték csoportjukat és köszönöm a szép számú közönségnek a szurkolást, kár, hogy nem tudtunk nekik győzelemmel kedveskedni." Szűcs Róbert: "A legvégén csodával határos módon sikerült egyenlítenünk, de ettől függetlenül is úgy érzem, hogy igazságos a pontosztozkodás."

Online közvetítésünk:

VÉGE!90' Kavaric egy szabadrúgást az ötös sarkáról fejel rá, Dongó bravúrral fogja. 88' GÓÓÓL... 1-1! Dongó egy erősen hazaadott labdát könnyedén megállít, kissé flegmán tereli, jön Varga Máté, megzavarja, belelő Dongó, a felpattanóra mozduló vásárhelkyit már nem éri utól, Varga Máté pedig a kapuba gurít, 1-1. 85' GÓÓÓL!!! 1-0! Szilágyi íveli be a szögletet, Buzási fejére száll egyenesen, aki közelről nem is hibázza el a kaput! Vezet a Volán, góllá érett a fölény! 1-0! 85' Sipos Zoltánt nem irigyeljük: Kéri beadása találja fejbe. 84' A vendégek tizenhatosán belül talán egy kézre pattant a labda, egységes a reklamálás, a spori viszont hajthatatlan, szabadrúgás kifelé... 83' Kéri végez el egy szabadrúgást a vendég térfél bal oldaláról, ezt is kifejelik a védők. 82' Csaknem félpályáról ívelődik a hazai kapu elé, Dongóé. 79' A vendégeknél csere után Lékó Roland a pályán Bakos helyett. 78' Grünvald Attila és Rácz Dezső érkezik a hazaiaknál Bozovic és Faragó helyére. 77' Vágó Levente balról, kisodródva ível be, Kovács húzza le a Volán gólra éhes támadói elől. 75' Domonkos elől szed össze egy veszélyesen pattogó labdát Dongó. 74' Folyamatosan nyom a Volán az elmúlt percekben, eredmény nélkül továbbra is. 70' Kéri vív nagy ütközetet a labdáért a bekkekkel, elesik a tizenhatoson belül, de a síp néma marad. 69' Határozottan felbátorodott a Vásárhely, Domonkos ismét két védővel fut versenyt, de tisztáznak előle, aztán Varga István szerzi vissza a labdát, de ebből nincs helyzet most. Mégis, a második játékrészben jóval több támadást vezet a vendég csapat, mint az elsőben. 67' Szilágyi veszélyes szabadrúgása 35-ről száll a kapura, megpattan, kicsit dadog Kovács kezében 66' Varga István senkitől sem zavartatva ugrik ki, és vezeti Dongóba a labdát, igaz már közben lenget a sporttárs a pálya mentén. 62' Csere a vendégeknél, Juhász Sándor érkezik, Kökény jön le. Rácz László durrant hatalmasat a labdába, lehet orbitális pályára állt... 59' Hazai szabadrúgás jobb oldalról az alapvonaltól 10 méterre, Vágó emelkedik a belőtt labdára, kapufát fejel! 57' Vágó Levente félfordulatból 18 méterről suhint kapura egy levágódó labdát, fölé. 53' Az ex-Szeged 2011-es Varga István megy el a bal oldalon, beívelt labdáját közelről Domonkos suhintja centikkel a felső léc fölé. Az eddigi legnagyobb vendéghelyzet maradt ki. 52' Domonkos ugrik ki, egyedül mehetne, de les. 51' Buzási tör be balról a tizenhatosra, Varga Máté ment előle szögletre. Szilágyi sarokrúgását kiüti Kovács kapus. 50' Kéri iramodik meg ismét a jobb oldalon, szinte az alapvonaltól passzol be élesen, elmegy a labda a balon érkező Bozovic előtt is. Ajtó-ablak helyzet volt... 47' Bozovic sprintelt el a jobb oldalon, átmegy két védőn aztán az ötös sarkáról a kapusba lő. A másik oldalon Dongóban akad el egy labda egy ötösön belüli kavarodás végén. 46' A Volán kezdi a második félidőt. SZÜNET!45' Faragó nagyon egyedül 25 méteren, rászánja magát, fölé. Kovács kapus védőivel pöröl, nem sokat látott. Aztán Barta sporttárs véget vet az első félidőnek. 43' Végül Vágó Levente szánja el magát távoli lövésre jó 27 méterről, a vetődő Kovács kezei között is elpattog, meg a kapufa mellett is. 42' Kéri indulna, Kavaric tisztázza előle a felívelt labdát. Bedobás után marad a meddő Volán-fölény. 40' Kapuhoz szegezte a Volán a HFC-t, igaz lövésig nem igazán sikerült eljutni, ha mégis, az meg az ötösig nem jutott el az önfeláldozóan védekező vendég védők miatt. 37' Domonkos ugrik ki ismét, egy az egyben vezeti Dongóra jobbról, lő, Dénes ismét óriásit véd, a kipattanót aztán szögletre mentik a védők. Sarokrúgás után kisebb kavarodás, majd egy jobbról leadott lövés éles szögből csattan a kapuvason, kirúgás. 35' Kéri lódul meg a jobb oldalon, bepasszol középre, érkezik Faragó, azonnal lő, Rácz ment lábbal az ötös előtt, miközben Kovács a másik irányba vetődik. 34' Kérit lökik fel a vendég tizenhatos jobb sarkánál. Szilágyi szabadrúgását kifejelik, aztán Pénzváltó elé kerül a labda, aki azonnal lő 17 méterről, fölé. 31' Szöglet következik, tisztáznak a hazaiak, aztán ki is rúgják a labdát, Kéri maradt lenn. 30' Domonkos tudott kiugrani két hazai védő között, jól szökteti magát, jön ki Dongó, Domonkos lő a tizenhatopson belülre kerülve, Dongó véd! 26' Domonkos elől Dongó ment lábbal. Kormányos a másik oldalon 18 méterről suhint, szögletre ment egy láb. A kornert magas ívben fejeli fölé egy hazai támadó. 24' Kéri kap remek labdát, a tizenegyespont magasságából jobbról meglövi, a sarokvason csattan! 23' A félidő felénél elmondhatjuk, hogy nem volt még veszélyes vendég akció, kontrakísérleteikkel szemben jól zár a kék-fekete védelem. A Volán nyomása érezhető, bár Kovács kapusnak nem igazán kellett eddig bravúrt bemutatnia, a piros védelem eddig hatékonyan rombol. 20' Ismét szabadrúgás, ismét 28-ról, ismét Szilágyi, kifejelik. 19' Szilágyi jobb szélről gurít Kérinek egy szabadrúgást, ő beíveli, ismét bizonytalan Kovács, de kiüti mezőnybe. Védelmére szóljon, szemébe süt a nap. 18' Faragó lerántása után 28 méterről középről Szilágyi szúrja rá erősen a szabadrúgást, éppen csak elpattan a kapufa mellett. Rögtön utána visszaszerzi a labdát a Volán, Faragó jobbról 20 méterről lő, véd Kovács. Beszorul a HFC. 15' Szilágyi tekert mellé egy 18 méterről elvégzett szabadrúgást. Valahol a kapura lövés és a beívelés közötti átmenet volt. 13' Szilágyi 35 méteres beívelt szabadrúgása után keveredik ki a labda Beretkához balra, ő visszaíveli, de lehúzza Kovács. 10' Dongó először munkában: Varga István előreívelt labdáját fogja, majd Pénzváltóval a nyakán Domonkos próbál betörni, de a szegedi kapus összeszedi ezt a labdát is. 8' Kéri fut végig a jobb oldalon, a tizenhatos magasságában beadja a labdát, Kovács kapus kissé alászalad, belekap, Beretkához pattan a büntetőterület bal oldalán, aki addig gondolkodik mit tegyen vele, hogy a visszaérő vetődő hálóőrnek passzolja. 6' Szilágyi indítása után Kormányos adna be, szögletre mentenek a vendégek, a kornert kifejelik, a visszatett labdát pedig Bozovic stukkolja mellé méterekkel. Többet birtokolja a labdát a Volán egyelőre. 3' Kéri kap jó labdát a jobb oldalon, de ment előle egy vendégvédő. Szilágyi szögletét kifejelik a vásárhelyiek, az ismétlést úgyszint, aztán felszabadul a kapu. 1' A vendégek kezdik a találkozót. A HFC talpig pirosban, a Volán kék-fekete csíkos mezben, fekete nadrág és sportszár szerelésben játszik. 17.35: A kissrácok olléznak minden hazai névnél, miközben újabb szurkolók érkeznek. Mint kiderült az U15-ösök mai győzelmükkel már megnyerték a Délkeleti csoportbeli küzdelmeiket, őket és Anyák napja alkalmából a jelenlévő édesanyákat is köszöntik. 17.30: Az egyik SZEOL SC-s utánpótláscsapat is megérkezett, a gyerekhad hangos Hajrá Volán!-nal éléteti a csapatot és Dongó Dénes kapust. 17.25: Még tart a melegítés, miközben a bemutatások zajlanak. Verőfényes labdarúgó idő van, enyhe szél, és még elviselhető meleg. A műfüvön az FK 1899 Szeged meccse már megkezdődött, ott a pálya mentén, itt a lelátón nagyjából ugyanannyi néző van, azaz mintegy 150-150 fő. Van pár vásárhelyi drukker is. 17.15: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat a Felső Tisza parti stadionból, rövidesen kezdődik a szomszédvárak csatája, a Tisza Volán - Hódmezővásárhely rangadó! Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.