Labdarúgás: kontrajátékra készül a HFC Gyulán


Szombaton 17 órakor Gyulán folytatja bajnoki szereplését a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgó csapata. A vásárhelyiek a tavaszi idényben még veretlenek idegenben és ezt a sorozatot a Békés megyei fürdővárosban is folytatni szeretnék.
A HFC csütörtöki edzését követően
Szűcs Róbert
, a vásárhelyiek mestere szokatlan nyugalommal fejtegette a gyulai mérkőzés esélyeit. "Az elmúlt hétvégén megnéztem Szegeden a gyulai együttes vendégjátékát és egy nagyon szimpatikus csapatot láttam a Felső-Tisza parton.
Fodor Sándor
- döntően Békéscsabán nevelkedett fiatalokra épülő - csapata gyors, látványos, sok kényszerítő passzra épülő, remek focit játszott és - nem megsértve a szegedieket -, de 70 percig lefocizta a Volánt a pályáról. A gyulaiak a helyzetek sokaságát dolgozták ki, de azokat rendre ki is hagyták és ez vezetett a vereségükhöz. Ahogy mondani szoktam, szombaton is nehéz mérkőzésre számítok. Nagy hiba lenne részünkről, ha neki ugranánk a gyulaiaknak, mert akkor egy nagy vereségbe is beleszaladhatunk. Az elsődleges feladatunk, hogy a stabil védekezésünkön ne találhasson rést a hazai együttes. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor a következő lépés az eredményes támadójáték felépítése következhet. Nem titkolom, hogy kontrajátékot fogunk játszani Gyulán. Mindkét szélen erősek vagyunk, itt kell a hazai védelem mögé kerülnünk és az ezt követő lehetőségekből minél többet értékesíteni. Abban is bízom, hogy a kondíció nagy szerepet játszik majd a végső elszámolás során. A mi csapatunk fizikailag és mentálisan is nagyon rendben van és ez fontos lehet. Minket semmi nem nyomaszt, hiszen a kieső helyektől messze vagyunk, de sajnos a dobogó sincs már elérhető közelségben, míg a gyulaiaknak feltétlenül nyerniük kellene az érmes reményeik életben tartásához. Ha valami kötelező, az olykor nagyon nyomasztó is lehet. A fürdővárosiak biztosan szeretnének visszavágni az ősszel Vásárhelyen elszenvedett vereségért és ehhez támadniuk kell. Nekünk ezt kell kihasználnunk, egész héten erre készültünk. Szeretnénk tapadni a középmezőny elejéhez és ehhez pontot, sőt pontokat kellene szereznünk, de azt azért figyelembe kell venni, hogy egy remekül összerakott, a negyedik helyen álló csapat otthonában lépünk pályára, így a döntetlennel is elégedett lennék. Az elmúlt két fordulóban a Makó pontot szerzett Gyulán, míg a Tisza Volán legyőzte a kék-fehéreket. Szeretnénk mi is társulni a megyei riválisainkhoz és vereség nélkül megúszni a gyulai vendégszereplést. Tavasszal nem remekelt otthon a Fodor-legénység, hiszen az eddig lejátszott öt hazai találkozójukból mindössze a szarvasiak ellen tudtak nyerni, emellett három döntetlen és egy vereség a mérlegük. A hírek szerint
Dócza
hosszú idő óta sérült, míg Zselenyánszki Szegeden begyűjtötte tizedik sárga lapját, ők tehát nem lépnek pályára, nálunk viszont Marton felépült sérüléséből, így a legjobb összeállításban tudunk pályára lépni, ami terveim szerint a következő lesz:
Kovács K. - Boros, Antal, Kavaric, Marton - Sipos, Bakos Á. - Varga M., Kökény, Varga I. - Domonkos
. Cseréként
Hegedűs
kapusra, valamint a mezőnyben
Huszárra, Rácz Lászlóra, Juhász I. Sándorra
és
Lékóra
számíthatok" - zárta a beszélgetést Szűcs Róbert, a HFC edzője.
Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi egymás elleni bajnoki meccsén (2011.10.30.).
Hódmezővásárhelyi FC - Várfürdő Gyulai Termál FC 2-1 (0-0)
HFC:
Kovács K. - Huszár, Antal, Juhász I. S., Marton - Varga M. (Major 90'), Sipos, Kökény (Piti 86'), Bartyik, Potloka - Domonkos (Krasnic 89').
Edző:
Szűcs Róbert.
Gyula:
Harman - Dócza, Vincze, Wéber, Valentényi - Zselenyánszki, Bálint B., Kovács T., Nagy G. - Kajári (Rostás 70'), Okos (Szabó M. 64').
Edző:
Fodor Sándor.
Góllövők:
Domonkos (62'), Krasnic (90'), ill. Nagy G. (48').
Így játszott a Gyula az előző fordulóban:
Tisza Volán SC - Várfürdő Gyulai Termál FC 2-1 (0-0)
Gyula:
Harman - Rostás, Vincze, Wéber, Valentényi - Zselenyánszki, Bálint B., Okos (Bíró T. 82'), Nagy G. - Kajári (Bagyinszki 82'), Szabó M. (Balogh G. 82').
Edző:
Fodor Sándor.
Góllövők:
Faragó (77'), Kéri (80'), ill. Szabó M. (69').