Hátország: negyedszázan voltak a HLA kiválasztóján


Kiválasztóval kezdte a májust a Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Akadémia. A kiválasztón éppen negyedszáz 1995-1998 között született fiatal labdarúgó jelent meg és közülük egytucatnyinak ajánlott fel képzési lehetőséget a vásárhelyi akadémia szakmai stábja.
Szerdán koradélelőtt izgatott fiatalemberek és talán még izgatottabb szülők jelentek meg a vásárhelyi stadion öltözőfolyósóján, hiszen ekkor tartotta újabb kiválasztóját a Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Akadémia szakmai stábja. A regisztráció során véglegesedett, hogy négy megyéből - Bács-Kiskunból, Békésből, Csongrádból és Jász-Nagykun Szolnok megyéből - összesen huszonöt 14-17 éves fiatal próbálja ki tehetségét a délelőtti erőpróbán. A megjelentek előtt
Kandó Róbert
, az akadémia szakmai vezetője tartott rövid ismertetőt, majd
Jenei Péter
és
Bacsa Zsolt
edzők közreműködésével megkezdődött a kiválasztást szolgáló felmérések sora. A szakemberek különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak a labdás- és a labda nélküli koordinációs gyakorlatoknak, majd a második részben már egyértelműen a labda játszotta a főszerepet. A rendezvény zárásaként a HLA szakmai vezetője adott átfogó ismertetőt az akadémián, illetve a Hódmezővásárhelyi FC-ben folyó munkáról, lezárásként pedig minden megjelenttel külön-külön, szüleik jelenlétében leülve értékelték a tapasztalatokat. A kiválasztó végén 12 fiatal labdarúgó hagyhatta el örömmel a vásárhelyi stadion tárgyalóját, hiszen nekik a HLA felajánlotta a lehetőséget arra, hogy az akadémián folytassák tanulmányaikat.