Sport

Az olimpiára tart a kick-box

Az olimpiára tart a kick-box

2012. május 19., szombat
Az olimpiára tart a kick-box

A Nemzetközi Kick-Box Szövetség (WAKO) azt szeretné, ha idővel a sportág bekerülne az olimpiai műsorba Leyrer Richárd, a szervezet első alelnöke szerint.

A sportvezető az MTI-nek elmondta, az Európai Olimpiai Bizottságok elnöke,

Patrick Hickey

támogatásáról biztosította a szervezetet ötkarikás törekvéseit illetően, ezzel négyre emelkedett a biztató levelek száma, korábban ugyanis Ázsiából, Afrikából és Amerikából is kaptak támogató sorokat. Leyrer elmondta: úgy érezték, ha a kontinensek olimpiai bizottságai támogatják a kezdeményezést, az jó kiinduló pont, de tisztában vannak azzal, hogy rengeteg munka van még hátra. Hozzátette: a bekerülésért óriási harc van, de meg kell ragadni az alkalmat. Leyrer szerint a sportág az utóbbi időben rengeteget fejlődött, Magyarországon például jelenleg 5-6 ezer igazolt versenyző van. Arról is beszélt, hogy a sporttörvény változása után nagyon pozitív tapasztalataik vannak, ahogy fogalmazott: úgy érzik, maximális támogatást élveznek. Szeged hetedszer nyerte el kick-box Világkupa rendezési jogát. A hétvégi megmérettetésre három kontinens - Európa, Afrika, Ázsia - 25 országának 800 versenyzője érkezett. A rendezvény a sportág nemzetközi szervezete, a WAKO legnagyobb szabású hazai versenye, melyet eddig tizenhét alkalommal rendezték meg.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.