Labdarúgás: kiválasztót tart a Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Akadémia


Folytatja immár hagyományossá vált tehetségkutató rendezvényét a Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Akadémia. A következő kiválasztóra május 2-án, szerdán 8.30-tól kerül sor a Hódmezővásárhelyi Városi Stadionban.
Amint azt
Kandó Róbert
, a HFC szakmai igazgatója elmondta, az őszi kiválasztó napok alkalmával több, mint száz fiatal labdarúgót teszteltek a klub szakemberei és közülük mintegy harmincan már a vásárhelyi klub különböző korosztályos csapataiban szerepelnek. A május elejei kiválasztó célja az, hogy a régió településein élő és sportoló fiatal labdarúgóknak lehetősége legyen megismerni a vásárhelyi lehetőségeket, belelátni a klubnál folyó szakmai munkába és nem utolsó sorban a legtehetségesebbeknek módjuk legyen a Hódmezővásárhelyi FC csapatánál folytatni labdarúgó pályafutásukat. Az 1995-1996-1997-ben születettek kiválasztottjai egyrészt a sporttagozatos középiskolában folytathatják tanulmányaikat, emellett heti hét edzésen fejleszthetik labdarúgó tudományukat és a HFC II. osztályban szereplő U-19-es és U-17-es csapataiban kaphatnak rendszeres játéklehetőséget. Az 1998-1999-2000-es születésűek közül a középiskolás korba lépők szintén a sporttagozatos osztály tanulói lehetnek, a fiatalabbaknak az általános iskolákban biztosít a klub tanulási lehetőséget, illetve a közeli településeken lakóknak a bejárásra is lehetőségük lesz. Ez a korosztály a magyar labdarúgás legmagasabb szintű korosztályos bajnokságaiban, az I. osztályú U-15-ös és U-13-as versenysorozatban kap játéklehetőséget. A szakmai igazgató elmondta még, hogy azoknak a fiataloknak, akik a kiválasztón megfelelnek, magas szinvonalú szakmai munkát tudnak ígérni egy felkészült edzői stáb segítségével. A heti hét edzés lehetőséget ad az életkornak megfelelő edzések mellett az egyéni képzésre, sőt az oktatási programba beépült már a labdarúgók elméleti oktatása is. A vásárhelyi klub a magas szintű versenyeztetés biztosítása mellett rendszeresen pályára lép nemzetközi találkozókon is, így az már a labdarúgón múlik, hogy sikerül-e hazai, vagy nemzetközi labdarúgó karriert elérniük. A május 2-i kiválasztóra minden jelentkezőnek az időjárásnak megfelelő sportfelszerelésben kell megjelennie. Jelentkezni - név, születési év, poszt és jelenlegi csapat elküldésével - az
e-mail címen lehet. A klub szakvezetői minden jelentkezést visszaigazolnak.