Várhidi Péter: a női futsalban is a profizmusé a jövő

A hétvégén Szegeden járt Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi, a női futsalválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya - ezúttal női teremcsapatát vezette elsöprő győzelemre, melynek szenvedő alanya a Szegedi AK-Boszorkányok volt.

Vasárnap a bajnoki címvédő Vesta SE látogatott Szegedre és elsöprő, 21-0-s győzelmet aratott a Szegedi AK együttese felett. A találkozó után a sportágról beszélgettünk a vendégek edzőjével,

Várhidi Péterrel

.

– Ha az ön neve kerül szóba, az átlag sportbarát először aligha a futsalra asszociál, noha már kétszeres bajnok a Vestával, ráadásul a női futsalválogatott szövetségi kapitánya is. Hogyan került a női futsalba?

– Harmadik évemet kezdtem idén a Vesta élén.

Dombai-Nagy Anett

és férjével együtt kerestek meg két évvel ezelőtt, hogy vállalnám-e lányok irányítását. Ezt teljes mértékben szabadidőmben csinálom, a lányok nagypályás elfoglaltságai miatt heti egy-két edzés, ami belefér, azok mindig este vannak, a mérkőzéseket az időbeosztásomhoz igazítjuk. Úgy érzem eredményes a munkám, hiszen az elmúlt két évben bajnokok lettünk, mindössze egyszer játszottunk döntetlent.

– Cél a harmadik bajnoki cím?

– Ez az év kicsit másképp fog működni mint a korábbiak, ezúttal egyelőre a rájátszás a célunk, az 1–4. helyet szeretnénk megszerezni az alapszakaszban. Mivel idén a lányok nagypályáznak is, ezért kevesebb idő és energia jut a futsalra.

– Milyen jelenleg a magyar női futsal helyzete, mit hozhat a jövő?

– Kevés országban van bajnokság szintjén női futsal, így ellenfelet is nehéz találni nemzetközi szinten. A Vesta zászlaja alatt már szerveztünk többször is nemzetközi tornákat. A három alkalomból egyszer meg is nyertük az egyiket, akkor az ukrán bajnokot is le bírtuk gyűrni, illetve az orosz válogatottat is meg tudtuk előzni. A jövő szempontjából mindenképp biztató, hogy van tartalék a sportágban. El kell dönteni mit favorizálunk, a nagypályát vagy a kispályát, a kettőt nehéz összeegyeztetni. Most picit abban a helyzetben vagyunk, mint régen a fiúk, hiszen ők is úgy kezdték, hogy a kettő párhuzamosan futott. A lányoknál a sportág még nem professzionális alapokon nyugszik, szeretik mindkettőt, így egyelőre „örömfutballt” játszunk a női futsalban. Igyekszünk lépést tartani a nemzetközi mezőnnyel, ám nagyon kevés lehetőség van válogatott szinten is. Szövetségi kapitányságom alatt eddig egyszer tudtunk részt venni egy nemzetközi tornán, ahol a spanyolok példáján keresztül láttuk, hogy hol tart a női futsal a világban. Itthon még van hova fejlődni, igyekszünk felvenni ezt a ritmust és lépést tartani vele, ehhez azonban több időt, energiát és pénzt kellene szentelni rá, de véleményem szerint ez hosszútávon a nagypálya mellett nem fog elférni. Szerencsére egyre több csapatnál van olyan elképzelés, hogy csak a futsallal foglalkoznak, ezért is nehezebb lépést tartani velük. De ez a jövő útja, e sportágban is a profizmus a helyes irány.