Kassai Viktor: Egy NB II-es csapatnak húzóereje van + FOTÓK

Hétfőn a Deák Ferenc Gimnázium labdarúgó-akadémista ifjaihoz érkezett kötetlen beszélgetésre a Kassai Viktor vezette játékvezetői trió. A világ egyik legjobb bíróját a SZEGEDma.hu is megkérdezte.

Az egyórás beszélgetés során sok mindenről szó esett, a vb-elődöntőt, olimpiai és BL-döntőt is dirigáló játékvezetők élményeikről, pályafutásuk kezdeteiről és természetesen munkájukról beszéltek a hallgatóságnak, majd a gyerekek kérdéseire is reflektáltak. A honi és a szegedi labdarúgásról általában, a játékvezetői utánpótlásról, a modern időkről és egy-két aktuális, pálya környéki különleges szituációról a SZEGEDma.hu is megkérdezte a világ egyik legelismertebb bíróját,

Kassai Viktort

.

– Edzők, szakvezetők, sportolók folyamatosan értékelik, minősítik a honi labdarúgást. Hogy látja a játékvezető? Milyen a magyar labdarúgás jelenleg?

– Magam részéről azt vallom, mindenki maradjon a saját szakmájánál. Miénk picit másabb hivatás, mint az edzőké, játékosoké. Nem szívesen szólok bele, hogyan kellene az edző vagy a játékosképzést intézni Magyarországon, rábízom ezt azokra, akik ehhez értenek jobban. Én a játékvezetéshez értek jobban, ezért is csinálom azt, és igyekszem megmaradni a kaptafámnál, a saját szakmámnál.

– A szegedi labdarúgást mennyire ismeri?

– Túlzás lenne azt állítanom, hogy jól ismerem, hiszen tatabányaiként elég ritkán volt lehetőségem megfordulni Csongrád megyében. Vezettem egyszer-kétszer mérkőzést errefelé, de nem ez a jellemző. Gyermekkoromból emlékszem az NB I-es SZEOL-ra, aztán a szegedi labdarúgásban hosszú csend következett, majd az 1990-es évek végén újra élvonalbeli volt a Szeged, akkoriban vezettem is nekik mérkőzést. Idén elindult újra az NB II-ben egy szegedi csapat, ez azért is nagyon fontos, mert minden régiónak kell legyen egy húzóereje egy NB I-es vagy NB II-es csapat formájában. Az 1980–90-es években Tatabányán is fontos volt az első vonalbeli csapat létezése, nagyon sokan jártak meccsekre, magam is miattuk szerettem meg a labdarúgást. Éppen ezért, akár játékos, akár játékvezető lesz egy fiatalból, létfontosságú, hogy a környezetében legyen egy első- vagy másodosztályú csapat.

– Ha már játékvezetővel beszélünk: az elmúlt 15-20 évben időről-időre volt egy-egy nemzetközileg elismert magyar bíró, aki komoly névnek számított a szakmában, gondoljunk csak Puhl Sándorra, Vágner Lászlóra, vagy jelenkorunkban Kassai Viktorra. Hogy áll a hazai játékvezető-képzés?

– Folyamatosan vannak tehetségek a játékvezetői utánpótlásban, akik igyekeznek túlszárnyalni az elődöket – ez néha sikerül, néha nem. Vannak hullámvölgyek, például a 2000-es évek elején nem voltak olyan küldéseink, olyan mérkőzéseink, mint mostanában. Sem futballban, sem játékvezetésben nem vagyunk akkora nagyhatalom, hogy egyszerre 2-3 topjátékvezetőnk legyen, aki Bajnokok Ligája-meccseket vezet. Véleményem szerint utánpótlás tekintetében abszolút nem állunk rosszul, ám ahhoz nagyon sok idő kell, hogy akiben van perspektíva, abból ki is jöjjön a tehetsége. Hosszú ideig, éveken keresztül kell jó teljesítményt nyújtania, jókor, jó helyen kell lenni, egy pici szerencse sem árt. Nagyon sok szegmense van annak, hogy összeálljon egy olyan karrier, amivel valaki el tud jutni az európai csúcsmeccsek közelébe. Nem állunk rosszul, de garancia nincs arra, hogy hosszú éveken keresztül csak a magyar bírók nevétől lesz hangos az európai futball. – Klasszikus kérdés: a videóbíró és a játékvezető munkáját segítő egyéb elektronikus eszközök bevezetésének esélyei. Hogy látja a játékvezető ezt a problémakört? – A videóbíró kapcsán kicsit a rendőréhez hasonlítanám a helyzetünket: a rendőr betartatja a törvényeket, ám nem ő hozza azokat. Mi betartatjuk a pályán a játékszabályokat, ám nem a mi feladatunk kidolgozni azokat. Nem kívánok abban állást foglalni, hogy jó-e, kell-e, szükséges-e a videóbíró, nekem nem ez a munkám, nem ez a feladatom. A nemzetközi szövetség megfelelő testületének hatásköre e kérdésben döntést hozni, amire véleményem szerint egy-két éven belül sor kerül, hiszen folyamatosan napirenden van a dolog. Az egyéb eszközök terén más a helyzet, hiszen ilyeneket már tíz éve használunk, ilyenek a kommunikátorszettek például. Ezek azonban belső használatú eszközök, míg a videó külső használatú lenne, tehát a valódi kérdés az: legyenek-e külső alkalmazású eszközök a játékvezetésben, amelyeket külső személyek értékelnek, hiszen, míg a jelenlegi felszerelés használata nem kerül semmilyen időbe, nem áll miatta a játék, addig a videó miatt meg kellene szakítani a játékot hosszabb időre, így az alkalmazása körülményesebb lehet. De majd a FIFA eldönti, mit szeretne, mi pedig majd ahhoz igazodunk, azt alkalmazzuk, amit döntenek. – Evezzünk szigorúan szakmai vizekre! Vasárnap a Csongrád megyei I. osztály rangadóján a hazai csapat, az Ásotthalom nem tudott kiállni a vendég Mórahalom ellen, mert a mérkőzés előtt eltűntek a játékengedélyek és a sportorvosi igazolások. A játékvezető félóra elteltével annak rendje és módja szerint lefújta a találkozót, megjegyezve, hogy a hazai együttes nem tudott kiállni. Ugyanakkor többen jelezték a házigazdáktól, hogy saját felelősségükre írásbeli nyilatkozatot tesznek a sportorvosi igazolások hiányában is, hogy egészségesek, csak hogy a meccset lejátszhassák. A játékvezető azonban – érthető módon – nem vállalta ennek felelősségét. Mi a véleménye az esetről?– Ez inkább versenykiírás kérdése, mint játékszabályé, de az mindenképpen egyértelmű ennyi alapján is, hogy orvosi igazolások hiányában nem lehet a mérkőzést elkezdeni, ez nem úgy működik, hogy valaki saját felelősségre azt mondja, hogy játsszunk. Hazánkban szerencsére e szisztémának az a lényege, hogy a sportorvos vállalja a felelősséget, és ez a játékosnak is biztonságot ad, ez alapvetően az ő érdeküket, a saját egészségük védelmét szolgálja. Úgy gondolom, jól járt el a kolléga, hiszen ez az előírás, ez a rendje az egésznek, ez a játékosok érdeke is, nonszensz lett volna játékengedély és sportorvosi igazolások nélkül lejátszani a találkozót – óriási felelőtlenség lett volna, arról nem is beszélve, hogy aztán valószínűleg mindezek miatt a másik csapat élhetett volna az óvás jogával. Ez esetben is látszik, hogy a játékvezető két tűz között van, hiszen ha engedi, akkor az egyik fél fog panaszkodni rá, ha nem engedi, akkor meg a másik. Nem tudom ilyenkor mi lehet a megoldás, 20 éves pályafutásom alatt ilyen esetről még nem hallottam. – Végezetül: számos olyan szurkolói magatartásforma létezik, ami befolyásolhatja a mérkőzést, ami miatt a játékvezető szüneteltetheti a játékot, akár le is fújhatja a meccset – gondolunk itt elsősorban rasszista megnyilvánulásokra. Mi a helyzet a kevésbé súlyos, mondjuk a közízlést esetlegesen sértő transzparensekkel, bekiabálásokkal? – Az NB I-ben a transzparenseket a Magyar Labdarúgó-szövetség koordinálja, az ő láttamozásuk szükséges egy-egy kirakásához. Egy játékvezetőnek nagyon nehéz arra figyelnie, hogy milyen transzparens kerül ki, akárcsak egy pillanatra is. A bíró alapvetően a pályára figyel, nehezen vesz észre ilyen dolgokat, nem is igazságos ezt rajta számon kérni. Ezért vannak a játékvezetői és a szövetségi ellenőrök, akik az ilyen megnyilvánulásokat figyelik, jelentik, ezeket kontrollálják, az ő döntésük, hogy mi ilyen esetekben a teendő.