Sport

Labdarúgás: Trepák a ceglédi Konczra és Balogra is figyel

Labdarúgás: Trepák a ceglédi Konczra és Balogra is figyel

2011. október 11., kedd
Labdarúgás: Trepák a ceglédi Konczra és Balogra is figyel

A Szeged 2011 négy meccses veretlensége múlt szombaton, az NB II. Keleti csoportjának 8. fordulójában a Nyíregyháza ellen megtört. Puskásék egy gólzáporos találkozón maradtak alul 4-3-ra. Most a Cegléd érkezik a Tisza-partra, lehet hát javítani! A csapat kapusát, Trepák Attilát kérdeztük az esélyekről és a nyírségi rövidzárlatról is.

„Nagyon szerencsétlen időben, a meccs elején kaptunk gólt, amitől viszont rögtön felébredtünk. Azért is volt bosszantó, mert helyzet nélkül született a találat, ráadásul úgy, hogy a lefordulás után még ziccert is fogtam, de a kipattanó épp az ellenfél elé került” – idézte fel a múlt szombati találkozót

Trepák Attila

, aki hozzátette, hogy a bekapott dugó után elkezdték járatni a labdát, lehiggadtak és sikerült kiegyenlíteniük, egy szép akcióból pedig meg is szerezte a vezetést a Szeged 2011. „A Nyíregyházának az első játékrészben nem igen akadt több gólhelyzete. A félidőt követően a nyírségieknél beállt az NB I-es múltú

Miskolczi László

és

Haburcsák Bertalan

, akik komolyan felrázták a hazaiakat, új lendületet kapott a Spartacus. Most is álmosan kezdtünk, bennragadtunk az öltözőben, így egy pontrúgás utáni visszafejelt labdát pofoztak be a kapunkban, amit három perc múlva egy jól eltalált Mészáros-szabadrúgás követett, így gyakorlatilag öt percen belül megváltozott a játék kée” – emlékezett a hálóőr. Trepák szerint tényleg egy őrült meccsé kerekedett a nyírségi derbi. „Ismét futottunk az eredmény után és bár sikerült kiegyenlítenünk, érezhető volt, hogy a levegőben lóg az újabb találat, ugyanis ezen a szombati napon mindkét csapat védelme sebezhetőnek tűnt. Sajnos a mi hálónk zörrent meg a végjátékban. Bár az utolsó percekben maradt lehetőségünk: a gólvonalon csúszkált a labda, de ahogy Békéscsabán hasonló szituációkat sikerült megúsznunk, úgy most a nyíregyházának segítettek az égiek” – zárta beszámolóját a fájó vereségről a szegedi portás.

Ceglédi mesterlövész és egy tank

A következő, kilencedik fordulóra tekintve Trepák Attila elmondta, hogy igencsak jól ismeri a Ceglédet, több volt kecskeméti játszik a vasutascsapatban, barátai is fociznak ott. „Tavaly télen jelentősen megerősödtek, érkezett egy komoly szponzor, ráadásul már összeszokott gárdáról is beszélhetünk, ahol minden posztra jó játékost tudnak felállítani. Megfelelő a rutinos és a fiatal játékosok aránya is. Van egy

Koncz Zsoltjuk, Balog Marcelljük

, akik NB I-es múltú, meghatározó játékosok. Rájuk mindenféleképpen ügyelnünk kell” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mivel Nyíregyházáról „pontatlanul” tértek haza, hatványozottabban fontos mérkőzés előtt állnak, ahol az elsődleges cél a győzelem elérése, amivel a tabellán 8-9. helyig is felkúszhat a kék-fekete brigád. Arra a kérdésre, hogy kapusként kire készül külön, azt felelte, hogy Koncz Zsolt pontrúgásai, szabadrúgásai életveszélyesek, páratlan rúgótechnikájú játékosról van szó. A már említett Balog Szabolcs Marcell pedig egy „tankszerű” csatár, aki bármikor ki tud alakítani magának helyzetet. „A középpályán érdemes figyelni

Nagy Lajosra

, aki főként indításaival okozhat komoly fejtörést védelmünknek, előszeretettel löbböli be a labdát a bekkek mögé” – így Trepák.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.