Labdarúgás: szerződést bontott Mátóval a HFC


Október 25-i hatállyal a Hódmezővásárhelyi FC vezetésének kezdeményezésére a klub közös megegyezéssel felbontotta kétéves amatőr szerződését Mátó Attilával, az NB III-as labdarúgócsapat középpályásával.

Mátó Attila
a nyári átigazolási időszakban került Szabadkígyósról a HFC-hez. A Csanádapácáról indult, majd Orosházán és a Békéscsabai UFC-ben pallérozódott labdarúgó az elmúlt bajnoki évben a kígyósi NB III-as csapat meghatározó embere volt, egyetlen mérkőzést hagyott ki sárga lapok miatt, 25 találkozón 8 gólt jegyzett. A középpályás a nyáron érezhetően jelentős edzéshiánnyal küzdött, de a klub szakmai vezetése bízott abban, hogy Vásárhelyen néhány hét elteltét követően képes lesz utolérni a többieket és a csapat hasznos tagja lesz. A felkészülési találkozókon rendszeresen lehetőséget kapó labdarúgó a bajnoki rajton még kezdőjátékosként szerepelt, bár a második félidőben lecserélték az Üllőn 3-2-re elveszített idénynyitón. A folytatásban az akkori edző,
Kandó Róbert
a további négy találkozón csereként állította be 15-25 percnyi lehetőséget biztosítva a 20 éves játékos számára. Sajnos Attila nem élt a lehetőségekkel, így a Szűcs-érát Dabason már a padon kezdte.
Szűcs Róbert
, a HFC új edzője az elmúlt négy találkozón már csak "időhúzó" csereként állította be, amelyet Mátó érezhetően nehezen viselt. Kedden a klub és a játékos tárgyalóasztalhoz ült és a mindkét félnek leginkább megfelelő elválást választották megoldásként.