Hátország: ezúttal sem tudtak betalálni a SZAK-leányok



Továbbra sem megy a gólszerzés Szegedi AK U17-es leánycsapatának szekere az utánpótlás-bajnokságban, a hétvégén a Femina korosztályos együttesével szemben szenvedtek vállalható vereséget.
A két héttel ezelőtti, a Viktóriától elszenvedett 4-0-ás vereséget követően szabadnapos volt a SZAK U17 leánycsapat, majd az elmúlt hétvégén folytatták a bajnoki sorozatot a Femina otthonában. Egyik csapat sem tudott cserélni, ám erőnlétileg a hazaiak bírták jobban a találkozót, akik
Lantos Fanni
és
Szundi Dorotina
első félidőben szerzett góljaival 2-0-s győzelmet arattak
Csehó Kovács Ferenc
lányai felett. Az eredmény egyúttal azt is jelenti, hogy a szegedi lányok továbbra is 2 ponttal, az 1. fordulóban szerzett egyetlen góllal a tabella 9. helyét foglalják el a 0 pontos UTE (a lilákat 2 pont levonással sújtotta a szövetség) és a vasárnap 13.30-tól épp Szegeden pályára lépő Győri Dózsa előtt.
Labdarúgó leány U17-es bajnokság, 7. forduló:
1. FC Femina 93. SE - Szegedi AK 2-0 (2-0)
Budapest, REAC Vasgolyó utcai Sporttelep, 100 néző. Vezette: Kovács G. (Gál, Takács)
SZAK:
Gula - Mucsi, Perneki, Marsi, Koncz, Nagy Dzs., Harcel, Lévai, Szabó K., Kakuszi, Madarász.
Vezetőedző:
Csehó Kovács Ferenc.
Gólszerzők:
Lantos (22'), Szundi (32').
A leány U-17-es bajnokság jelenlegi állása:
| # | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | Lg. | Kg. | Gk. | P. |
| 1. | MTK Hungária FC | 6 | 5 | - | 1 | 31 | 2 | 29 | 15 |
| 2. | FTC | 5 | 5 | - | - | 28 | 3 | 25 | 15 |
| 3. | Astra HFC | 6 | 5 | - | 1 | 25 | 6 | 19 | 15 |
| 4. | Viktória FC | 7 | 5 | - | 2 | 17 | 9 | 8 | 15 |
| 5. | Győri ETO FC | 6 | 4 | - | 2 | 26 | 6 | 20 | 12 |
| 6. | Nyírség NSC | 3 | 2 | 1 | - | 15 | 5 | 10 | 7 |
| 7. | 1. FC Femina 93. SE | 6 | 2 | - | 4 | 9 | 28 | -19 | 5* |
| 8. | Páter-Fit-Well Nagypáli | 7 | 1 | 1 | 5 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 9. | Szegedi AK | 6 | - | 2 | 4 | 1 | 22 | -21 | 2 |
| 10. | UTE Profisport | 6 | - | 2 | 4 | 6 | 31 | -25 | 0* |
| 11. | Győri Dózsa SE | 5 | - | - | 5 | 2 | 32 | -30 | 0 |
* A Feminától 1, az UTE-től 2 pont levonva.