Sport

Vízilabda: Beton-döntetlen a Posillipo ellen

Vízilabda: Beton-döntetlen a Posillipo ellen

2011. szeptember 8., csütörtök
Vízilabda: Beton-döntetlen a Posillipo ellen

A Szeged férfi vízilabdacsapata 11-11-es döntetlent játszott az olasz Posillipo együttesével a montenegrói Kotorban zajló Bajnokok Ligája-selejtezőkör első, csütörtöki játéknapján.

Juhász György

szakosztály-igazgató az MTI-nek elmondta: fordulatos mérkőzésen egy jó olasz csapattal - akiknek sorait olyan világsztárok erősítik, mint

Valentino Gallo

vagy éppen

Alessandro Calcaterra

- szemben sikerült döntetlent elérniük úgy, hogy

Lehmann István

sérülése is közbe jött a találkozó előtt, a háromszoros olimpiai bajnok

Molnár Tamás

pedig csak szombaton tud csatlakozni az együtteshez. A Máltáról a csapathoz ugyancsak Kotorban csatlakozó Európa-bajnok

Kiss Csaba

, illetve a junior világbajnokságról érkező

Aaron Younger

viszont

Vincze Balázs

rendelkezésére tudott állni. A találkozón

Török Béla

négy gólt szerzett, míg a Szolnokról igazolt

Bálint Gergő

kettőt, az Egerrel bajnok

Hegedűs Gábor

, a lábműtétje után felépült új-zélandi

Joseph Kayes

, a Fraditól érkezett horvát világbajnok

Aljosa Kunac

, Kiss Csaba, valamint

Juhász Zsolt

egyet-egyet. A Szeged pénteken 12 órától az ukrán Harkovval, 19 órától pedig a görög Panathinaikosszal találkozik, szombaton 17 órától a francia Montpellier, vasárnap 11.30-tól pedig a házigazda Primorac Kotor lesz az ellenfél. A selejtezőből a legjobb négy jut tovább a második selejtezőkörbe, melyet két hét múlva rendeznek, a másik két csapat a LEN-kupában folytatja.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája 1. selejtezőkör, 1. játéknap:

Szeged-Beton VE - Posillipo (olasz) 11-11 (3-3, 3-1, 3-5, 2-2)

Kotor, 150 néző.

Szeged Beton:

Baksa – Hegedüs 1, Somogyi, Bálint 2, Kayes 1, Kunac 1, Juhász 1.

Csere:

Török 4, Kiss Cs. 1, Younger, Varga P.

Vezetőedző:

Vincze Balázs.

A Posillipo gólszerzői:

Gallo 4, A. Calcaterra 3, Bertoli 2, Perez, Guidaldi.

Gól – emberelőnyből:

11/4, ill. 7/3.

Ötméteresből:

1/1, ill. 1/1. Vincze Balázs:

"Jó iramú meccs volt, és a mi elképzeléseink szerint alakult a játék. A harmadik negyed közepén két-három elkerülhető góllal fel tudott jönni a Posillipo, amely hiába vezetett a negyedik negyedben, volt tartás a csapatban, s az utolsó szalmaszálba kapaszkodva egyenlítettünk. Elégedett vagyok, négy cserénk volt összesen, fárasztó derbi volt."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.