Péter Zoltán: "A női labdarúgással érdemes foglalkozni"
A Zala megyei Nagypáli ellen vívta legutóbbi bajnoki mérkőzését a Szegedi AK női labdarúgócsapata. A vendégek edzőjével, az egykori 28-szoros magyar válogatott Péter Zoltánnal beszélgettünk.
A fiatalabbaknak talán keveset mond, azonban akik emlékeznek a 80-as évek magyar labdarúgására, minden bizonnyal tudják kiről van szó, amikor a Nagypáli edzőjét emlegetjük. Az 1958. március 23-án született
Péter Zoltán
, a ZTE és a magyar válogatott egykori balhátvédje, 28-szor ölthette magára a címeres mezt, ez alatt négy találattal gyarapítva a nemzeti csapat góljainak számát. Ott volt az 1986-os mexikói világbajnokságon is, de kétségkívül egyik legemlékezetesebb megmozdulása az 1985. január 29-i NSZK–Magyarország mérkőzéshez fűződik, amikor a 48. percben, a német tizenhatos bal sarkáról eleresztett lapos,
Schumachert becsapva a hosszú alsóban kötött ki – ezzel nyertünk 1-0-ra. De emlékezhetünk a lengyelek elleni 20 méteres,
is 1987-ből, azzal alakult 3-2-re az 5-3 arányban megnyert hazai meccs. A szombati 2-0-s nagypáli győzelemmel végződött találkozó utáni beszélgetésünkkor elárulta, szép emléket őriz Szegedről is.
– Ha jól tudom, nem ismeretlen önnek a SZEOL-pálya…
– Valóban így van, hiszen csaknem napra pontosan 35 évvel ezelőtt (
szeptember 18-án lesz az évfordulója – a szerk.
), itt Szegeden, a Felső Tisza parton játszottam első NB I-es mérkőzésemet a SZEOL AK ellen a Zalaegerszegi TE színeiben. 1-0-ra vezetett a Szeged, amikor a második félidő közepén becseréltek, végül 1-1-re hoztuk a meccset.
– Ha megkérdeznénk az utca emberét, 10-ből 9-en valószínűleg nem tudnák merre keressék a térképen Nagypálit. Azt pedig szinte csak a legszakavatottabbak tudják, hogy a falunak NB I-es női labdarúgócsapata van…
– Nagypáli egy Zalaegerszeg közelében fekvő kis falu, mely nagyon szépen fejlődött az elmúlt másfél évtizedben. A csapat eredetileg a közeli Nagykutas együttese, azonban anyagi okokból az önkormányzat kérte meg Nagypálit, hogy vegye át az egyesületet, ez idén tavasszal történt. Helyi játékos jelenleg nincs is a keretben, ahogyan a faluban focipálya sem, viszont már épül egy modern, a feltételeknek megfelelő létesítmény, kihasználva a társasági adókedvezmény nyújtotta lehetőségeket. Egyelőre az egyik szomszédos faluban játszunk. Először ideiglenes MLSZ-engedéllyel Zalaszentivánon vívtunk egy hazai meccset, ott azonban az út mellett fekszik a pálya, és nincs elkülönítve. Nagypáli polgármestere,
Köcse Tibor
úr megkért, gondoljuk át, a környékünkön hol játszhatnánk a saját pályánk megépüléséig. Magam, ha időm engedi szeretek a környékbeli megyehármas meccsekre kilátogatni szurkolóként, így tetszett meg a vasboldogasszonyi pálya, s végül emellett döntöttünk. Néha a faluban oda is súgják nekem a helyiek, hogy ne építsük meg a sajátunkat, mert nagyon szeretnek kijárni a lányok mérkőzéseire.
– Hogyan került képbe ön mint a csapat edzője?
– Magam minden szinten a ZTE-hez kötődöm, másodedzőként dolgoztam az élvonalbeli csapatnál, irányítottam szinte az összes utánpótlás-korosztályt korábban. 2007-ben keresett meg
Vincze Sándorné
, az akkor még nagykutasi egyesület elnök asszonya, hogy lenne-e kedvem átvenni az NB I-be frissen feljutott csapat kispadját. Először nem akartam vállalni, mivel azt megelőzően egy hónappal szívinfarktuson estem át. Végül három hét rábeszélés után elvállaltam, s immár négy éve viszem a csapatot. Büszkén mondhatom, egyetlen percét sem bántam meg döntésemnek, mert konfliktusok ugyan adódnak néha – melyik sportágban nem? – de érdemes a lányokkal dolgozni, mert látszik rajtuk az akarat, a játék szeretete, s hogy szeretnének elérni valamit a labdarúgásban. Határozottan állíthatom, ahogyan már korábban is tettem: jelen pillanatban a magyar labdarúgásban a gyerekekkel és a hölgyekkel mindenképpen érdemes foglalkozni.
– Ha már általánosságban szóba került a magyar női labdarúgás: hol tartunk most? Milyen a női szakág helyzete jelenleg?
– Nagyon sokat fejlődött a magyar női labdarúgás, napjainkra már több olyan rutinos edző is van, aki tudja tanítani a lányokat a futballra – elég csak mondjuk Kiss Lászlóra, a női válogatott szövetségi kapitányára gondolnunk, őt aligha kell bemutatni. Ennek ellenére még mindig nagyon gyerekcipőben járunk, hiszen nagyon kevés támogatást kap a szakág. Ugyanakkor például az MTK szereplése a Bajnokok Ligája selejtezőjében – kevésen múlott a főtáblára jutásuk - is azt mutatja, hogy ígéretes jövő elé nézhet a sportág hazánkban is. Legutóbb épp velük játszottunk a 4. fordulóban otthon, 9-2-re ki is kaptunk tőlük – de akár úgy is fogalmazhatunk, hogy Nagypáli jobb mint az MTK által a BL-selejtezőn megvert lett Liepajas, hiszen ők 12-0-ra kaptak ki…
– Visszatérve zárógondolatként a bajnokságra: elég markánsan látszik, hogy két részre oszlik a mezőny, néhány csapat, mint az MTK, a Viktória, vagy a Femina nagyon erős csapatok, míg a többiek sokkal gyengébbnek tűnnek. Mi a nagypáli lányok elé kitűzött cél a szezonban?
– Célunk továbbra is első sorban a bennmaradás. Nagyon fiatal csapatunk van, akad példa rá, hogy 17 és fél éves átlagéletkorú együttessel álltunk ki. Ha ez a csapat együtt tud maradni, én úgy jósolom 3 vagy inkább 4 év múlva lehet belőle ütőképes alakulat, s akkor talán az első ötbe is bele tudunk szólni. Egy-két bravúreredmény persze mindig belefér. A tízcsapatos bajnokságban van öt nagyon erős, és négy-öt gyengébb csapat. Tavasszal úgy maradtunk benn, hogy három csapatot előztünk meg, köztük például az Újpestet. De az alapvető célkitűzésünk idén, hogy elkerüljük az utolsó két helyet. A sorsolás szeszélye folytán számunkra most kezdődött meg igazából a bajnokság, a Szeged elleni mérkőzéssel, hiszen a felsőházba kerülő csapatok elleni eredményeket törlik az alsóházi rájátszás kezdetekor, s mi az első négy fordulóban játszottunk a tabella első négy helyezettjével – ki is kaptunk mind a négytől. Számunkra ezért a legfontosabb a közvetlen riválisokkal – amilyen például a Szegedi AK is – szembeni találkozók megnyerése, akkor biztosíthatjuk bennmaradásunkat és fiatal csapatunk továbbfejlődését.
