Megszűnt az UTE vízilabda-szakosztálya


Ismét eltűnt egy patinás név a magyar sportélet egyik egyik szegmenséből, ezúttal a vízlabda férfi szakágából, derül ki a Nemzeti Sport vasárnapi számából.
A férfi vízilabda-bajnokság egyik osztályában sem indít csapatot a legsikeresebb magyar klub, az Újpesti TE. A Nemzeti Sport vasárnapi számában
, hogy az élvonalból tavasszal kiesett csapat nem vesz részt a másodosztály küzdelmeiben, de még a harmadik vonalban sem, s a klubvezetők megerősítették, hogy az UTE vízilabda-szakosztálya "kvázi megszűnt".
Őze István
, az UTE elnöke a lapnak elmondta, hogy azért nem indítanak csapatot a bajnokságban, mert nem sikerült megteremteni a szükséges szponzori hátteret. Hangsúlyozta, nincsenek köztartozásai a szakosztálynak, s hogy ne is legyenek, éppen azért döntöttek úgy: nem szerepeltetik együttesüket sehol. "A vízilabdacsapat hetven-nyolcvan millióba kerülne, nem volt rá keret. Csak azért nem akartuk csinálni, hogy adósságokat halmozzunk fel. Ez olyan egyesület, amely annyit költ, amennyije van" - nyilatkozta Őze István, aki azt is jelezte, hogy ha sikerül az anyagi hátteret előteremteni, jövőre újra beneveznek. Az 1891-ben alapított, BEK-aranyérmes, idehaza 26-szoros bajnok, 19-szeres kupagyőztes klub korábbi játékosai közül tavaly a háromszoros olimpiai bajnok
Benedek Tibor
, illetve a jelenleg a Szeged Beton,
csoportelsőként frissen Bajnokok Ligája-főtáblára jutó együttesét
dirigáló
Vincze Balázs
, valamint
Dala Tamás
átvette volna a szakosztályt, ám az UTE vezetőivel nem tudtak megállapodni. "Amit az UTE reagált a mi segítségünk elutasítása után, az minket igazolt. Ők azt gondolták, hogy az új finanszírozási rendszerrel nyereségessé tudják tenni a vízilabdát, noha mi megmondtuk, a vízilabda nem olyan sportág, amelyből pénzt tud termelni egy klub. Nem derülhetett ki, jó volt-e az ötletünk, de igazolja, hogy változtatásra van szükség" - nyilatkozta Benedek az újságnak. Őze István ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy szívesen fogadták Benedekék megkeresését, akik azonban másik Újpestet akartak. "Nem úgy van, ahogyan ők elmondják" - mondta a klubvezető, aki szerint a szakosztály megszűnéséhez a tervezett új uszoda felépítésének meghiúsulása is hozzájárult.