Sport

Labdarúgás: összecsaptak a SZEOL-os testvércsapatok + FOTÓK

Labdarúgás: összecsaptak a SZEOL-os testvércsapatok + FOTÓK

2011. augusztus 5., péntek
Labdarúgás: összecsaptak a SZEOL-os testvércsapatok + FOTÓK
A Felső Tisza parti stadionban játszott edzőmérkőzést a II. osztályú kiemelt bajnokságra készülő SZEOL-Tisza Volán U19 és a SZEOL-Szeged 2011 U19. Csütörtökön a késő esti órákban végre sor került a két testvércsapat, a SZEOL SC közösségéből kikerülő, U19-es kiemelt bajnokságban szereplő együttesek összecsapására. Az látható volt, hogy a volánosok előrébb tartanak a felkészülésben, mint a három hete készülő, és szinte csak megyei utánpótlás-bajnokságokban edződött, főleg a tavalyi SZVSE és Tápé csapatára épülő Szeged 2011 gárdája. A végig jó iramú, küzdelmes, kemény összecsapásoktól sem mentes derbin az eredmény másodlagos volt az edzők számára, a fontosnak azt tartották, hogy lássák a szegedi szurkolók és szakemberek: ezekből a játékosokból közös akarattal, sok munkával egy-két év múlva kikerülhet Szegeden magasabb osztályban szereplő futballista. A mérkőzés három játékrészből állt, hogy az edzők mindenkinek játéklehetőséget tudjanak biztosítani. A volánosok taktikusan szokásos labdatartásra épülő játékukat játszották, az újoncok biztonságos védekezésből felépített kontraakciókkal próbálkoztak. Az első felvonás végén Bagi T. egy kontra végén szép gólt lőtt, a játékvezető,sajnos nem adta meg a gólt. A második játékrészben folytatódott a nagy harc, főleg a középpályások között rengeteg volt a párharc, de a Szeged 2011 védelme is sokat dolgozott. Kiegyenlített volt a játék, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, de egy-egy gólt kivéve nem sikerültek a befejezések. A harmadik „harmadban” a játékvezető két 11-est is megítélt a hazaiak javára, ebből az egyiket értékesítették, valamint Varga M. gyorsasága is érvényesült, aki a védőket lefutva a hálóba passzolt. Kicsit túlfűtött és indulatoktól sem mentes végjáték után ért 3-1-gyel zárult a találkozó. Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen: SZEOL- Tisza Volán U19 – SZEOL- Szeged 2011 U19 3-1 (0-0, 1-1, 2-0). SZEOL-Tisza Volán SC: Garamvölgyi – Kertész B., Szecska M., Heredea, Szalai – Forró A. – Dóra, Klippel, Dávid R. – Péter-Szabó, Varga M. Cserék: Szabó M., Csala, Csuka, Szabó T., Ács, Simon, Reisinger. Edző: Hüvös Gábor. SZEOL-Szeged 2011: Weszelovszky G. – Báló M., Papes B., Báló R., Tóth M. – Nagy Á., Papp D. – Busa B., Harmat G., Szalma G. – Bagi T. Cserék: Sáringer Z., Méreg Z., Túri T., Varga R., Csekő A., Borbély G., Fodor M. Edzők: Hágelmann Endre, Kiss Máté. Góllövők: Csuka, Varga M., Szabó T. (11-esből), illetve Szalma G. Hüvös Gábor (SZEOL-Tisza Volán SC): „Jó kis meccs volt, kellemesen csalódtam az ellenfélben, nagyon jól szolgálta a felkészülésünket ez a mérkőzés. Mivel testvércsapatokról van szó, megemlítem, hogy évek óta jó a kapcsolatom Hágelmann Endrével, és remélem, ezek után is tudunk, ha kell, egymást segítve dolgozni a SZEOL SC-ben a csapatainknál!” Kiss Máté (SZEOL-Szeged 2011): „Azt kértük a játékosoktól, bátran, harcosan, kulturáltan, az új egyesületünkhöz méltóan játsszanak! A csapatunk hét egyesület utánpótlás-játékosaiból alakult, akadt, aki ma volt először köztünk. Az eredménnyel nem, de a hozzáállással, akarással elégedettek vagyunk!” Hágelmann Endre (SZEOL-Szeged 2011): „Taktikai összeszokottságról nem beszélhetünk, arra vártunk feleletet, hol is tart a csapat. Hüvös Gabi együttese a dobogóért küzd, tavaly is kiválóan szerepeltek, sok sikert kívánok nekik. A mieink az út elején járnak, többen még kiemelt bajnokságban sem szerepeltek, de volt tartásunk, akartunk, hajtottunk. A lényeg nem az eredmény volt most, hanem a hozzáállás! Számunkra a középmezőny elejének elérése a cél a bajnokságban!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.