Sport

Futsal: egyetlen lépésre az NB I-től az UTC

Futsal: egyetlen lépésre az NB I-től az UTC

2011. június 5., vasárnap
Futsal: egyetlen lépésre az NB I-től az UTC

A férfi futsal május 30-i, hétfői NB I-es osztályozójának frenetikus hangulatú első mérkőzésén ötgólos sikert aratott az Ujszegedi TC együttese. A visszavágót június 6-án, hétfő este 19 órától rendezik Miskolcon, s ha sikerül megőrizni az előnyt, visszatérhet az élvonalbeli férfi futsal Szegedre.

Az újoncként az NB II Keleti csoportjának második helyéig masírozó UTC kedvező előjelekkel utazhat a borsodi fővárosba az osztályozó visszavágójára. A hazai 7-2-es győzelem mindenképp megnövekedett önbizalomra adhat okot a feljutást illetően, ráadásul a Borsod Volán több kulcsjátékosát is nélkülözni kényszerül fegyelmezetlensége miatt. A kapus és egyben csapatkapitány

Ulviczki Attila

megütötte a játékvezetőt az első mérkőzés utolsó pillanataiban, fegyelmezetlensége és kiállítása várhatóan több meccses eltiltást von maga után,

Lapis Dániel

szintén azonnal piros lappal állt ki a végén folyamatos reklamálása miatt, míg a válogatott

Fekete Viktor

illetve

Balogh Dénes

második sárga lapjaik miatt kapták meg a piros kártyát - mindhármukra minimum egy meccses eltiltás vár. S bár

Brinszky Adrián

, az UTC vezetőedzője a találkozó után azt sem tartotta kizártnak, hogy nem is lesz visszavágó, egyelőre erre semmi jel nem utal. Mindenesetre az biztos, az ötgólos előny elég kell legyen az újszegedieknek a siker eléréséhez. Hogy milyen körülmények várják a szegedi együttest a miskolci Városi Sportcsarnokban, nem tudhatjuk, ám vélhetően nem lesz túl baráti a hazai szurkolók hangulata... A vendégeknél üröm az örömben, hogy a rutinos

Tóth Attila

sérülése miatt biztosan nem tarthat a csapattal, ahogyan a tavaszi szezonban nagypályás játéka miatt sokszor távolmaradni kényszerült

Batik Bencére

is számít a KITE-Szeged szerdai, Csepel elleni NB III-as bajnokiján. Mint

Erhardt Szilárd

technikai vezetőtől megtudtuk

Koncz Miklós

talán a csapattal tarthat, s a gárda szerb légiósa,

Nemanja Rajcsevics

is szerephez jut talán, ha javult annyit a térde. Ha nagyon foghíjas lesz a csapat nem kizárt, hogy maga Brinszky mester is mezt ölt magára, segítendő fiait. Ehhez mindenesetre jó ómen, hogy legutóbbi, a miskolciak második csapata elleni idegenbeli NB II-es bajnokin is szerephez jutott "Bringa", s két góllal járult hozzá az újszegedi legényég 13-3-as diadalához másfél hónappal ezelőtt. A csapatot egy szurkolói kisbusz is elkíséri, így Hegyesi Zsolték biztosan nem maradnak biztató szurkolás nélkül a borsodi arénában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.