Sport

Futsal: feljutott az UTC, az NB I visszatért! (FRISSÍTVE) + HANG

Futsal: feljutott az UTC, az NB I visszatért! (FRISSÍTVE) + HANG

2011. június 6., hétfő
Futsal: feljutott az UTC, az NB I visszatért! (FRISSÍTVE) + HANG
Magabiztos előnnyel várhatta a hétfő esti NB I-es osztályozó visszavágóját az Ujszegedi TC, mely kikapott ugyan, de az első félidő utolsó öt percének szegedi parádéja bebiztosította a feljutást. Az élvonal visszatért Szegedre! A találkozót online közvetítettük. A 7-2 után már sejtettük, tudtuk. Az első félidő utolsó perceiben pedig már extázisban ünnepelte a csapatát lankadatlanul végigbuzdító maroknyi szegedi tábor az óriási miskolci sportcsarnok lelátóján, hogy megvan az NB I, az UTC ezt a meccset egész egyszerűen nem veszítheti el! Bár nem így indult, letámadtak a hazaiak, akik több diósgyőri NB II-es nagypályás játékost is megkaptak a meccsre, s a 8. percben meg is szerezték a vezetést Deák János révén. Nyomasztó, ám egyúttal meddő is volt mezőnyfölényük, az UTC villámgyors, robbanékony csatáraira fókuszált, Hegyesi Zsolt és Pataki Sándor mind veszélyesebb kontrákkal indulhattak egy-egy labdaszerzés után. Aztán a 16. percben Hegyesi végre betalált, pillanatokkal később pedig Pataki is, majd utóbbi ismételt egy perccel a szünet előtt, így rövid idő alatt háromszor forgatva meg a tőrt a borsodiakban, s gyakorlatilag már ekkor eldöntve a feljutás kérdését (1-3). Fordulás után nem lanyhult a miskolci csapat, de keményen állta a sarat a szegedi védelem. A 24. percben Sivák Sándor zárkóztatta fel a hazaiakat (2-3) egy remek távoli szabadrúgásgóllal, majd a Miskolc átállt vészkapusra, de Takács Péterék nem tudták érvényesíteni létszámfölényüket, a védők - Tombácz Róbert kapussal az élen - derekasan helytálltak. A kemény védekezésnek meg is lett az ára, kilenc perccel a vége előtt kigyűlt az ötödik fault, majd rá pár percre az első kisbüntetőjéhez is hozzájutott a hazai csapat, Tombáczon azonban még Jakab Norbert, a szemközti hálóőr sem foghatott ki. A 36. percben aztán az edzőként eltiltott játékos-edző Vígh Ferenc kilőtte a hosszú felsőt, majd az utolsó előtti percben közelről visszaszerezte a vezetést csapatának (4-3), miközben Szabó László rontott tízméterest. Másodpercekkel a vége előtt a Borsod Volán még feltette a szépségtapaszt Kovács Péter kisbüntetőjének formájában - melyet a végére csereként beállt Szűcs Marcell nem háríthatott - így kialakítva az 5-3-as végeredményt. Összesítésben tehát 10-7-re diadalmaskodott az Ujszegedi TC és ez azt jelenti, hogy a 2011-2012-es szezonban várhatóan három együttes képviseli a szegedi labdarúgást az élvonalban (a most feljutó UTC mellett a Szegedi AK Boszorkányok női labdarúgó NB I-ben és női futsal NB I-ben). És nem utolsósorban azt is jelenti a hétfő esti siker, hogy az Első Beton visszalépése után három évvel, a férfi futsal visszatért Szegedre! Szép volt, fiúk!

Férfi futsal NB I-es osztályozó, visszavágó:

Borsod Volán Szabadidőközpont - Ujszegedi TC 5-3 (1-3) Miskolc, Városi Sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Veizer, Varga L., Takács I. Borsod Volán: Jakab - Sivák, Vígh F., Kovács P., Takács P. Csere: Valkányi (kapus), Deák, Bogyó, Lénárt, Binder, Nagy P., Titkó. Játékos-edző: Vígh Ferenc. Ujszegedi TC: Tombácz - Trucz, Hegyesi, Hernády, Pataki. Csere: Szűcs (kapus), Dürgő, Szabó L., Daróczi. Vezetőedző: Brinszky Adrián. Gólszerzők: Deák (8'), Sivák (24'), Vígh (35', 39'), Takács (40'), ill. Hegyesi (16'), Pataki (17', 19'). Sárga lap: Kovács P. (25'), Binder (37'), Takács P. (38'), ill. Hegyesi (27'). A párharc győztese az UTC 10-7-es összesítéssel. Brinszky Adrián, az Ujszegedi TC vezetőedzője: "Felkészültünk minden lehetséges forgatókönyvre és végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. A két találkozó alapján úgy gondolom teljesen megérdemelt a feljutásunk. Köszönetet kell mondjak a vezetőknek, a stábnak, és a játékosoknak, akiknek maximálisan gratulálok!"További eredmény: Rubeola FC Csömör - Külker SC 5-1 (2-0) A párharc győztese a Rubeola FC Csömör 8-8-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal, s így bennmaradt az NB I-ben.

Online közvetítésünk:

40' GÓÓÓL... Még egy újabb büntető a végére, 2 másodperc vissza. Takács lövi, benn van, 5-3. És vége! NB I-ben az UTC!!! Szép volt, fiúk! 40' Szűcs áll be időkérés után, ő is szerepet kap a diadalból, ami ugyan egy vereség után születik meg, de az előnyünk behozhatatlan! 39' GÓÓÓL... Ismét vezetnek a hazaiak, miután Bogyó cselezgetett, majd passzolt Víghnek, aki közelről kotorja be, 4-3. 38' Szabó lő centikkel mellé kisbüntetőből a hatodik hazai fault után! Újra vezethettünk volna. 36' GÓÓÓL... Kovács passzából Vígh lő a hosszúba, Tombácz nem védhette. 3-3. 35' Összesítésben 10-4 ide, igazából nincs nagy veszélyben a feljutás. Azért csak nyerni kéne, hogy még szebb legyen... 34' Újabb fault, kisbüntetőhöz jut a Borsod Volán. Jakab, a kapus fogja lőni... Tombácz véd! 31' Kigyűlt az ötödik fault elég hamar, keményen védekezik az UTC, igyekszik tartani az előnyt. Tombácz remekül, sőt, talán átlagon felülien véd ma. 28' Meddő mezőnyfelőnyben játszik a Borsod Volán, amikor tehetik lehozzák a kapusukat a létszámfölény gólra váltásának reményében. De elég csak egy eladott labda egy jó pillanatban és megfizethetik az árát. Igaz, más lehetőségük nem nagyon van... 27' Hegyesi sárgát kap mert elrúgja a labdát sípszó után... 25' Aztán le is hozzák a hálóőrüket, vészkapussal, létszámfölényes szituációban játszanak az egyenlítésért. 24' GÓÓÓL... 11 méterről Sivák szabadrúgása utat talál a kapunkba, szépítenek a borsodiak, 2-3. 22' Ugyanúgy letámad a Miskolc mint az első félidő nagy részében, de jó a védekezésünk. Trucz játszik össze Hegyesivel eltolja a labdát a kapus mellett, kapura gurít, ám Vígh becsúszva kikotorja... 21' A hazaiak kezdik a második játékrészt. Az első félidő kétharmadában meddő mezőnyfölényben volt a hazai gárda, az UTC kontrákkal veszélyeztetett. Hogy ez tudatosan a teret engedő taktika része volt-e nem tudhatjuk, mindenesetre a nagy hajtásban fellazultak a miskolciak, így a szünet előtti öt percben egyre több veszélyes akciót vezetett az UTC, és remek helyzetkihasználással értékesítette is őket Hegyesi és Pataki révén, így teljesen megérdemelten vezet Brinszky mester csapata. Érik az az NB I! Szünet.20' Kigyűlt az ötödik szegedi fault, de vége az első félidőnek. UTC-vezetés a szünetben! 19' GÓÓÓL!!! Hegyesi - Hernády háromszögelés után a visszagurított labdát Pataki varrja be Jakab kapujába! 1-3!!! Szegedi fieszta készül Miskolcon! 18' Kétszer ad haza Takács, közvetett szabadrúgáshoz jut az UTC, kimarad... 17' GÓÓÓL!!! Egy pillanat alatt megváltozik minden ami eddig történt! Pataki - Trucz kényszerítő után Pataki játssza ki Jakabot és a kapuba gurít! 1-2! 16' GÓÓÓL!!! Harmadikra Ballck betalál Trucz átadásából a hosszú sarokba! 1-1! 16' Hazai időkérést követően ismét nő a nyomás Tombácz kapuján, szerencsére eredménytelenek a lövések. Kontrákra épít az UTC, Hegyesitől és zöld csukáitól kellene egy jó villanás legalább... Jön is Ballack, rögtön két Hegyesi lövés nagy védések Jakabtól. 14' Megnyugodtak valamelyest Hegyesiék, Hernády és Pataki veszélyeztették az elmúlt percekben többször is Jakab kapuját, de a miskolci hálóőr a helyén volt. 10' Hernády - Trucz - Hernády a labda útja, Márk lő 7 méterről és a labda a kapufa belső éléről vágódik vissza a mezőnybe... De kellett volna ez a gól! 9' A mindig veszélyes Hegyesi lő mellé. Aztán Tombácznak akad dolga rendesen. 8' GÓÓÓL... Vígh iramodik meg, jól passzol keresztbe, a védőnk lemarad, és a hosszún érkező Deák a kapuba bombáz, vezetnek a borsodiak, 1-0... Kapkodós az újszegediek játéka, kicsit jobban kellene összpontosítaniuk a fiúknak. 6' Kiegyenlítettebbé vált a játék, teret kap az UTC is az elmúlt percekben, egyelőre tartjuk az ötgólos előnyt. Hármat kellene lőnünk ahhoz, hogy esetleges győzelmük esetén hattal kelljen nyerniük a miskolciaknak. 3' Egész pályán letámad a Miskolc ahogy várható volt, nem adják olcsón az NB I-es helyüket. 1' Az UTC megszokott kezdőötöse indítja útjára a labdát. Két óriási Tombácz-védéssel indul a meccs, aztán jól indítja Hernádyt, aki épp csak mellé lő. 19.03: Zajlanak a bemutatások, kis csúszással hamarosan kezdünk... 18.59: Mintegy másfél tucat szegedi drukker is elkísérte a csapatot, a hazai nézőkkel együtt mintegy 50 fő van a lelátón. 18.58: Számos NB I-es rutinnal bíró játékos, köztük diósgyőriek is erősítik az ellenfelet. Nem lesz egyszerű meccs, az biztos! 18.55: Mint Erhardt Szilárdtól megtudtuk, Brinszky mester mégsem lép pályára, nincs is a nevezettek között. A szerb légiós Nemanja Rajcsevics térde továbbra is rakoncátlankodik, így a szintén sérült Tóth Attila mellett rá sem számíthatunk a ma derbin. 18.50: Érdekesség, hogy a hazaiaknál az első meccsen játékosként eltiltását töltő Vígh Ferenc játékos-edző korábbi eltiltása lejárt, ugyanakkor edzőként eltiltás alatt áll. Mivel pályára léphet, így olyan mintha el sem lenne tiltva... 18.40: Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mindent eldöntő visszavágó, amelynek a végére kiderül, visszatér-e a Szeged az NB I-es férfi futsalmezőnybe. Az UTC várható kezdőcsapata: Tombácz - Trucz, Hegyesi, Hernády, Pataki. Az első, fantasztikus hangulatú mérkőzést az UTC nyerte 7-2-re az újszegedi Csonka-szakközépiskolában, ráadásul a hétfő esti vendéglátókat eltiltások is tizedelik, az első meccs végjátékában elkövetett fegyelmezetlenségeik miatt. Mindenesetre az előny, a megtizedelt ellenfél és a kevés kapott gól mindenképp bizakodásra ad okot a szegedi feljutást illetően. Beharangozónk itt olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.