Sport

Kikapott Ukrajnától a vb előtt álló hokiválogatott

Kikapott Ukrajnától a vb előtt álló hokiválogatott

2011. április 13., szerda
Kikapott Ukrajnától a vb előtt álló hokiválogatott

A magyar jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3-2-re kikapott az ukrán csapattól divízió I-es világbajnokság előtt álló csapatok keddi, budapesti felkészülési mérkőzésén.

A magyaroktól ezúttal két sérült,

Sikorcin

(láb) és

Horváth

(kéz), valamint

Szirányi, Benk

és

Magosi

maradt ki a csapatból. Az örökmérleg nyomasztó ukrán fölényt mutatott: tízszer nyertek a vendégek, a magyarok pedig csak kétszer. Igaz, az egyik a 2008-as "szapporói csoda" volt, amelyen feljutott a válogatott a világ legjobbjai közé. Az ukrán és a magyar együttes egyaránt saját divízió I-es csoportjának házigazdája lesz, és mindkettőjük célja, hogy felkerüljön az élvonalba. Remekül kezdtek a magyarok,

Ladányi

és

Pozsgai

góljaival a tizedik percben már 2-0-ra elhúztak. A szakasz második felében az ukránok átvették a kezdeményezést, s a 16. percben kihasználtak egy emberelőnyt: Safarenko "szúrt bele" jól egy korongba. A második húsz percben a vendégek játszottak fölényben, lényegesen többet lőttek kapura,

Szuper

azonban jól védett, a magyar védekezés is jól működött, így ugyan két meg nem adott gólt szereztek az ukránok, de egyenlíteni nem tudtak. A periódus közepén Szupert fejsérülés miatt ápolni kellett, így egy pár percig

Bálizs

állt a magyar kapuban. A harmadik felvonásban is az ukránok játszottak fölényben, s viszonylag gyorsan egyenlítettek. A magyar csapat leginkább a védekezéssel törődött, és ritkán veszélyeztette a vendégek kapuját. A hajrát

Bartalis

szerencsétlen, sérülést okozó palánkra lökése miatt egy ötperces vendégelőny vezette fel, ám

Ted Sator

együttese szépen "bekkelt", így nem született gól. A hosszabbítást egy magyar kiállítás döntötte el, melyet gyorsan gólra váltott Ukrajna. A két együttes szerdán 18 órakor Dunaújvárosban ismét megmérkőzik. A vb-re nevezhető 22 játékost csütörtökön hirdeti ki Ted Sator szövetségi kapitány.

Barátságos jégkorong mérkőzés:

Magyarország - Ukrajna 2-3 hu. (2-1, 0-0, 0-1, 0-1)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.