Sport

Mégis lehet Robin Hoodot lőni + FOTÓK

2010. november 23., kedd

Egyenes kar, laza váll, behúzott has és kicsit előre döntött testtartás: többek között ezekre kellett odafigyelnie azoknak az érdeklődőknek, akik szombat délelőtt kilátogattak az Univerzális Természetjáró Club (UTC) Íjász Sportegyesületének nyílt napjára. A gyermekeikkel érkező családokat és az íjakat először megfeszítő lelkes fiatalokat elnézve úgy tűnik, az egyesületnek nem kell majd aggódnia az utánpótlás miatt. A reggeli órákban a pár kósza látogatóból rövid idő alatt teltházas foglalkozás lett. A kisgyerektől az idős felnőttig szinte minden korosztályt megmozgatott a program, volt, akinek a kezébe nem is tudtak megfelelő nagyságú felszerelést adni. Az érmek, az oklevelek a falakon magukért beszéltek, a kiállított íjak is sokat tudnának mesélni, a legizgalmasabb azonban mindenki számára az éleslövészet volt. A kiállított, bonyolult felépítésű íjakat az UTC edzőinek instrukciói mellett bárki kipróbálhatta, akadt is jelentkező bőségesen.

Cél az olimpia – és a tábla közepe

„Magának az íjászatnak több tízezer éves hagyománya van, a mai napig vannak, akik ezzel a hagyományos, régi fajta íjjal lőnek, de a legvonzóbb inkább ennek a versenysport-része. Mi is itt erre készülünk, hogy elbüszkélkedhessek vele: az első évben megrendezett ifjúsági olimpián volt kint magyar íjász” – mesélte Varga Zoltán (képünkön), az UTC Íjász Sportegyesület elnöke. Szomorú a tény, hogy 1980., a moszkvai olimpia óta magyar íjász nem érte el az olimpiai kvalifikációs szintet, így a szingapúri ifjúsági olimpián reflexíj-kategóriában indult Linszter Sebastian szép eredményére igazán büszkék lehetünk. Az utánpótlás helyzetéről az UTC elnöke úgy vélekedik: „Országos szinten nem tudok statisztikát mondani, de itt nálunk jó esetben 120-150 íjász lövöldözik egy adott alkalommal. Bár az íjászat itt hazánkban nem tartozik a legfelkapottabb sportágak közé, van bőven érdeklődő.” A sok kezdő lövész között ott feszítette íját a többszörös országos bajnoki címet elért Szőke Elizabet és Banda Árpád. „Elizabet csak a tavalyi évben 17-szeres országos csúcstartó, idén 'csak' 15-öt tudott lőni.” Nem rossz, mondom én, és megvizsgálom a becsületfalra kiplakátolt emléklapot. A lány 4 évvel ezelőtt fogott először íjat, és már többszörös országos csúcstartó. „Hogyha eltalálod azt, amit el kell, akkor akár az utcáról betévedve is meg tudod csinálni. De ehhez el is kell találni!” - mondja nevet. „Az ilyenekre mondják, hogy istenadta tehetség, természetesen ez kell hozzá, ha az ember kimagasló eredményeket akar elérni valamiben. Ha nincs ez meg, akkor ezer évig is lehet próbálkozni, akkor se lesz a dologból semmi” - fogalmazott az elnök, majd hozzátette: „Ez a négy év nem is olyan kevés ám! Aki komolyan veszi, annak heti öt nap, napi öt órát foglalkoznia kell vele. Neki már komoly esélyei vannak, hogy az ötödik év elteltével a világ élvonalába bekerülhessen.”

Szemafor, Csiga, Robin Hood

A versenyzők után jöhettek a sporteszközök. Varga Zoltán körbevezetett a pályán, megmutatta, milyen a csigás íj, hogy milyen távolságról kell eltalálni a kisebb, úgynevezett szemafor táblákat. Az ifjúsági olimpián szereplő íj is ki volt állítva, őt csak tisztes távolból mertem szemlélni, főleg miután a sport anyagi részével is tisztába tettek. „Egy tradicionális íjat felszereléssel együtt (tegez, íj, vessző, ujjvédő, alkarvédő) már 50-60 ezer forintból össze lehet állítani. Játékkategóriát lehet olcsóbban is venni, de ez már használható. Ha versenysportban gondolkozunk, ennek itt csak a karja 140 ezer forint. Táskával, vesszővel, mindennel együtt olyan 600 ezer forintba kerül.” Elsőre horribilis összeg, nem mindegy azonban, hogy mihez hasonlítjuk: „Technikai sportban ez még így is az olcsóbb kategóriának számít, motor- és autóversenyt ne is nézzünk, de még a biciklisportban is körberöhögnek egy 600 ezer forintos kerékpárral. Itt viszont már a kategória legjobb versenyeszközét össze lehet ennyiből állítani.” A céltáblák mögül végül Varga Zoltán egy igen érdekes dolgot hozott elő. Én laikus szemmel egy hosszú nyílvesszőnek néztem, kiderült hogy kettő, egymásba futva. „Ezt úgy hívjuk, hogy Robin Hood, ilyenkor az egyik vesszővel a másikat sejhajon lövik. Ezt amúgy bizonyították, hogy lehetetlenség, hogy nem lehet megcsinálni, hát itt van. Épp hétfőn lőtte az egyik sporttársunk.”

Először csak gumival

A látottakon felbuzdulva úgy döntöttem, én is próbára teszem magam. Hódi Vilmos edző segítségével egy félórás gyorstalpalóban megtanulhattam a helyes testtartást, a megfelelő állást, és mindent, ami ahhoz kell hogy annak a kis sárga karikának a közepébe találjak. Elsőként egy darab összekötözött gumit kaptam, ezt kellett megfeszítenem, majd a képzeletbeli célpontra kilőnöm. Néhány csattogtatást követően jöhetett egy gyerekeknek való, alig pár fontos íj, amit egyébként meglepően nehéz volt felhúzni. „Sok izomember bejön ide, és alig tud megfeszíteni egy átlagos íjat” – nyugtat meg Hódi Vilmos. „Az ideget a lapockákból kell mozgatni, oda meg nem gyúrnak, mert nem látványos.” Pár lövés után már elég magabiztosan szórtam a tábla szélét, az edzőm pedig türelmesen ismételte el századszor is ugyanazokat a hibákat, amiket sorra elkövettem. Végül azt tanácsolta, hogy a feszültséget úgy tudom legjobban levezetni lövéskor, ha becsukom a szemem, és csak úgy engedem, hogy történjen a dolog. Nagy levegőt vettem, behunyt szemmel útjára indítottam a nyilat – és betaláltam.

Illés Attila