Sport

Labdarúgás: simán verte az Ásotthalmot a Volán - FOTÓK, HANG

Labdarúgás: simán verte az Ásotthalmot a Volán - FOTÓK, HANG

2010. február 7., vasárnap
Labdarúgás: simán verte az Ásotthalmot a Volán - FOTÓK, HANG
A szombati, CFR Temesvárral szembeni vereséget követően sikerült a javítás a Tisza Volán SC Szeged labdarúgócsapatának. Buchholcz Gábor tanítványai a vasárnapi edzőmeccsen 3-0-s félidőt követően 5-1-re győzték le a megyei I. osztályú Ásotthalom gárdáját. Az időjárás viszontagságainak megfelelően rossz, havas-latyakos-vizes, csúszós talajon mérte össze tudását az NB III-as szegedi, illetve a megyei I. osztályú ásotthalmi együttes vasárnap késő délelőtt. A hazaiak nagyobb tudását a vendégek lelkesedéssel igyekeztek ellensúlyozni, s a mezőnyben a meccs nagy részében egyenrangú ellenfelei is tudtak lenni a Volánnak. Helyzeteket azonban gyakorlatilag csak a kék-feketék tudtak kidolgozni, az Ásotthalomból mindössze Ottlik Roland jelentett némi veszélyt a kapura. Az eddigi felkészülési mérkőzésekhez képest pozitívum, hogy Beretkáék ezúttal jobban éltek a kínálkozó lehetőségekkel. Az összecsapás jól szolgálta a felkészülést. A következő héten újból három edzőmeccs vár majd a Buchholcz-legényekre. Szerdán 18 órakor az NB II-es Makói FC otthonában lépnek pályára, míg szombaton a Kecskemét NB III-as alakulatát, vasárnap pedig a megye I-es Mórahalmot fogadják.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:

Tisza Volán SC Szeged - Ásotthalom 5-1 (3-0). Szeged, Felső Tisza parti stadion, műfű. Szeged: Reguli (Vasas 46') - Pénzváltó, Boldizsár, Vida (Garamvölgyi 46'), Mészáros (Grünwald 65') - Vágó, Prikidánovics - Búzási (Gulácsi 60'), Mucsi (Huszárik 68'), Pálfi (Nagysolymosi 46') - Beretka (Végh 82'). Vezetőedző: Buchholcz Gábor. A szegedi gólszerzők: Beretka 3, Pálfi, Huszárik. Buchholcz Gábor: "A rendkívül sportszerűen futballozó Ásotthalom ellen kellemes mérkőzést játszottunk. Próbáltam több lehetőséget adni azoknak, akik szombaton kevesebb időt töltöttek a pályán, illetve bevetettem két U17-es tehetséget, Gulácsi Gergőt és Mucsi Mátét is. Mucsival különösen elégedett voltam, éretten futballozott, úgy játszott a középpályán, ahogy azt a többiektől is elvárnám. Csapatunk egyik legjobbja volt. Ki kell emelnem továbbá, hogy a próbajátékon lévő Prikidánovics Milán is felnőtt a feladathoz, remekül kiegészítették egymást Mucsival és Vágóval. Dicséretet érdemel Beretka Péter is, aki végre helyzeteinek felét gólra váltotta. A jövő héten is kemény meccsterhelést kapnak majd a srácok. Úgy tűnik, a hétfő esti edzésen Hadár Attilán és Mórocz Zsolton kívül mindenki játékra jelentkezhet, aki az utóbbi napokban sérült vagy beteg volt. Hír még a csapat háza tájáról, hogy Huszárik Zsolt hétfőn és kedden a REAC-nál lesz próbajátékon."
Hallgassa meg Nógrádi Tiborral, az Együtt a Szegedi Labdarúgásért civil mozgalom vezetőjével készült hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.