Hölgyválasz: Akikkel közösen fejtjük meg az élet rejtvényeit

Nagymamám udvara varázslatos, van benne eperfa és felfuttatott szőlő, ami mindig enyhet ad a nyári kánikulában. A házhoz tartozó nyitott folyosón jókedvű ebédek illata száll, bölcs gondolatok sora telepszik meg.

A régi patinás asztal körül már megannyi kisdiák hajolt a füzete fölé, hogy ’Magdi néniként’ ismert nagymamán tanítsa, okítsa őket, a tudásra szomjas kis kobakokat. Nagymamám notórius keresztrejtvényfejtő, akárcsak az unokája, itt ezen az asztalon szoktuk közösen megfejteni a bölcs gondolatokat és nevetéssel kecsegtető csattanós befejezéseket: ő elkezdi, én folytatom, még akkor is, ha csak egy-két szót van időm sebtében odavetni, az egymást keresztben elszelő rubrika folyamokba. Már tél van, így a belső szoba meleget adó konvektora kattog megnyugtató ütemet, most itt fejtjük közösen azt a rejtvényt, keressük a betűk összességében rejlő talányt. Felnézek egy képre, ami szoba falán függ és visszaemlékszem, talán négy éves lehettem, amikor először fogott meg ennek az akkor még „bácsinak” a vonása, aki egy hegy tetején ül, és végtelen nyugalom árad tekintetéből. – Mama emlékszel arra, amikor először kérdeztem meg tőled, hogy ki ez a „bácsi”? – Nem édes lányom nem emlékszem. – Azt mondtad, Ő Jézus. Én meg tovább faggattalak: kicsoda az a Jézus? – Hát Jézus az a személy, akitől bármit lehet kérni. – válaszoltad természetes egyszerűséggel. Én ezt teljes gyermeki komolysággal vettem a lelkemre, ezért igen határozott alku folyamatba kezdtem a „Jézusnak” mondott személlyel, soroltam kívánságaimat: cserébe a bukfencek számát dobtam áruba. Próbáltam kifürkészni, hogy vajon hány bukfencet érhet egy adott óhaj. Kész voltam produkciómat végrehajtani, amennyiben úgy éreztem, hogy az jogos mértékű lehet a csere ügyletre nézve. Utána kétkedő tekintettel figyeltem vonásait, de a képről mindig ugyanaz a derű és nyugalom áradt arcáról. Próbáltam ennek a bácsinak „megpuhítani” a szívét, hátha megláthatom én is, hogy mit rejt a kívánságkosara. Gyermeki tűzben próbáltam meg mama állítását, hogy megmarad-e. Azóta hosszú évek teltek el, és már nem a bukfenc a tét, sok mindent kellett látnom ahhoz tudjam, még csak bukfencet sem kell vetnem ahhoz, hogy megpuhítsam ennek a „bácsinak” a szívét. Az életem egyik legnagyobb rejtvényének az első kereszt szavát írta be akkor nagymamám a lét kereszt tablójába, most mosolyog az emlékemen, a konvektor tovább kattogja kellemes ütemét, a tél már elhozta a korai sötétedést odakint, ránézek az asztalon heverő keresztrejtvényre, aztán fel a képre: mamával valóban közösen fejtjük a rejtvényeket. Vannak emberek életeinkben, akik a számunkra nagy rejtvények egy-egy keresztszavát, valóban beírják a nagy talányokba, hogy aztán mi magunk életünk folyamán a hiányzó sorokat és oszlopokat kitöltsük. Sokszor már érett meggyőződéseinket, látásmódunkat kész egészként szemléljük és elfeledjük a mögöttes mozzanatokat, amik lehet, évtizedekre tekintenek vissza. Egy-egy mozzanathoz kapcsolódhat egy-egy személy, aki lehet épp valami talány formájában tálalt elénk egy kérdést, hogy gondolkodásra sarkaljon, vagy, hogy bátorítson bennünket, próbáljuk meg „tűzben” is a biztosnak vélt „egy meg egyet”, ami csak általában véve kettő. Lehet úgy szemlélni az életet, hogy mindenki a maga erejéből boldogul, de vétek lenne megtenni ezt a keserű megállapítást. Személyes családi és baráti kapcsolataink révén épülhetünk és ez az építő folyamat nem belátható gyorsasággal megy végbe, az idők néha gonoszok, de van az időnek jó munkája is: érdemes hűséggel őrizni meg gondolatinkban megfejtésre váró talányokat. Kedves Olvasók, örömmel veszem hozzászólásaikat: Önöknek ki segít megfejteni az élet nagy rejtvényeit?