
A világban tapasztalható folyamatok miatt van szükség erre
A parlament a mai ülésén döntött az alaptörvény módosításáról. Az elfogadott javaslat a gyermek védelmére, a kábítószerek elleni fellépésre, a készpénzhasználatra, valamint a külföldről történő politikai befolyásolási próbálkozásokra is kiterjed - számol be a Magyar Nemzet.
A Fidesz-KDNP képviselői által benyújtott javaslatot 140 igen szavazattal fogadták el. A szavazást a Momentum politikusai dudaszóval próbálták megzavarni, valamint egy molinót is kifüggesztettek az ülésteremben. Latorcai János levezető elnök közölte, hogy a tiltakozók majd élvezik megérdemelt jutalmukat.
Az előterjesztés rögzíti, hogy az ember férfi vagy nő. A módosítás része, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz. Alaptörvényi védelmet kap a készpénzhasználat: mindenkinek joga van ahhoz, hogy készpénzzel fizessen.
A javaslat felfüggeszthetővé teszi a magyar állampolgárságát annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent. Akinek felfüggesztik az állampolgárságát, az kiutasítható Magyarország területéről. A módosítás tartalmazza, hogy Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos. A Fidesz-KNDP korábban zéró toleranciát hirdetett a témában.
Az Országgyűlés oldalán olvasható javaslat indoklása szerint az alaptörvény tizenötödik módosítása a világban tapasztalható társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokra adott válaszként született, figyelembe véve Magyarország szuverenitásának és hagyományos értékrendjének megőrzését.
Az alaptörvény módosítást Orbán Viktor miniszterelnök a februári évértékelő beszédében ismertette. A kormányfő jelezte, külön kormánybiztost neveznek ki a kábítószer-kereskedőkkel összefüggésben. Azóta kiderült, hogy Horváth László, a Fidesz képviselője lett a területért felelős kormánybiztos.
A gyermekek védelme érdekében hozott módosításról a miniszterelnök elmondta:
Nem engedhetünk, nem mondhatunk le a gyermekeink védelméről sem. Hiába rángatnak bíróság elé Luxembourgba. Sőt, azt javaslom, itt menjünk át ellentámadásba. Írjuk bele az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. És pont. Sőt, azt tanácsolom, hogy a pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő.
A készpénzhasználatról szóló javaslat kapcsán Orbán Viktor közölte: kézzelfogható biztosíték csak a készpénz lehet, és nem akarunk a bankok rabszolgái lenni. A külföldi befolyásolás elleni fellépésről a miniszterelnök elmondta:
Zárjuk el a Soros-hálózat pénzcsapjait, az állami szervek tegyenek eleget szuverenitásvédelmi kötelezettségüknek, az eddigi elkövetőkkel pedig tartassuk be a törvényeket. Engedjük be a Nyugatról érkező friss levegőt. A birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetünk is. Van ennek politikai hagyománya Magyarországon. Húsvéti cikk, húsvéti alkotmány, húsvéti nagytakarítás.
A Magyar Nemzet cikke IDE kattintva érhető el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.