Politika

Ezért tűntek el a szegedi közgyűlésből a baloldali pártlogók

Ezért tűntek el a szegedi közgyűlésből a baloldali pártlogók

A háttérben egyre inkább kezd összeállni a Gyurcsány-Magyar összefogás

Kibédi Péter
2024. október 25., péntek
Ezért tűntek el a szegedi közgyűlésből a baloldali pártlogók

Ahogy azt megírtuk, múlt hét pénteken „logótlanná” vált a szegedi baloldal. Az egyre csökkenő, eltűnés szélére sodródó pártok logói helyet két balos esernyőszervezet alá gyülekeztek a balliberális képviselők Szegeden. Bár kérdésünkre az Összefogás Szegedért frakció részéről Avramov András, a Szeged Jövője frakcióból Mihálik Edvin válaszolta azt, hogy nem elvárás, hogy lépjenek ki a párból, mielőtt az új szervezetbe ülnek át. Mihálik egyenesen cáfolta, hogy kilépett volna az eltűnőfélben lévő Momentumból. 

 

Tisztálkodás, átöltözés, új külső, változatlan tartalom


Nem véletlen, hogy ma már nem menő az MSZP, LMP, Párbeszéd, Jobbik és még ki tudja hány hosszabb, rövidebb ideig összeállt baloldali formáció színeiben mutatkozni. 

Még a DK-t is egyre cikibb felvállalni, de Gyurcsány egyelőre mindenki számára megkerülhetetlen a baloldalon. Igen, még Magyar Péter számára is meg és kikerülhetetlen. 

Ugyanakkor a szegedi felállás is mutatja, hogy a baloldalon most kivárásra játszanak a legtöbben. A húsosfazék látványterve már elkészült, a receptet szorgosan dolgozza az új baloldali chef, a hazai hozzávalók helyett a külföldi alapanyagot választja, a brüsszeli piacról. Kell persze segítség, mert bár a címlapon ő szerepel, de azt éppen október 23-án hirdette ki, hogy kuktákra szüksége van. 

A hatalomra mindig, és mindenáron éhes baloldaliak már mossák a kezüket, keresik az új kötényeket, partedliket a közös főzéshez, majd nyammogáshoz.

Jön a nagy baloldali casting. Ha ismerős, akkor nem véletlen, bő két éve már buktak hasonlóval a balosok. Ehhez viszont most kevés lesz az összeborulás, itt kevés lesz az, ha valaki megígéri, hogy becsületes baloldali lesz. 

 

Ma már hűségeskü, feltétlen hit és néhány személyes, majd később igencsak szenzitívnek tűnő adat szükséges a politikai karrierhez. Ami változatlan marad: örök hűség az egyelőre még Európát és a jelenleg még az USA-t is irányító baloldali globalistákhoz.

Gyurcsány kivár, nem siet, de mindenhol ott van

Szegeden jelenleg ugyan látszatra nincs DK-s képviselő a közgyűlésben, de itt érdemes mélyebben a dolgok mögé nézni. 

Binszki József alpolgármestert két éve éppen úgy tolta oda Gyurcsány Ferenc a szegedi városvezetésbe, hogy az csak keveseknek tűnt fel: a közgyűlésben a szavazatok többségét csak úgy tudhatta biztosra Botka László, ha DK hűségesen mellette szavaz. 

Kicsit megtekerték, megcsavarták a polgármestert, aki feltette a kezét és meghajolt a DK előtt a szavazatokért. Ennek az ára volt a DK-s alpolgármester, amivel Gyurcsány még most is erős felügyeletet gyakorol Szegeden. Az előrelátás mestere a DK elnök, ezt kár lenne elvenni tőle, az irányítás a kézben, már csak türelemmel meg kell várni mi lesz.

Országosan is megtagadják a baloldali pártokat

Újabb kilépési hullám indult meg a baloldalon, az elmúlt hetekben több önkormányzati képviselő is elhagyta politikai közösségét, de két országgyűlési képviselő is pártja elhagyása mellett döntött. Előbb Tordai Bence jelentette be, hogy kilép a Párbeszédből, mert a párt az EP-választáson a DK listáján indult, a múlt héten pedig Csárdi Antal jelentette be, hogy elhagyja az LMP-t, állítása szerint ugyanis bizonyítékokat látott arra, hogy Ungár Péter és Vitézy Dávid választási stratégiát egyeztetett Rogán Antallal. Csárdi döntésével az LMP országgyűlési frakciója is megszűnik, de a kilépési hullám összességében is tragikusan érinti a kis pártokat- írja a Magyar Nemzet.

Összefogás a láthatáron

Ahogy Szegeden Botka mellett is, úgy Gyurcsánynak mindenhol megvannak az emberei a baloldalon. Most nem ő a hangos, de azt jól tudja minden szereplő, hogy nélküle lépni nem tudnak. A kotta ismét nagyon ismerős, erre hívta fel a figyelmet Nagy Ervin a Magyar Nemzetben. 

A politikai elemző úgy látja, a mostani helyzet nagyon hasonlít a 2020-as állapotokhoz, amikor a DK és a Momentum küzdött a dominanciáért. 

– Ugyanilyen erős üzengetés volt a két párt között, mint most a Tisza és a DK és annak csatolmányai, azaz az MSZP és Párbeszéd között. Mindez azonban már az előjátéka egy leendő összefogásnak, csak azért ilyen harsányak, mert már mindenki a pozíciókra hajt, és jó feltételekkel akar megállapodni – mondta az elemző, aki úgy látja, 

ha a Tisza képes lesz minden baloldali pártot 5 százalék alá nyomni, nem lesz érdeke az összefogás, ez pedig még inkább Magyar felé hajtja a kilépőket. 

Ebben az esetben inkább a baloldal fogja erőltetni az együttműködést, ezt pedig Gyurcsány Ferenc már bizonyította is, hiszen rögtön azután, hogy pártját a parlamenti küszöb alatt mérték, szerdán egy interjúban már arról beszélt, a koalíció a DK és a Tisza között realitás.

Ha azonban a DK és csatolmánypártjai öt százalék felett lesznek a választáshoz közeledve, össze fognak állni, még ha az utolsó pillanatban is 

– vélekedett Nagy Ervin, hangsúlyozva azonban, hogy Magyar Pétertől sosem lehet majd azt hallani, hogy összefogna Gyurcsány Ferenccel. 

– Sokkal valószínűbb, hogy inkább kitalálnak valamilyen szakkifejezést, csak az összefogás szót ne kelljen használni. Volt már ilyenre példa, 2019-ben az önkormányzati választásoknál koordinált együttműködésnek nevezték azt, hogy egymás javára visszaléptek a jelöltek, hogy előzetes egyeztetés alapján nem indítottak egymás ellen senkit a baloldalon, ilyen-olyan pozíciókért cserébe, de az is összefogás volt – emlékeztetett, kitérve arra, hogy

Magyar Péter végig ügyelni fog arra, hogy erről ne beszéljen sokat, hiszen ő ellenzékváltást ígér.

Az elemző felidézte, 2020-ban ugyanez volt a varázsa a Momentumnak is, akkor a párt szárnyalt, a választók bennük látták az ellenzékváltás lehetőségét. – Aztán persze összefogtak Gyurcsánnyal. Most is ilyen hangulat van, csak most épp a Tiszában látják a lehetőséget, Magyar pedig egyelőre ügyesebben áll az összefogáshoz – vélekedett Nagy Ervin.

 

A szegedi esernyő magyarázata

A fentiek pedig magyarázatot adnak arra, hogy Szegeden miért kellett két nagy esernyőt nyitni a baloldalnak. Ha úgy hozza a sors, hogy a Tisza Párt tokkal vonóval, sőt gyantával együtt lesöpri az asztalról a kisebb baloldali pártokat, 

akkor pártlogó nélkül újra fényezve lehet dörgölőzni az új gazdához, hangosan kijelentve, hogy ők mindig is nagyon civilek és haladó gondolkodásúak voltak. 

Ha valaki nem kellene ott, akkor még mindig marad menekülőnek az álcivil helyi baloldali mozgalom a folytatásra.

Ha pedig a kis baloldali pártok fognak össze, az mindenkinek egyszerűbb, ha nem kell szöszölni azzal, hogy ki milyen logó alatt fut. 

Azt úgyis Gyurcsány mondja meg, hogy ki merre áll arccal és mit csinál, a felesleges sok körös kétoldalú egyeztetéseket meg tudják spórolni Szegeden egy e-maillal, aminek a feladója Gyurcsány Ferenc lesz, a címzettje pedig a pártlogóktól mentes szegedi baloldal, élükön Botka Lászlóval.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.