Politika

Varga Mihály véghez vitte tervét - Brüsszel nagyobb szerepet vállalhat a határvédelmi költségekből

Varga Mihály véghez vitte tervét - Brüsszel nagyobb szerepet vállalhat a határvédelmi költségekből

2024. május 26., vasárnap
Varga Mihály véghez vitte tervét - Brüsszel nagyobb szerepet vállalhat a határvédelmi költségekből

Biztos úr júniusi látogatása az első lépés abba az irányba, hogy Brüsszel nagyobb szerepet vállaljon a határvédelmi költségeinkből – így jelentette be az Indexnek Varga Mihály azt, hogy meghívására az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa Magyarországra utazik. A pénzügyminiszter véghez vitte tervét, Johannes Hahn a saját szemével nézi majd meg a déli határkerítést.


 

Kezd kínos lenni Brüsszelben is, hogy Magyarország saját pénzből finanszírozza a közös uniós határ védelmét

 – mondta Varga Mihály.

 

Célba ért a nyílt levél

Ahogy azt korábban írtuk, Varga Mihály pénzügyminiszter egy hivatalos levelet írt Johannes Hahnnak, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosának.

Az Európai Unió közös határainak védelme sok évtizedes múltra visszatekintő konszenzuson alapul. Az eredeti jogalkotói elképzelés lényege az volt, hogy a közösség külső határainál elhelyezkedő tagállamok a határok védelmét közös finanszírozásból látják el

 – szólt a levél. 

Magyarország 2015 óta nagyjából 1 millió illegális határátlépést hiúsított meg az ország déli, schengeni határszakaszán.

 

A meghívás

A magyar kormány szándéka a határvédelmi költségekkel kapcsolatban is következetes és egyértelmű: nagyobb hozzájárulást várunk Brüsszeltől

 – nyilatkozta korábban Varga Mihály. A pénzügyminiszter akkor elmondta, hogy meghívta az uniós költségvetési biztost a déli határra.

A politikus akkor elárulta, hogy Európai Biztosság egyelőre nem tartja indokoltnak a költségek nagyobb arányú megtérítését, ezért is invitálta Johannes Hahnt a déli határra: 

személyesen tájékozódjon a magyar határon szolgálatot teljesítő katonák, rendőrök és határvadászok erőfeszítéseiről, a magyar határvédelmi rendszer eredményességéről.

 

Az uniós biztos Magyarországra látogat

Most Varga Mihály az Indexnek bejelentette, hogy az uniós költségvetési biztos végül elfogadta a meghívását, és Magyarországra látogat. A találkozóra pedig június második felében kerülhet sor.

 Magyarország az Európai Unió leghatékonyabb határvédelmét állította fel a déli határnál, az erre fordított kiadásaink meghaladják a 700 milliárd forintot – miközben az uniós hozzájárulás mértéke ennek csupán néhány százaléka

 – összegezte Varga Mihály.

A pénzügyminiszter szerint a költségvetési biztos júniusi látogatása az első lépés abba az irányba, hogy Brüsszel nagyobb szerepet vállaljon a határvédelmi költségeinkből.

A magyar álláspont világos: abszurd és képtelenség, hogy napi 6 millió forinttal büntessék hazánkat azért, mert védjük Európát, és nem fogadunk be migránsokat. Épp ellenkezőleg: büntetés helyett igazságos és arányos hozzájárulást várunk a határvédelmi költségekhez, a tárgyaláson is ezt fogom képviselni

– nyilatkozta a pénzügyminiszter.

A teljes cikket itt tudja elolvasni.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.