Elmarad az őszi szünet az iskolákban, de a téli hosszabb lesz


Meghosszabbítják a téli szünetet az iskolákban, ezzel együtt pedig igazgatási szünet is lesz a kormányzatban - jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
December 22-től január 8-ig fog tartani az iskolákban a téli szünet, ezzel is jelentős energiát spórol meg az állam. Ezt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azzal egészítette ki: ez az intézkedés az őszi szünet rovására fog menni. Gulyás Gergely hozzátette: ugyanebben az időszakban igazgatási szünet is van a kormányzatban, vagyis mindenkinek ki kell venni a szabadságát ekkor. Mindkét intézkedés célja, hogy energiát spóroljon meg a kormány.
Arról is szó esett újságírói kérdésre, hogy a legutóbbi rendeletek értelmében valóban 18 fokra lehet csak felfűteni az állami egyetemek előadótermeit. Gulyás hozzátette ugyanakkor, hogy sem online oktatásban, sem pedig négynapos munkarendben nem gondolkodik a kormány, igyekeznek az élet mindennapos rendjét megtartani a spórolás mellett.
A miniszter arról is beszélt, hogy jövőre jelentős spórolásra és kormányzati segítségre lesz szüksége az önkormányzatoknak, így a nagyobb városok polgármestereivel le fognak ülni tárgyalni. Az ügyben Balla György miniszteri biztos jár el, akivel tárgyalások útján az önkormányzatoknak el kell fogadnia egy racionalizáló programot.
A miniszter itt kiemelt hangsúlyt fektetett a távhőszolgáltatások helyzetének kezelésére.
Újságírói kérdésre Gulyás azt is megerősítette: a sajtóban elterjedt hírekkel ellentétben nem lesz kifizetési stop a közszférában.
Nem kapnak késedelmes kamatot a nyugdíjasok
Újságírói kérdésre felvetették Gulyás Gergelynek, mi elsz azokkal a nyugdíjasokkal, akik később kapják meg a nyugdíjukat, mint ameddig a számlák befizetési határideje esedékes. A miniszter megnyugtatta őket: ahogy eddig, úgy ezután sem számolnak fel egy héten belüli késve befizetés esetén késedelmi kamatot, a befizetési határidőket a következő hónaptól rendezni fogják.
Ugyanakkor azt is hozzátette: a fogyatékkal élők ellátásán idén nem tudnak növelni.
A Zöld Otthon Program folytatásáról is kérdezték a minisztert, aki annyit válaszolt: türelmet kér, még nem született erről döntés.
Nincs hitelfelvétel, nem fogadja el a kormány az ukrán népszavazás eredményét
A miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy nincs tervben az IMF-vel való tárgyalás hitelfelvételről. Az ukrajnai népszavazás eredményét pedig a magyar kormány az Unió álláspontján van, azaz nem ismeri el őket.
Gulyás Gergely úgy látja, a magyar kormány mozgásterét növelte,erősítette, hogy Olaszországban a szövetségeseik alakíthatnak kormányt, mindhárom pártelnökkel a személyes kapcsolat is kifejezetten jó, és hosszú évekre, akár évtizedekre nyúlik vissza.