Kettős tartalmú a címbéli szó: a búcsúzás előtti utolsó pohár borra is utal, másfelől a vallási rítusra. Szőlőtermő vidékeken ősi szokás volt, és a hagyományőrző borrendek ma is tartják, hogy János apostol emlékünnepén az új termésből visznek valamennyit a templomba, ahol a pap megszenteli – valójában áldás a szertartás neve, de a közbeszédben a borszentelés ragadt meg. A megáldott bortól aztán a gazda minden hordóba belecsöppentett valamennyit. A régiek hite szerint ez elősegítette az új évi termés bőségét. A János-bornak gyógyító hatást is tulajdonítottak, és remélték tőle a rossz szellemek távoltartását.
Az egyház nem csak egy János nevű szentet jegyez: a negyedik századbeli, Aranyszájúként tisztelt férfiút például; vagy egy másikat, az Alamizsnás néven ismert alexandriai jótevő. Akinek pedig a mai az emléknapja: János evangélista, Jézus legfiatalabb tanítványa. Ő volt az Újszövetség negyedik könyvének szerzője. Napjához nemes tradíciók kötődnek. Egy 1545-ös oklevél egy mondata így szól a János-áldásról: „Szent János pohara, amelynek magyarul áldomás a neve”. Ma is élő szokás búcsúzkodáskor az utolsó italt e néven nevezni.
Szent Jánost leggyakrabban sassal és kehellyel ábrázolták. A sas a szárnyaló szellemre utal, a kehely pedig csodatételre: a legenda úgy szól, hogy János a pogányok egy mesterét meg akarja téríteni, ezért bosszúból mérgezett bort itatnak vele. Ám az nem árt meg neki – ezért lesz jelképpé a nevéhez kötött bor. Bálint Sándor írja az Ünnepi Kalendáriumban: „János evangélista tiszteletének egyik legsajátosabb fejleménye és megnyilatkozása a Szent János áldása, vagyis a borral való köszöntés, eláldás, áldomás, amely Hedwig Schommer legújabb kutatásai szerint már a XI. században felbukkan. A XII. században már a lovagi udvarokban búcsúzkodásnál, csatába indulás előtt isszák.” Az áldomás szokásából később kialakult a János-naphoz kötött borszentelés-boráldás gyakorlata, ami az egyházi év liturgiájában is helyet kapott.
A népszokásban aztán profanizált módon maradt meg a szakrális áldásosztás. Névnapi köszöntővé lett, a falvak nyelvén jánosolás, akárcsak az istvánolás. Az egyház is pártolta a köszöntésre való borivást, de kárhoztatta a mértékteleneket. Martonfaly György, a debreceni kálvinista kollégium professzora 1663-ban kelt intelmei is erről szólnak: „Ördög, ördög, be sok számtalan Istvánt és Jánost vittél pokolba Szent István és János napján a sok István és János teli pohara által… Miért nem hagytok békét azoknak az innepi hosszú köszöntéseknek…”
Régen iskolamesterek, kántorok fogalmaztak üdvözlő verseseket, ezek egyike szól a mai ünnepelteknek – és újév közeledtével mindenkinek: Szent János áldása / Szálljon ezen házra / A benne lakókat / Fordítsa vígságra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.