Kultúra

Vasárnap tartják a Szobori búcsút Ópusztaszeren

Vasárnap tartják a Szobori búcsút Ópusztaszeren

2021. augusztus 31., kedd
Vasárnap tartják a Szobori búcsút Ópusztaszeren

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat.

Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője elmondta, hogy az ünnep szorosan kapcsolódik az emlékpark történetéhez: a környékbeliek több mint száz évvel ezelőtt jöttek ott össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról vezérről.

Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű országos jelentőségű nemzeti búcsújáró-hellyé vált.

Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást. Az 1930-as években éledt újjá az esemény, és időpontja augusztusról szeptemberre került át. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a helyiek "szobori búcsú" néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A búcsújárásnak akkor a második világháború vetett véget.

A Szobori búcsú eredeti üzenetével, több mint egy évtizede, 2007-ben éledt újjá - Árpád vezérünk halálának 1100. évfordulóján. Ebben az évben Szer Üzenete néven az emlékpark díjat alapított, amit a monostor romjai között bemutatott szentmisén adnak át.

Évről évre az elismerést olyan magyarok kapják, akik életükkel, munkájukkal az üzenetet - hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet - juttatják el az emberekhez.

Vasárnap a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra, a vendégeket a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar muzsikája fogadja majd. Az ünnepi szentmise után, amit Kiss-Rigó László püspök celebrál, honfoglalás-kori lovasbemutató és a Barboncás Társulat bábelőadása szórakoztatja az egybegyűlteket. A skanzenben különböző kézműves-tevékenységeket lehet majd kipróbálni és fog szólni autentikus dél-alföldi tekerő muzsika is, továbbá a gyerekeket interaktív játszóház fogadja.

A Nagyréten kora délután rendezik a fogatok látványos ügyességi versenyét: az ünnepre érkezett fogatok és lovaskocsik seregszemléje mellett először idén, a helyi lótenyésztők támogatásának szándékával megrendezett fajtabemutató részesei is lehetnek a vendégek.

Az érdeklődők a nemzeti kinccsé nyilvánított furioso-north star vagy ismertebb nevén mezőhegyesi félvér lófajtát láthatják.

via MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.