SZIN: fél évszázada biztos pont a nyári fesztiválnaptárban

Persze zord idők jártak akkor. Mégis, itt nem volt gátja a görcsmentes szórakozásnak, akkor sem, ha az olykor vad fordulatokat vett. Szegeden a tűrt, sőt, tiltott együttesek is felléphettek. A forradalminak tűnő kezdeményezés az állampárt peremvidékén lévő Kommunista Ifjúsági Szövetség helybéli embereitől származott. Ötletük a szocialista ortodoxia fellegvárában különösképp merész volt. De igazuk lett. Bevált.

Munkásőrzenekar, díszemelvény

A hazai fesztiváltörténelem csírája: a Széchenyi téren a párt- és tanácsi vezetők előtt fiatalok vonulnak, feldíszített teherautókon élőképeket alkotnak, mosolyogva integetnek a díszemelvényen álldogáló fejeseknek. A munkásőrök fúvószenekara indulókat játszik, bizarr ez egy ifjúsági rendezvényen. Az első SZIN-korszak nem tipikus fesztiválhangulatú. Mindössze két napos – vagyis csak egy estét átölelő – program volt. Karnevál volt a magja, a központi rendezvénye, s az első nagy vonulás mérsékelt lelkesedés mellett zajlott. Este aztán kitört az őrület. „Akkoriban nyílt a Szeged Bár és Étterem. Egy fergeteges sikerű táncestet szerveztek. Ekkor engedtek ki ennyi fiatalt először egyszerre az utcára” – emlékezett később az éjszakába nyúló tombolásra a rockélet ikonikus figurája, a Gőzerő alapítója, a négy éve sajnos örökre elment legendás Papa: Szurdi Zsolt.

Villantottak, de mekkorát!

A „létező szocializmus” éveiben a szegedi nyár törvényszerűen békés volt. A belé foglalt ékkő, az ifjúsági napok szintén. Na ja, az Ifjú Gárda felügyelte. Persze a háttérben ott volt a politikai rendőrség, civilben, és kellő számú fakabát. A hivatalos részt a kivezényelt „vatta” fegyelmezetten végignézte, azt is, ahogy a karneváli felvonulás gyermeteg élőképeiben a kiszes brigádok népnevelő tanmeséket jelenítenek meg. Például a Zil teherautó platóján a fegyverek szerszámmá alakulnak: elöl katona betölt, hátul munkás kiemel, volt fegyver, nincs fegyver, csak szerszám. A bátrabbak vinnyogva röhögtek. Még mindig Papa-emlékidézés: „Kiderült, hogy egy helyszín és egy este nem elég. A KISZ-nek mint ifjúsági szervezetnek valamit villantania kellett a fiataloknak. 1969-től rohammal vette be a Tisza-partot a rendezvény. A rakparton aztán 50-100 ezer ember várta a menetet.”

A tudósító és a valóság

„Megmozdultak a fiúk és lányok, az ország ifjúkommunistái, hogy eljöjjenek erre a nagyszerű randevúra. (…) De nem csupán városnéző turizmus ez az országos ifjúsági seregszemle, hanem politikai demonstráció és kulturális misszió is” – ekként áradozott a Délmagyar tudósítója 1974-ben. És a valóság: semmi ifjúkommunista „seregszemle”, semmi politikai demonstráció (na jó, kirakatelemként épp csak egy kevés), a „kulturális misszió” pedig abban merült ki, hogy az ifjúgárdisták időnként néhány palimadárral összeszedették az eldobált sörösüvegeket. A sokfelől érkezők tömege pár napig elengedhette magát, retorzió nélkül. Az államhatalom alighanem feszültséglevezető szelepnek szánta a SZIN-t. Már rég nem „szelep”, hanem országos hírű sikerfesztivál. Augusztusban, szokásos szezonzáróként, jön!