Kemény és művészi a Húzós éjszaka az El Royale-ban

A művészfilm jelzőtől sokaknak feláll a hátán szőr, de a Húzós éjszaka az El Royale-ban esetében nem kell tőle félni. A film finoman művészi és mellette még kőkemény is.

Az alap, miszerint pár idegen megszáll egy hotelban, majd azoknak a történeteit fejezetekre bontva, nem lineáris módin ismerhetjük meg, ismerős lehet. Ez bizony Tarantino és Rodríguez egyik közös munkájának is az alapja, a Négy szobának. A Húzós éjszaka az El Royale-ban szintén pont négy szobát vesznek ki, és a történetek közös szereplője itt is szálló dolgozója. A hasonlóságok nem is állnak meg itt, ugyanis a történetvezetésen és sztorin kívül még az erőszak, annak az ábrázolása, és a zenék stílusa is hasonló a morbid filmek nagy alkotóinak munkásságaihoz.

Forrás: PAGEONE.ph

Mégis van egyfajta egyedisége is a filmnek, ami a történelmi hűségben rejlik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a valóságban is halomra ölte volna egymást pár idegen egy Nevada és California határán fekvő szállodában. Nem lehetetlen, hogy tényleg esett már meg hasonló eset, de inkább arra értendő a történelmi hűség, hogy valós történelmi személyeket említenek meg a filmben, akiknek az események szempontjából még fontos is a szerepe. Az egyik ilyen említett személy kilétét csak sejteni lehet. A Húzós éjszaka az El Royale-ban egyik sarokköve egy bizonyos felvétel, amin valószínűleg Bobby Kennedy szerepelhet. Ezt abból lehet sejteni, hogy a film eseményei az 1969-es év elején játszódnak, amit pedig onnan lehet tudni, hogy a szálloda tévéjében Nixon elnök egy emlékezetes sajtókonferenciájáról beszélnek. Rajtuk kívül helyet kapott a történetben még egy szereplő, aki bár nem létező, de egy valós személy inspirálhatta, mégpedig maga Charles Manson a hírhedt sorozatgyilkos.

Forrás: E! News

A modern festők képi világára emlékeztető képeken, hangulatos zenéken és csavaros történeten kívül a film előnyére válik még a sztárparádé, amit felvonultatnak. Mindegyik színész hibátlanul hozza a karakterét, de erre szükség is volt, mert mindegyikük jelentős a történetben, mert igazából egyikük sem nevezhető főszereplőnek, vagy mellékszereplőnek. Miután végig nézik a filmet, lehetséges, hogy az az érzésük támad, hogy túl hosszú volt. Mivel 141 perces az alkotás, így ez az érzés még valós is lehet, de igazából egyetlen perc sincs benne, ami ne lenne belevaló. Azon részek, melyeknél úgy látni, hogy elhúzzák, vagy feleslegesek, igazából hangulatkeltő elemek, melyek elengedhetetlenek. Leginkább ezekben a snittekben csendülnek fel olyan melódiák, amik a képekkel párosulva magával ránthatják a nézőt. Egy tanácsot tudok tehát csak a Húzós éjszaka az El Royale-ban című filmhez. Engedje el magát, és hagyja, hogy magával rántsa a gyönyörűen megkoreografált erőszakhullám. Borítókép:

Revenge of The Fans