Szórakoztató, de egyben felejthető is az Apáca Show

Az Apáca Show valószínűleg leginkább annak köszönheti a külföldi sikerét, hogy az alapjául szolgáló filmet szinte mindenki ismeri, és még szereti is. Bár a darab tényleg humoros, de sajnos nem nyújt igazán maradandó élményt.

Nem árt, ha már a kritika elején tisztázok valamit. Az Apáca Show című filmet, még gyermekkoromban láttam, amiről csupa jó emlékem van, de felnőttként újranézve már nem tudja ugyanazt a hatást elérni, mint anno. Ez jelenség sok ember életében visszaköszön. Gyermekkorunk filmélményei felnőtt korunkban csalódást okoznak, mert közel sem annyira viccesek, vagy izgalmasok, mint ahogy emlékszünk rájuk. A szabadtéri színdarabjára is hatalmas elvárásokkal ül be az néző, amikről tudhatni, hogy lehetetlen nekik megfelelni, mégis azt várjuk, hogy az megtörténjen. Talán emiatt, a fals emlék miatt, van az, hogy mikor a darab véget ér, némi ürességet érzünk. Nem kaptuk vissza azt az élményt, amit a ’90-es évek elején éltünk át, így végül, mikor az Apáca Showra gondolunk, inkább jut majd eszünkbe a film, és nem a színdarab. A színészek, a rendező, és az előadáson dolgozó összes ember komoly feladat elé nézett, mikor megalkották ezt a darabot. Azt lehet mondani, hogy tisztességesen helyt is álltak, de sajnos a fentebb is említett ok miatt, a néző mégis kevésnek érzi az egészet.

Forrás: Színház.hu / Toldy Gábor

A főszerepet játszó Peller Anna a darab elején még kicsit hasonlít is Whoopi Goldbergre. Igen, tudom, hogy ő afroamerikai, Anna pedig olyan hófehér, mint a frissen meszelt fal, de a gesztusaiból és játékából egyből az amerikai színésznő jut eszünkbe. Ahogy viszont haladunk előre a történetben, úgy Anna egyre inkább a sajátjává alakítja a szerepet, amiben persze az is közrejátszik, hogy ő jóval szebb látvány a szemnek, mint Whoopi Goldberg valaha is volt. Még a szereposztásnál maradva meg kell említeni egy másik tényezőt is, ami viszont már kevésbé pozitív. Alföldi Róbert nem egy hiteles gengszter. Többször is úgy érezni, hogy Csonka András - aki a zárda vezetőjét alakítja - jobb választás lett volna bűnözőnek, mint színésztársa, ami fordítva is igaz, mert Alföldire a pap szerepe jobban illik.

Forrás: Színház.hu / Toldy Gábor

Ezen a szerepcserén kívül a színészgárdára nem lehet panasz. Feke Pált mégis kiemelném közülük. A színész egy bizonyos jelenetben négyszer is átöltözik a színpadon a szemünk láttára, ráadásul pillanatok alatt, miközben folyamatosan énekel. Egyszerűen bámulatos volt, amit a színpadon művelt. Még nézni is fárasztó, amit csinál, ő mégsem ad ki a torkán egyetlen rossz hangot sem. Az alakítások mellett a látvány még az a tényező, amiről muszáj írni pár sort. A kivetítések és a díszlet annyira professzionálisak, hogy a néző képes elfeledkezni arról, hogy hol is van valójában. Tényleg elhisszük, hogy éppen egy templom széksoraiban ülünk, van egy bárban sörözgetünk, mert a látvány egyszerűen magával ragad minket. A zenéről ezzel szemben már sajnos nem tudok ilyen szépeket írni. Igazán nagy bajok nincsenek vele, de egy musicaltől azt várnánk el, hogy legalább egy emlékezetes dal csendüljön fel benne. Aki szereti a műfajt, az a kedvenc darabjaiból kapásból fel tud idézni dallamokat is. Gondoljunk csak a Nyomorultakból a kis Gavroche dalára, vagy arra, hogy a Valahol Európában tanította meg nekünk, hogy „A zene az kell”. Ezzel szemben

az Apáca Showban nem hallhatni olyan melódiát, amire az előadás másnapján rá tudnánk keresni az interneten, vagy azt mondanánk rá, hogy ezt a dalt szívesen hallanám vissza a rádióból.

Összefoglalva az Apáca Showról azt lehet mondani, hogy csak úgy szabad rá beülni, ha a lehetetlen elvárásainkból lejjebb adunk, és csak azt várjuk tőle, hogy térd csapkodva nevetgéljünk két órát. Ugyanis ez utóbbit valóban kiválthatja belőlünk az előadás, mert ha bizonyos szerepeknél még úgy is gondoljunk, hogy nem ártana nekik egy színészcsere, a művészek akkor is sorra lövik a rekeszizmokat nem kímélő poénokat.