A Hangya és a Darázs csak a kötelezőt hozza

A Marvel filmek legújabb darabja, A Hangya és a Darázs tényleg csak annyit tud, amennyit a címben is olvashatnak. A kötelezőt hozza, azaz megnevetett, látványos, és akciódús, de semmi pluszt nem ad.

A történetnek egyedül az időbeni elhelyezkedése lehet érdekes, ám az is csak a Marvel filmek igazi rajongóinak. Az Amerika Kapitány: Polgárháborúeseményei után járunk, amikor a főszereplő Scott Langnek tettei következményeivel kell megbirkóznia, miközben pártfogója a 30 éve elvesztett feleségét próbálja meg visszahozni a kvantumvilágból. A „kvantum”, mint kifejezés egyébként sarokköve az egész történetnek, ám ami szép az egészben, hogy a film nem fél saját magát pellengérre állítani, és saját magán röhögni. Ugyanis ez a poén, hogy a „kvantum” a kifejezést a szereplők úgy használják, mint valami töltelékszót, konkrétan el is hangzik a filmben. Ezen kívül több poént nem is kívánok lelőni belőle, pedig nyugodtan írhatnék még vagy tízet, akkor is maradna még bőven min röhögni.

A kép forrása: Marvel Studios

Talán ebből is látszik, hogy azt egyáltalán nem lehet állítani, hogy ne lenne vicces A Hangya és a Darázs. A szuperhősös filmek alkotói az ilyesmit már zsebből előrántják. Ami viszont nem sikerül nekik, az az, hogy olyan történetet alkossanak, aminek mondanivalója is lenne. Persze egy blockbuster látványorgiától nem is kell mondanivalót várni, az mégis sokat dobott volna a film értékén. A pozitívumokhoz tartozik még a hibátlan szereplőgárda, ahol még a mellékszínészek is brillíroznak, de az olyan sztároktól, mint Michael Douglas, Michelle Pfeiffer, Laurence Fishburne, és végül, de nem utolsó sorban a pörgős nyelvű Michael Peña, szinte már kötelező is. Ám a jó poénok, kiváló színészi alakítások, és látványos akciójelenetek mellé csatlakozik egy csomó apró bosszantó dolog. Ezek közül is egyet emelnék ki igazán, ami jó példa arra, hogy a forgatókönyv írói mennyire összecsapták a munkájukat. Még az első részben próbát tettek arra, hogy megmagyarázzák a zsugorító technológia mögötti hátteret. Ekkor a ruhát készítő öreg azt mondja, hogy nem magát az atomokat zsugorítja össze, hanem a köztük lévő üres teret, így az összezsugorított tárgynak, vagy embernek a súlya és tömege megmarad. Ezzel próbáltak meg értelmet adni annak, hogy a főhős miért tud akkorát, amivel a szoba másik végébe repít egy embert, miközben egy hangya méretével rendelkezik. Ez eddig rendben is van, csakhogy közben egy 20 emeletes vasbeton épületet minden második jelenetben lekicsinyítenek és a hónuk alá kapnak, miközben annak ugye ugyanolyan nehéznek kéne lennie, mint normál méretében.

A kép forrása: Marvel Studios

Összefoglalva azt lehet mondani, hogy ha az ilyen apró logikai bukfencektől és attól, hogy a karakterfejlődést az alkotás hírből sem ismeri, eltekintünk, egy egész szórakoztató filmet kapunk. Tény, hogy a poénokra, és úgy magára a filmre sem fogunk már emlékezni 10 év múlva, mert egy futószalagon gyártott akciódömpingről van szó, de közel 120 perce totál ki tud szakítani a film bárkit a valóságból, ami valahol ezeknek a filmeknek a lényege is.