Mesés nyugalom a malom alatt

A vajdasági pusztában, Orom határában találhattuk meg a nyugalom szigetét a nyár végén: az irodalomra, slam poetry-re, főzésre, filmre, fotózásra és változatos zenei felhozatalra is kiterjedő programkínálat mellett az édes semmittevésből táplálkozó lelki béke adta meg a fesztivál igazi vonzerejét.

Érdekes kalandnak ígérkezett elsőbálozóként megjárni az oromi

: hiába cirka 50 kilométer Szegedtől (még kerékpárral is megjárható, ha bevállalós az ember), mégis másik országba indul az egyszeri fesztiválozó. Sebaj, jöhet a várakozás a határon, pozitív rácsodálkozás, hogy Szabadkán is simán lehet magyarul buszjegyet venni, valamint a felismerés, hogy relatíve nem is olyan rosszak a magyar utak. A sátras-málhás csütörtök délutáni szegedi karaván lazán összetartó közös utazása pedig már előre sejtettet valamit abból, hogy itt nem egy féktelenül dorbézoló buli felé tartunk, hanem valami más hangulat vár minket Oromon (túlzás lenne azért azt állítani, hogy teljes mértékben kimaradt volna a dorbézolás). Megérkezés, sátorállítás, mi a dinárral ismerkedtünk, a pultos lány a fröccsfajtákkal. Megtanultuk, hogy itt nem érdemes centet kérni. Bármi mást viszont igen, és van is mit, az italmérő mellett lángosos, kézműves stand, könyvárus, ékszeres is kínálta portékáit a három színpad között. A szervezők gyönyörű mesevilágot teremtettek az istálló-malom-kukoricás hármas tengely mentén, a végeláthatatlan puszta, bár árnyékot nem túlzottan biztosít a hőségben, mégis egy olyan szabadságérzetet ad, amelyet nehéz leírni. A kánikula elviseléséhez pedig egy medence adta a fő mentőövet (a hideg sör mellett). A rendezvény a magyarkanizsai polgármester nyitotta meg, majd a művészeti program keretein belül a több napja az alkotótáborok résztvevőinek fotóiból nyílt kiállítás, valamint a színészek is megmutatták tudásukat, ahogy a további napokon a slam poetry szavalómesterei is. Esténként a zene kapta a főszerepet, igen változatos felhozatal szórakoztatta a fesztiválozókat, a nagyszínpadon a bulit nyitó pszichedelikus rockban utazó görög Naxatras lebegésétől a belgrádi Consecration progresszív muzsikáján, az Uprize reggae-lazításán, a La3no Cubano zenei egyvelegén át a Belga hip-hop-jáig mindenki megtalálhatta a maga stílusát. Nem kevésbé volt színes az Akácos színpad kínálata sem, a Palma Hills indie/blues rockkal támadott, a Stubborn a fesztivál legzúzósabb zenekaraként hatalmas tombolás vitt véghez, a noise vonalat képviselő pozvakowski rendhagyó vetítős koncertet adott, a Dungaree képében pedig egy kedves szegedi ismerőst köszönthettünk, a négyes bulijának még az sem csökkentette a fényét, hogy a Belgával egy időben léptek színpadra. A zenei felhozatal harmadik pillérét a népzenei sátor jelentette, ahol táncházi hangulatban folytak a koncertek, többek közt a Fokos, a Csángálló vagy a Juhász zenekar muzsikájára ment a „székely moshpit”, italkülönlegességekkel megtámogatva a pultból. A fesztivál fénypontjait az esték jelentették, de a Malom napközbeni hangulata szintén magával ragadó tényező, a csendes délutánok békés heverészései az árnyékban a faluszéli malom tövében olyan chill-faktort hordoztak magukban, amely igazán hiányzik az ember életéből, mikor a fesztiválról visszatérve visszacsöppen a szürke hétköznapokba. Bár a negyedik Malomfesztiválon találni még gyermekbetegségeket, például három színpad biztosította széles skálán terjedő zenei változatosságot, azonban a szétosztottan is sűrű program ütközései nem egyszer nehéz döntés elé állították a közönséget, valamint a nap közbeni nehézkes étel-beszerzés is árnyékot vetett a nyugalom szigetére, azonban az összkép alapján hatalmas dicséret jár a Wemsical szervező csapatának, akik nem mindennapi erőfeszítéssel hoztak létre egy csodaországot a pusztában.