Nem a pénz, hanem a művészeti érték miatt lesz díjnyertes egy film - interjúnk Xie Fei filmrendezővel

A Berlinben 1990-ben Ezüst Medve-díjat, 1993-ban Arany Medve-díjat elnyert Xie Fei filmrendezővel készítettünk interjút Szegeden. A Pekingi Filmakadémián 1965 és 2012 között oktató művész beszélt a kínai film múltjáról, jelenéről. Szót ejtett azokról a tehetséges rendezőkről, akikre érdemes figyelni Európából, s nem tagadta, manapság nehéz támogatót találniuk a fiatal alkotóknak, mert az állam helyét átvette a magánszféra a filmfinanszírozás terén. Elárulta, hogy melyik magyar filmet látta először, s kifejtette véleményét a Saul fiáról is. A cikkünkben található linkek megmagyarázzák a történelmi eseményeket, többet mutatnak meg az adott rendezőről, filmről. Ahol ismert, ott magyar helyesírással írtuk ki a megemlített alkotók nevét, más esetekben viszont az angol formát követtük. A filmek címénél a bevett magyar fordítást használtuk, ahol ez nem létezett, ott az angol változatot fordítottuk magyarra, de mindkét esetben feltüntettük az eredeti kínai címeket. Interjúnkat tolmácsolással segítette Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet vezetője és Váradi Viktória, a Pekingi Filmakadémia doktorandusza.

- Mit érdemes tudnunk a kínai film történetéről? Mi az, ami jellemző az ott készült alkotásokra?

- A kínai filmek története meglehetősen régre nyúlik vissza, több mint száz évvel ezelőttre. Az emberek mikor megnéznek egy régi filmet – akár egy fekete-fehéret -, felfedezik, hogy mennyi jó dolog jelent meg az akkori alkotásokban. 1934-ben készült az

Istennő

(Shen nu) című némafilm, amely a sanghaji prostituáltak életéről szólt. Az 1948-as

Tavasz a kisvárosban

(Xiao cheng zhi chun) egy poétikus film, az akkori értelmiség életét mutatta be. Ezeknek a filmeknek az értékét azonban gyakran csak sok évtizeddel elkészítésük után ismerte fel maga a kínai közönség is.

Mostanra viszont már több mint harminc év telt el a kínai

reform és nyitás politikájának

kezdete óta, külföldön is rengeteg kínai filmet mutattak be. A filmvígjátékok esetében a kung-fu filmek

Bruce Lee-től

Jackie Chanig

komoly szerepet játszottak abban, hogy megismerjék a világban is filmművészetünket. Szoktunk is viccelődni azon a filmiparban, ideje lenne felfedezni az újabb kung-fu sztárt, mert Jackie Chan már kezd kiöregedni a szakmából! (nevet)

Jet Li

mikor megkezdte a filmes karrierjét 12-13 éves volt… Mi azonban azt szeretnénk, ha a művészfilmeinket ismernék meg a külföldiek, mert ezek által juthatnak közelebb kínai kultúránkhoz. A Szegeden is bemutatott alkotásaim a ’90-es évek elején készültek, s abba a filmvonulatba illeszkednek bele, mint

(Isten veled, ágyasom!),

(Kjú Dzsű története, Hős, A Nagy Fal, A háború virágai) munkái. Úgy gondolom, a ’80-as évek vége és a ’90-es évek eleje volt a kínai film aranykora.

- 1990-ben a Fekete hó (Ben ming nian) című filmjét Ezüst Medve-díjjal, 1993-ban az Illatozó kertek tavának asszonyait (Xiang hun nu) Arany Medve-díjjal ismerték el a Berlini Filmfesztiválon. Mit gondol, mi fogta meg az Ön alkotásaiban az európai fesztiválok zsűritagjait?

- A kínaiak szerint három dolog szükséges ahhoz, hogy egy művészeti alkotás betöltse funkcióját. Először is legyen igaz, sugározza a hitelességet. Másodszor: legyen jóságos, derüljön ki a filmből az emberi értékek fontossága. S végül a szépség, az esztétikum jelenjen meg a film külsőségeiben, a tájakban, a hátterekben, a viselkedésben, az előadásmódban, a színészek játékában. Magam is ültem a berlini filmfesztivál zsűrijében. Véleményem szerint a világ filmzsűrijeinek esztétikai ítéletei mindig ugyanazokra az apró igazságokra nyúlnak vissza, alapvetően művészeti szempontokat vesznek figyelembe. Az eredmény nem függ az anyagi ráfordítástól, sőt, meglehetősen jól elkülöníthető ettől. Látszik ez abból is, hogy az utóbbi húsz évben sok pénz volt Kínában filmkészítésre, tíz-, sőt százmillió jüanos alkotások is megszülethettek (1 jüan 41,6 forint 2017. március 17-én – szerk.), de ettől még nem kaptak díjat. A témától nem függ, az egyik díjazott filmem egy faluban, a másik vidéken játszódik. Az iráni, a román, – s az utóbbi egy-két évben – a magyar filmek sikerei azt mutatják, elég, ha egy alkotás jó, ahhoz, hogy díjat nyerjen.

- Mikor említette a ’30-as évek prostituáltjairól szóló filmet, eszembe jutott A háború virága (Jin ling shi san chai) című 2012-es film, amelyben Christian Bale (Batman: Kezdődik, A sötét lovag) játssza a főszerepet, s megjelennek benne a nankingi kurtizánok is. Egy elég látványos történelmi film, amelyben markánsan felfedezhetőek az amerikai műfaji filmek jellemzői. Mit gondol a hollywoodi filmgyártás kínai alkotásokra gyakorolt hatásáról?

- Én nem szeretem azt a filmet. Ez egy sokoldalú hatás. Először is a hollywoodi filmipar létrehozott olyan sztenderd sablonokat, amelyek ma meghatározzák a világ zsánerfilmjeinek kategóriáit. Ezt nevezhetjük McDonald’s, vagy Coca-Cola receptnek is, vegyünk valami sikeres dolgot, s csináljuk mindig teljesen ugyanazt, vagy csak minimálisan változtassunk rajta. Kétségtelen, hogy a borzasztóan kommercializálódott hollywoodi filmgyártáson belül is születnek művészi alkotások az Aranypolgártól A keresztapa-trilógiáig. Ránk a

kulturális forradalomig

elsősorban a szovjet mozgókép hatott, utána viszont óhatatlanul az amerikai filmgyártás vált a követendő példává. Kétségtelen, hogy nagy piacot jelent Kína, s a művészfilmek mellett más igényeket is kell elégíteni. Napjainkban óriási a hazai filmkibocsátás, az állam protekcionista eszközökkel védi a piacát, így még mindig komoly szeletet képvisel a kínai filmgyártás ebből a tortából.

- Láttam, hogy producerként is aktív. Hogyan zajlik a kínai filmfinanszírozás? Mekkora az állami és a magán szerepvállalás?

- Vízválasztó volt a 2003-as év, ezt megelőzően szinte kizárólag állami pénzből készültek filmek. Azóta viszont főleg a sikeres, tőzsdén is jegyzett magáncégek a meghatározóak. Tökéletesen független a szocialista tervgazdálkodástól a filmfinanszírozás, elképesztően komoly kapitalizáció ment végbe, piaci jellegűvé vált. Ma a szerencsétlen fiatalok forgatókönyvekkel a hónuk alatt szinte koldulni mennek, hogy megtalálják azt, akinek segítségével megvalósulhatnak terveik. A mi generációnknak könnyebb volt, akkoriban biztosították a finanszírozást, magas összegekkel segítettek minket. Most más időket élünk.

- Ki az a három tehetséges, aktív filmrendező, akire érdemes figyelni Európából?

-

talán már eléggé ismerik Európában, dokumentumfilm jellegű játékfilmekkel mutatja be a kínai társadalom kihívásait.

(ismert:

Pema Tseden

néven – szerk.) tibeti származású filmrendezőnk, nálunk tanult a Pekingi Filmakadémián, az ő művei feltétlenül megérdemlik a figyelmet. A harmadik,

, aki kicsit korábban született, de hasonló stílusban rendez, mint Csia Csang-Ko, egyik ismert alkotása az Egy szirén szerelme (Sūzhōu Hé). Ő húsz éve ragaszkodik a saját, kialakított stílusához. S habár hármat kérdezett, szeretnék megemlíteni egy negyedik alkotót is, a nálunk tanító

Xu Haofeng

tanár úr nevét, aki kung-fu történetek visz filmre, nagyon izgalmas és eredeti megközelítésben. Teljes más felfogást alkalmaz, mint mások, nincs nála „hadonászás”, viszont bemutatja azt, hogy a nép milyen szellemiségben fogja fel a kung-fut. Őt sokan becsülik ma Kínában.

- Mikor látott először magyar filmet? Mit gondol a magyar filmről, a régebbi alkotásokról, a jelenlegi sikerekről?

- Még középiskolásként láttam a híres Ludas Matyit, amely Kínában nagyon sok embernek meghatározó film. Rendkívül jó a történet, tulajdonképpen egy gyerekmesét adaptáltak filmre. Később az akadémiára bekerülve több olyan filmet láttam, amelyek talán a nagyközönség előtt nem annyira ismertek. Megnéztem

Jancsó Miklóstól

a Csillagosok, katonákat,

Mészáros Mártától

a Napló anyámnak, apámnak című filmet. A legújabb Arany Medve-díjas alkotást (

) még nem láttam, de a

igen, amely nagy benyomást tett rám.

Nemes Jeles László

, rengeteg embert, jelenetet bezsúfolt egy kis látószögbe, elképesztően ügyes, tehetséges rendező.